999+14 km

az idei teljesítményem, ebből 999 mérve a Garmin ForeRunner 305-el. A maradék 14 meg a Tata-i minimaratoni futásból származik, amikor is lemerült órával vágtam a vágtának. Így idén átléptem a bűvös 1000 kilást, igaz épp hogy egy kicsivel. Év elején kicsit nagyobb számot vártam, de ez van.

Hát valahogy így alakult a helyzet.

És a versenyek száma piramidális, hiszen: Vivicittá, K&H , Generali, Grafikon, Borvidék, Nike, Spar, Balaton, Hortobágy, Tata. Remélem nem hagytam ki semmit.

Szóval Gazdag év volt mind álmokban, mind teljesítményben és esőben is.

Csak köszönni tudom a Páromnak, ismerőseimnek, családomnak, szervezőknek és azoknak akik annak idején rávettek a futásra.

CSÓK NEKTEK!

2011 is legyen legalább ilyen jó é(r)v!

Futó a -kopaszi- gáton

így jellemezném a mostani futásaimat. Már rég óta meg akartam írni a szösszenetet, de akkor kicsit másként szólt volna. De azóta változott a helyzet. Na igen zord idő ++ futók -------. Szóval Brrrrrrrrha. A szeretteim meg folyamatosan aggódnak, hogy megfázom, meg hülye vagyok -ez utóbbi igaz is- ha ebben az időben futni megyek. De mit tegyek ha hajt valami, valami amit azoknak akik nem futnak igen nehéz megmagyarázni. Pedig én próbálkozom, mindig valahogy magyarázni a bizonyítványom, de persze nem szeretném, ha magyarázkodás lenne. Tehát az eredeti címben többes szám ment volna, de így manapság a magány jellemzi útjaim. Na jó, nagy néha azért még szembe jön egy-egy kóbor futó, de nem ez a jellemző. Pedig szép és jó a havas -nem latyakos- környezetben futni. Igaz az, hogyha folyamatosan szoktatod magad a hidegben való futáshoz, akkor gond nélkül vehető ez az akadály is. A nem túl régen kezdődött futó pályafutásom első telét kihagytam, mert "égette" a tüdőm a hideg levegő. Persze, mert hiányzott a folytonosság no meg az eltökéltség is. De a tavalyi telet már végig futottam és a futástól maximum pár óráig tartó köhécselést, torok kaparást kaptam, megfázást nem.
Ha valaki hideg, vagy nagyon hidegben fut/sportol kint a szabadban az jól teszi, ha a mozgás végeztével 5-10 percen belül száraz ruhát húz és melegedni vonul. Így egyszerűen elkerülheti a meghűlést és még az immunrendszerét is erősíti, szervezetét ellenállóbbá teheti. Na és a Nike-s szlogen: Hidegben futni menő!
Nos azt nem tudom, de hogy én élvezem az tuti.

Mikulás futás

mikulás nélkül, így jellemezhetném a Nike futóklub -aminek én is tagja vagyok- szombati örömfutását, mivel a mikulást csak a szervezők, trénerek piros májkulás satykája és maga MIKULÁS tejebevonós masszában materializálódott alakja reprezentálta. Minden esetre ami volt, az ~50 futó, Nike cipőteszt, forró tea, tejbevonós mikulács, tombola. A tombolán stílusosan három piros színű Nike futósapka -nem téliesített- került kisorsolásra a résztvevők között.
De lássuk pontosan mi is történt:
A bemelegítést Zsuzsa vezényelte, miközben átmozgattuk a hidegben megrövidült izmainkat. Ez teljesen más volt,  mit amit a versenyek előtt szokott lenni, lenni. Semmi felhajtás, csak a praktikum. Nekem külön pozitívum volt, ahogy Zsuzsa nem csak mondta és mutatta, hanem magyarázta is mit miért kell. Jómagam nem szeretem ezeket a közös melegítéseket, mert más a ritmusom, de ez kifejezetten jól esett, megadta a kellő hangulatot is. Lehet, hogy a családias légkör is sokat számított, meg a kedves mosolygó arcok. Ez után kicsi nyújtás, majd felmérve a tartán pálya jeges állapotát, az a döntés született, hogy a "belső körön" -cca 5km- lesz majd a közös futás.

"Elindulunk és mindenki futja saját tempójában a kört." hangzott az instrukció. És mi nekiindultunk. Szépen egy csomóban ahogy illik. A jeges részen kissé totyogós iramnak éreztem az első pár tíz métert, így kissé előrébb evickéltem. Jól tartottam a tempót az élbollyal, de a nyulak a sziget végi fordulónál már megúszott előttünk. Ekkor az órámra pillantva láttam, hogy így is 5 perces közeli tempót nyomunk. Jó kis vágta volt.
Ezt követően kis nyújtás Zsuzsával, miután a többiek is teljesítették a távot. Volt olyan aki vállalkozott még egy újabb (fél) körre, de engem a "repülőzés" jobban vonzott. Mivel futás után levezetésként még nem csináltam, így erre tettem le a voksom. Tényleg felfrissítő volt a 6x100-as repülő. Persze most sem úsztuk meg a szakmai magyarázat nélkül, de így ismét tanultam! Persze megint kicsit nyújtogatunk és utána teázás közepette vártuk Fortuna csókját. Sajnos -szokás szerint- nem nyertem, de nem ezért jöttem, hanem a mozgásért.
Ekkor már jól jött a derekamra tekert polár felső, mert kezdtem fázni. Búcsút intettünk egymásnak irány haza mert vár a főzés...

Félmaraton a Balatonnál

volt az évadzáró futó rendezvény. Hát jól kimerültem a végére. Kerestem magam, a ritmust, az érzést ami repít, de most nem leltem rá. Pedig jót tett volna a lelkemnek így a borús időben. De most nem sikerült. Igaz a 2:06:40-es idő nem a világvége, hisz' idén csak a Nike Budapest Félmaraton tudtam jobbat futni ezen a távon, de nem is ez ami fáj. Hanem az a kimerültség amit éreztem. Gyakorlatilag végig a komfort zónámon kívül futottam az egész távot. Nem jött a "zsírrafutásnál" vagy a glükóz bevitelnél sem a könnyebbség. Elfáradni nem fáradtam el annyira, mert este még nyomtam egy pörgős görög táncházat Sirtos-ékkal. Ott csúszott mint a zsír. Lehet, hogy a tánccal kellett volna kezdeni, ami megadja a ritmust? Ha lesz energiám kipróbálom.
Hogy mit rontottam el lássuk csak.

•  Felkészülés
  A heti futások száma redukálódott de az etapok nem okoztak problémát, miként a kosárlabdán a futás sem.
• Egészség
  Itt már voltak döccenők, apróbb sérülések, de ezek meg nem hátráltattak.
• Verseny nap előtti étkezés
  Itt már fellelhető némi gixer, de a feltöltés meg volt.
• Versenyre való ráhangolódás
  Kicsit időzavarban voltam, így kimaradt a szokásos reggeli, és csak 1 szendót nyomtam el az úton. Ezen felül csak a start előtt pár perccel estem be a rajtzónába is.
• Öltözet
  Nehéz volt megválasztani azt a gúnyát ami illett az időjáráshoz, de nagyjából sikerült

Szóval a ráhangolódós pontban lehetett a legnagyobb baj, abban is a versenynapi étkezéssel. Ezt a hibát már nyáron is benézem magamnak az egyik reggeli hosszú futásom előtt. És hasonló módon "fogytam el" a 12-14 kilométeren. Persze ezen a menet közbeni energia szelet elrágcsálása sem javított sokat. Valószínűleg a hidratáció sem volt tökéletes, de így jártam, nem jöhet minden össze.

Bár ez volt a szezonzáró futó rendezvény mégis azt tervezem, mint ahogy az előző télen, idén is végig futom a telet. Nem a tél elöl , sem utána, hanem benne fogok futni.

A pihenni térő futóknak jó pihenést, a többieknek egészséges, örömfutásokkal teli telet kívánok.
Bár kicsit szomorúvá tesz a gondolat, hogy kevesebb futóval fogok találkozni a galoppolásaim során.

Végre

megint futás ami (nem) kis endorfint termelt ma bennem. Hosszú kihagyás után megint futottam egy laza 10-est, azaz pontosan 11470 métert, de milyen környezetben? Nos a Kelenföldi megújult Kopaszi-gát környékén. Igen, ott ahol gyerekként oly sokat játszottunk, bringáztunk és futottunk a halőr elöl. Nekem anno tetszett a dzsumbi jellege, de a mostani látványtól leesett az állam. Faterék mondták, hogy szép lett, meg minden, meg van tartán pálya. Így hát most megnéztem magamnak.
Fateréktól úgy másfél kilométerre van a déli bejárata, ami futás bemelegítésnek elegendő. Bár kissé macerás a kereszteződéseken átverekedni magam. A környezet szép, a tartán pálya pedig téglavörös, ahogy kell. Ellenben a hossza, hm, nos nevetségesen rövid. De ahogy láttam nem csak nekem, hanem annak a több tíz futónak is akik (velem ellentétben) rendszeres vendégei a létesítménynek. Viszont a többi rész nagyon szép környezetben található és ezen a hideg őszi délután jól futható volt. Tetszett a változatos talaj, térkő, fű, tartán, kavics, fapalló. Igazán szép időt töltöttem ma délután itt. És végre megint jól eső futásom volt a csípős hideg ellenére is.

Pihenés és készülődés

ami az utóbbi időben osztályrészemül jutott. Mivel úgy éreztem, hogy nem tenne rosszat egy kis lazítás és sajnálatosan az allergiám is kiújult, így egy kicsit lazítottam a nagy hajtás után. Hiszen mint írtam, a készültségem kicsit alacsony volt a nagy megmérettetéshez, de ennek ellenére jól teljesítettem. Hiába regenerálódtam gyorsan, még is nagyon jól esett az egy hét pihenő. Igaz a hét vége felé már lelkiismeret furdalás félé támadt, hogy lazulok. Természetesen nem szeretnék túlságosan leereszteni, mert folytatnám a megkezdett futó életemet. Lassan készülgetek már a novemberi Balaton félmaratonra. Időt még nem tűztem ki, de természetesen jó lenne személyes csúcsot javítani.
Idő közben rá kellett döbbennem, hogy az időről időre felvetődő gondolat, mely szerint saját futócsippem (ChampionChip) legyen nem elvetélt gondolat. Eddig az tartott vissza, hogy az alkalmankénti 500Ft spórolás bagatel, hisz' a személyi eszköz ára 7500Ft. Viszont most a maraton után elfelejtettem visszavinni ami egy ezres deficitet hozott. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem kell a verseny végén "vergődni" a cipőfűzéssel, sorban állással majd a visszakapott pénz "hovahelyezésével" sem. Így most már a saját chip mér majd ;^).
Persze ha már benn jártam a FutaNetben, begyűjtöttem a futás jubileumi évének alkalmából meghirdetett játékok emlékérmeit.
Bibibíííí nekem már van 100év és 100km érmem!
Most az összes futós emlékérmem itt figyel az asztalukon és gyönyörködöm bennük! YEEEE!
Csak úgy megjegyzem, hogy a maratoni emlékek meg-meg rohannak amikor a futás útvonalára tévedek.

Nincs megállás

még a maratoni táv lefutása után sem. Bár mostanság nem a futás körül jár minden gondolatom, bár ez így természetes! De nem, nem hagyom abba, mert -remélem- az életem részévé vált a futás. Igen bár ezt beismerni nem könnyű, de most már ez van. Persze ez nem olyan "kamingót" s nem is szörnyű teher, de végre beismertem. Oszt költök is rendesen erre a hobbira majd lehet, hogy év végén csinálok egy összesítést, vagy nem.
Szóval nem maradtak abba a terveim, mert még idén hátra van az Intersport Balaton Félmarcsi. Kérdezhetnétek, hogy mi ez a visszalépés, hiszen lehetne Maratont is futni, Igen ám, de csak 3 darabban, 1/3 + 1/6 + 1/2 maraton konstellációban. Mivel tavaly is a felet futottam, így idén is erre vállalkozom, mert "jó" az nekem. Reméljük az idővel -itt ki ki gondoljon amit akar- kapcsolatban a legjobbakat. Szóval most lassan kezdhetek készülni erre a rendezvényre. Igen! készülni kell rá, mert minden verseny, rendezvény megérdemli azt, hogy komolyan vegyük. Hogy is mondják? alázattal kell tekinteni minden távra. Bár ez banálisan hangzik, mert nekem tényleg 10 kilométernél kezdődnek a távok.... most már. De egyenlőre nem akarok maratoni távnál nagyobbat futni. Aztán ahogy örexem meglátjuk mennyire hülyülök meg.
De azt tudom, érzem, hogy a futás megváltoztatta az életem... nem is kicsit. De élvezem! Főleg a futó rendezvényeket!
Csak megjegyzem, hogy Gabi kollegina a Spar futónap alkalmával sikeresen lefutott a maratonkát (3.5km)! Gratula neki! Ha már itt tartok, lassan tervezem a jövő évi "feladatokat", mert az idei szépen alakul(t).
Ja majd' el felejtettem megemlíteni a szombati futást, ami igaz csak egy mezei tízes volt, de nagyon jól esett -szerencsére nem az eső-. Simán lazán, ment volna több is, de éhes lettem!

Fussatok ti is, hátha rákaptok!

Maraton után

is volt némi történés...

Ügye valahol ott maradt abba a történet, hogy kissé nedvesen beértem életem leghosszabb futásán a maratonon itthon Budapesten. Miután a nyakamba akasztották a teljesítésért járó emlékérmet s a vállamra borították az esemény és fő szponzor emblémájával nyomott nylont és kezembe nyomták a befutó csomagot, végre szemtől szembe találtam magam az útvonalon serényen szurkoló segítőimmel. Nagy volt az öröm és a lapogatás. Majdnem kicsordult a könnyem. Jöttek a gratulációk, ölelések, puszik és a szülinapi köszöntők is. Igaz kicsúsztunk a 2 hétből de kit érdekel? Szóval már itt záporoztak a kérdések:
-Milyen volt?
-Volt-e holt pont?
-Hogy érzem magam?
-Mi lesz a következő?
....
Csak kapkodtam a fejem, és a közös fotó azokkal akiknek olyan sokat köszönhetek! Az eredmény egy szeletét biztosan. Szerveződőben volt egy kis összeröffenés, de félénken kérdezték, hogy kibírnék-e egy kis  időt valamilyen helyen velük?
Hogy kibírnék-e? hát persze! milyen kérdés? A legnagyobb örömmel!
Persze minden meg volt szervezve, kivéve az, hogy hova megyünk...
Először a leadott csomagot kellett visszaszerezni, ami azért volt nehéz, mert a kontroll matrica fele leázott a rajtszám hátuljáról, de azért még emlékeztem az 1910-es számra, no meg megismertem a cókmókomat is. Ekkor már kezdtem fázni, mit fázni vacogni! Izmaim is lemerevedtek. Mondom én nyújtani, nyújtani, nyújtani! De ez most elmaradt, melynek következményeit pár napig "bírtam" cipelni. Nos Átázva, átfázva Mónika és Pitya hajlékának fürdőében forró zuhanyt vettem és végre száraz ruhába bújhattam. Eddigre megvolt a "hely" valami "Arriba" a körúton. Mire oda értünk szinte mindenki ott volt a szurkolók közül. Erzsi és Lackó olyannyira átázott, hogy már a célba sem tudtak jönni, így most is hiányoztak. Ezen felül Ildi, Zsolt és gyerekek szintén passzoltak, de a többiek ott voltak és vártak megérkezésünkre. Én annyira ki voltam hűlve, hogy lilák voltak a körmeim. De nem ez volt az egyetlen problémám, hanem az, hogy a kajáért sorba állva szédülni kezdtem, nem kicsit, úgyszólván az ájulás kerülgetett. Az járt a fejemen, jó ég mi van , ha ez futás közben kap el. Én bírálom szóban azokat akik összeesnek a versenyek alatt, most majd jól megkapom! De pillanat, hiszen simán végig futottam, és a befutás óta már eltelt több mint 1 óra. Jaaa, esett le, mi amit nem tettem... hát persze, annyira izgatott lettem a szurkolói tömeg miatt, hogy nem ettem, ittam, ettem, ittam, ettem, ittam mint szoktam. Vércukor kifutva, vérnyomásom a padló alatt, naná, hogy elsötétedett minden. Így nyomtam magamba a kaját, cukros italt és válaszoltam a kérdésekre és köszöntem mindenkinek mindent. Jobban is lettem, pillanatok alatt, és kezdtem szépen felmelegedni. Jól dumcsiztunk, fülig ért a szám, hogy ilyen barátaim vannak!
Ki is osztottam magamban néhány díjat:
Ildi, Anna, Ákos, Zsolt: A legnagyobb szurkolói család
Erzsi, Lackó: A legátázottabb szurkolói csapat
Ági, Navidad: A legviccesebb szurkolók (unájkum+kolbi)
Mónika, Pitya: A legnagyobb transzparens gyártók + legjobb rigmus készítők
Zsuzsi, Mazso: A legmesszebbi buzdítók
Orsika: A legtöbb ponton szurkoló és legtöbb km-t tekerő mobil szurkoló
Petya: A legkésőbb érő
Fater: A legjobb utánpótlás szállító
Anita: A LEG!

Végre otthon!
Bár kissé furcsán mert izmaim merevek és fájnak, ráadásul a jól ismert térdszalag problémám is kiújult. Így pár napig furcsán tudtam csak járni, de mindez hamar gyógyult, javult. Szóval maradandó csak az élmény és emlék lesz ebből a futásból!

42195 méter

az az a maratoni táv melyet sikerült, hatható szurkolói támogatás mellett letudnom. Még pedig milyen idővel? Nos nem is akármilyennel, 4 és fél órán belül! Ez jobb mint amit terveztem és pont annyi amennyire titkon vágytam.
Nem volt egy egyszerű futam, de hála az én gyönyörű Párocskámnak és a rengeteg barátomnak, akik a zord időben az útvonal mentén fel-fel bukkanva tolták az energiát szurkolás formájában. Igen talán Ők nem is tudják mennyit segítettek. Mosolyt csaltak az arcomra még ott is, mikor az időjárás és a kilométerek ellenem dolgoztak. Nagyon megható volt, hogy szinte mindenütt felbukkantak. Ha nem lennék ilyen erős akkor simán sírva fakadok az örömtől. Mint kiderült a végén, ezt szervezte nekem a párocskám mint szülinapi parti. Na de hogyan is történt az egész menet ebben a nem éppen sportoló barát esős időben a "nagy" futam?
A felkészülés gyötrelmei és élményei után még szombati időjárás előrejelzést követően még este sikerült impregnálót (bár nem kimondottan gyöngyvászonra valót) vennem és a kiszemelt Triax 12-es csukámra porlasztanom. Bízva abban, hogy elegendő lesz. Persze a szombati tésztaparti után egy teljes adag felszerelést cipő, zokni, rövid felső és nadrág, letétbe helyeztem szüleimnél. Mivel ők közel laknak a Dombóvári úti fordítóhoz, fix pontként mint frissítő és száraz ruha állomásként kivonulva segíthetendő száraz ruhába burkolózásomat.
Vasárnap reggel időben keltem és Szegedi Laci barátom tanácsa alapján vazelines krémmel vékonyan bekentem a lábfejem, talpam és felhúztam a futózoknimat. Mivel ilyen időben még nem futottam a legnagyobb problémát a felszerelés jelentette, így szinte mindent bepakoltam, hogy legyen lehetőségem a helyszínen revideálni előzetes döntésemet.
Időben érkeztünk, és úgy döntöttem, hogy a vékony hosszú nadrágot, felsőt és esődzsekit viszek magammal a nagy útra. Ezek után az edzésonline-os találkozóhelyre mentünk. Ekkor már (brrrrrr) Réka és Norbi elkezdte a maratonisták bemelegítését.

Ekkor érkezett meg az első meglepi, Orsika, aki mint én tudtam nem jön(, de bringával jött, s nekem nem esett le, hogy ő lesz a száguldó szurkolók egyike). Bár nem ez volt az utolsó meglepi. Befutottak Gáborék is aki azzal a jó tanáccsal bocsájtott utamra, "...nem kell 3:30 -as időket menni az elején".

És akkor elindult a forgatag, a nagy vágta, mely olyan nagy álmom volt. Fülembe Besh O droM húzta és a leszakadó ég alatt tíz óra után pár perccel átléptem a rajtvonalat.

"Csak lazán és okosan" lebegett a szemem előtt, pulzus a kívánt tartományban, sebesség az előzetesen tervezettnek közelében... baj nem lehet. Fogytak a kilométerek Párocskám Mónikával a Kossuth térnél engedték ki buzdító hangjukat. Jó érzés volt! És még nem volt vége. Ekkorra már esővédő felszerelésem a derekam köré tekerve pihent, ördögi szarvam az esőtől lelapult. Navidad és Ági volt a következő meglepi. Botra és madzagra kötött unájkumos üveggel hajszoltak. Nagyon tetszett, no meg a többi futó is hangot adott abbeli véleményének, hogy "így könnyű". Szent István parknál Online-os Pem alias Lea fedezett fel a tömegben és szurkolt. Majd a Dráva utcai fordító után (ahol is Orsika volt a helyi szurkoló) a Rakparton újabb meglepetésként Ildikó és Zsolt hangja szállt felém. Nem fáradtam, toltam csak toltam, bár az eső szűnni nem akaró folyamként hömpölygött, bár néha kissé alább hagyott. Sajnáltam is a szurkolók táborát, mert őket nem melegítette más csak a rigmusok és a tenyerek csattanását eredményező izom munka. Nem úgy mint minket a futás, a vágy, hogy első bálozóként gyarapíthassuk a maratonisták táborát. Ismét Ági és Navidad (alias Gábor) csalt mosolyt eső áztatta arcomra az újabb lelkesítő csalival a bot végére lógatott kolbásszal. Sajnos meg nem ehettem, mert az én utam folytatódott tovább csak tovább át a Lánchídon Budára. Halász utcai lehajtónál feketébe burkolt fotós (később kiderült hogy yskyry törzstagja Péter volt) integetését viszonozva vágtam neki a Budai rakpartnak Észak felé. Itt az újabb meglepetés Erzsi és Lackó emlegette a kopaszságomat. (gyk.: Haj rá TamsA) Batyin ismét láthattam és hallhattam életem értelmének (és nyűgeim elviselőjének) buzdítását. Ott volt mellette Mónika is akivel pacsit váltva futottam tovább. Még mindig jó idővel simán a tervezett zónákon belül vettem a résztávokat. Az eső kissé engedett a szorításból és a cipőm is jól bírta. A budai szakasz legészakibb részén ismét Orisika (aki futósüti megalkotójaként is bemutatkozott) vidította lelkem.

Futok, integetek énekelek, törlöm a szemüvegemről az esőcseppeket és tartom az iramot. Ilyen egyszerű lenne?! Majd kiderül, de mindig a következő kilométer letudása a cél. Dél felé a budai alsó rakparton ismét szerelmem és hű intendánsa Mónika ritmusára futhatok pár lépést. Szívem repes, hogy milyen jó nekem.... de hogy lehet, hogy ennyien itt vannak? Miféle jótündér hagyta ujjnyomát a barátokon, hogy a rossz idő ellenére is ilyen nagy számban és egyenletesen elszórva végig szurkolják küzdelmemet? Nos a megfejtésre a befutóig kellett várnom, mert itt derült fény mindenre. A Visszaúton Buda déli régiói felé ismét találkoztam Erzsivel és Lackóval a rakparton, sőt meglepetésemre szolgált Zsuzsi (ő is futott velünk tavaly ezen az eseményen YSKYRY váltó tagjaként, bár akkor fél órával rövidebb idővel abszolváltuk a távot) és Mazso akik együttes erővel és pacsikkal üdvözöltek a Gellért tér magasságában. Mi jöhetett még? Nos volt még bőven hátra sok minden, technikai malőr is. Most szintén a kronométerrel adódtak gondjaim. Természetesen megint én voltam balfék, mert fittyet hányva az óra jelzésére, ami szerint a körmemória rövidesen megtelik fittyet hánytam. Gondoltam intelligens óra majd töröl... hát nem csak GPS pontokat törli magától a többiről a felhasználónak (nekem) kell(ene) gondoskodni. Így fél távtól nem voltak meg a kilinkénti részidős eredményeim, csak a pillanatnyi pulzus és sebesség no meg az összidő. De ezen 3 km után túltettem magam és a távra koncentráltam. Meg a fáradásra. Jött is menetrendszerűen 24 táján az első döccenő. És itt nem az ittfájottfáj-ról beszélek, hanem az izmok, jelzéséről. pulzus emelkedik, futó lassul, légzés rendezetlenné válik. Ideje volt váltani, ritmust, lépést, frissítési gyakoriságot. De nem volt sok hátra a fordítóig. 27-nél fater integetett és kérdezte, hol akarok szárazba bújni. Mondtam neki, hogy nem változatok a szerlélesemen, mert az öltözék pillanatok alatt nevedves lesz, nem fázom, és a zokni/cipő sincs olyan állapotban, hogy megérné régi csukát harcra fogni, főleg úgy, hogy a jelenleg nem tör sehol. Így a forduló után a 28-as váltóponton meghallgattam atyai intelmeit, átvettem a feltöltött kulacsot, majd búcsút intettem neki és belevágtam az utolsó harmadik harmadba. Ez igazi vakrepülés volt, hiszen ettől fogva minden megtett kilométer új egyéni csúcsnak számít. De nem volt gond. Nagy legalábbis. A Budán megtett utolsó kilométereken megint Zsuzsi-Mazso duó jelentette a színt a kezdődő monotonitásban, melyet -ha nem is- minden kilométer végén előadott magánszámon tarkított. Az utolsó budai métereken az eső nem bírt magával és durva módon a nyakunkba szakadt. Láttam a párásodó szemüvegen keresztül Lackó komát a Szabadság-hídon bőrig ázva de a szurkolást fel nem adva. Ezek után jött 33 környékén az újabb döccenő. Nehezebb mint eddig bármikor. Mivel most már a cipőm sem bírta a víz elleni harcot -na jó időnként tengeralattjáróként üzemelt a kikerülhetetlen mély pocsolyákban- és érezhetően átázott. Persze ezen az 5 km-rel korábban nem cserélt cipő sem tehetett volna semmit. Itt volt az a szakasz amikor a szakadó esőben, szembe szélben nem bírtam annyi hőt termelni, hogy ne fázzak. Próbálkoztam az esőkabát -ekkorra már teljesen elázott a derekamra csavarva, hiszen rólam minden víz ráfolyt- újbóli felvételével, de nem volt jobb. Most bizonyult jó döntésnek, hogy hosszú cuccot választottam, mert a hideg lé nem közvetlenül a testemet érte. A vizes ruha ugyanis a testem hőjétől kicsit azért átmelegedett. Nehéz volt a hőmérséklet csökkenését is elviselni, mert ekkorra 13 fok körülire esett vissza. Pedig még 9 kilométer hátra volt. Nem bírtam tovább, no nem a futást, csak azt, hogy így szívat az idő és elkezdtem korholni -persze ironikusan- a helyzetet. Például, hogy a kiírásban az szerepelt, hogy helyenként lesz vízpermetes kapu, de az egész útvonalon az volt, kicsit elméretezték.., meg felkértem a Parlament előtt elfutva a magyar államfőt, rendeljen el napsütést és tiltsa be a verseny útvonalán az esőt. De ezen is túl voltam. És nem jött az a fal amiről sokan meséltek, ahol csak az elme nyomja tovább. De jött más..

Igen távolról a híd alól kifutva már láttam.. ismerős alakok... kezükben molinó ... felírattal... és fényképpel... az ÉN fényképemmel és óriási "HAJRÁ TAMSA" szöveggel. Szerencsére nem remegett meg a lábam, még akkor sem amikor Anita, Mónika duó mellett a nagyszövegű Pitya buzdítását is meghallhattam. Fenomenális volt! Igen ez az az erő ami kell nekem a megújuláshoz. És ismét mosolyogtam, talán a könny is kicsordult a szememből, de ezt senki nem láthatta, mert az eső rögtön lemosta, miként izzadságom sósságát is. De egyre kevesebb volt vissza abból a távból ami mérföldkő lehet/lesz, amitől annyira féltem, amire annyit készültem és egyre közelebbinek látszott. De kellett tovább mennem, hiszen volt még hátra jó pár fogyó kilométer. A felirat innentől kezdve még sok helyen felbukkant, miként a szurkolóim -de jó ezt így leírni, az én szurkolóim- is. Ildi, Zsolt kiegészülve Annával és Ákossal az újpesti rakparton még futottak is velem pár méteren a szelídülő esőben. Fogytak a méterek miként az energiám is, vártam az erőm végét, de még jól bírtam, de milyen jól! Igaz a frissítő állomásokon immár meg-megálltam hogy mindent amit csak lehet magamba döntsek, kólát, sport italt, banánt, szőlőcukrot. Integettem, énekeltem, időnként sántítottam. A Nyugati téri felüljárón kaptam egy enyhe görcsöt a jobb combomban az emelkedő végén így meg kellett állnom és gyorsan kihúznom belőle. Közvetlenül a felüljáró után -amikor már csak 3 kilométer volt hátra- órámra pillantva konstatáltam, hogy nagyon jó időt futok. Ebből még négy és fél órás idő is lehet, hihetetlen! Újra és újra előbukkantak az ismerős arcok, és rigmusok. Én is elhittem, sikerül. Az utolsó métereken kaptam a dicséreteket, elsőre nagyon jó. És persze mindenki gratulált mindenkinek... az utolsó kanyarok s még mindig megy...

Igen fülig ért a szám! Már csak pár méter és CÉL!

MEGVAN!

Sikerült!
És a célban megannyi barát mellett bár a nagy eseményt kissé lekésve Petya öcsém is megérkezett. Csórikám komolyan vette 4:40-es jóslatomat ... így már csak a többiekkel együtt tudott örülni velem a célban.

Köszönöm mindenkinek akinek része volt benne!

Ritkán kérek

szívességet barátoktól, ismerősöktől, de most mégis megteszem. Igen, mert úgy érzem, csak a segítségetekkel tudom teljesíteni a maraton távot most 26-án.
Akik ismernek közelebbről, tudják, hogy mekkora kihívás ez nekem és mostanában csak erről beszélek, mint egy zombi. De most megint ezt fogom tenni, hiszen segíthetsz, így részese lehetsz az örömömnek vagy bánatomnak. Ehhez nem kell mást tenned, mint vasárnap a futó úton valahol egy vagy több helyen bevárni és buzdítani. Nem is gondolnád mekkora erőt adhat! Próbáld ki! A futási útvonalat betöltöttem a googlemaps-ba, és az egyes jelölőkhöz oda írtam a várható elhaladási időmet is.
Szerezz örömöt nekem és a többi futó társamnak azzal, hogy kijössz és szurkolsz!
Köszi!

Motiváló

volt az, hogy minap belebotlottam ebbe a videóba.



Bár én vagyok/voltam ilyen súlyos egyéniség és az én utam a maratonig is hosszabb. Két és fél év..... és még pár nap és itt a 25. Nemzetközi Spar Budapest Maraton!

Remélem vasárnapra ad majd erőt nekem .... szükségem is lesz rá!

Hajrá!

Még mindig a 42195 méterre gondolok,

Meg megállva, serényen,
Gyűjtöm az erőt és a kilométereket,
Hogy elbánhassak veletek,
Ó ti lassan fogyó méterek!

S hogy milyen lesz a nagy nap,
Mikor test, lélek, elme összefog,
Hogy kart öltve, nemes egységben,
Futókkal, s ritmusra dobbanó dobbal
Feszítve izmot, inat, s mindent.

Mindent mi előre hajt,
Legyőzni a távot,
Melyről nem mindenki szőhet álmot.

Még nem tudhatom.

Nike 21098 méter

ismét a zsákban. Ez az álmom teljesült, mert megint két órán belül (hivatalosan) 1:58:44-es idővel, "könnyed" futással értem célba a 25. Nike Budapest félmaratonon. Ügye emlékszünk még arra, hogy ez volt futó pályafutásom első komoly célja, amit 3 éve teljesítettem első alkalommal és azóta is minden évben visszatérek a rajtvonal mögé, hogy ismét sikeresen teljesítsem a távot. És sikerült is.

De milyen is volt ez a verseny, nos "ritmusra fuss" szlogennel zenész hírességekkel (ejtsd celebritásokkal), akik közül én személy szerint senkivel nem találkoztam. Persze lehet, hogy Ők voltak olyan gyorsak, hogy én a magam ötésfeles körüli tempójával nem érhettem nyomukba, vagy olyan tempóban romboltam el mellettük, hogy még csak észre sem vettem őket. Majd csekkolom a hivatalos befutó eredmények között.
Szóval csípősen indult a reggel, komolyan el kellett gondolkodnom, milyen felszereléssel vágjak a távnak. Mivel hideg volt, így a hosszú átmeneti futó nadrág fix darabként került a táskába, kiegészítve a téli vékony aláöltözékkel és a kukás sárga rövid ujjú technikai felsővel és fehér-piros satykával. Nyitásnak így is rétegeztem magamra a felszerelést. Átöltözés után Orsika répás-mazsolás biósütéjével egészítettem ki az korán reggel elköltött reggelimet és a fél energia szeletemet. Ezek után rövid nyújtás után besoroltam a 2 óra tervezett idő sávjába. De olyan melegem lett, hogy az utolsó előtti percben segély hívást intéztem kedvesemhez, hogy segítsen megszabadulni a hosszú aláöltözéktől. Már könnyítve indultunk neki a távnak. A mi részlegünk az hömpölygő tömegben több mint 6 percet totyogott míg elérte a rajtvonalat. Innentől kezdve elszabadultunk, persze amennyire ekkora tömegben lehet...
Át a Hősök terén tova az Andrássy úton, Itt emelvényeken "Vigyázz ZONGORA" feliratokkal és a hideg szélben klimpírozó művészekkel tarkított szigetek között "cikázhattunk". Ugyan a játszott zene nem az én világom, de amit én hallottam belőle (ugyanis túlharsogta a saját zenémet), nem volt valami pörgős, ütemes futást inspiráló muzsika. Ettől függetlenül szórványos tapssal jutalmaztuk a próbálkozást. Ennyi elég is volt. Tova a távol felé át tülekedtünk a Lánchídon hogy a Budai rakpart töredezett aszfaltján hagyjuk néhány atomnyit a cipőtalpunkból minden megtett lépéssel, mellyel közelebb jutottunk a célhoz, ami ekkor még igen távolinak tűnt. Én jól mulattam a teljesített kilométerek végén előadott magánszámomon, amit a társak tapssal jutalmaztak. Helyenként felerősödő szél át-át villantotta agyamon, hogy esetleg mégis csak jól jött volna az aláöltözet, de végül is túlfűtött lettem volna. Budán az alsó rakparton (tudom már van valami puccos neve, de nekem az marad ami, miként a "felszabtér" is). Hatodik kilométernél megbicsaklott az elmém és tévedésből még hátralévő 19-ről kezdtem dalolni, de gyorsan módosítottam. Persze valaki észre vette és élces megjegyzést tett a fáradásból fakadó gondolkodás zavarommal kapcsolatban. Én azzal vágtam vissza: Jééé én pedig csak kettőnek éreztem ....

Úgy egy kilivel lejjebb értem be Giani-t az ötvenes olasz futót, akit balhéból "tutto mijjó, piza, nyápolyi, firenze" kiáltással üdvözöltem. Ő nem volt rest és az Ó szóle mijjó dallal válaszolt nem is akármilyen orgánummal. Belefeledkeztünk egy kis ének csatába Ő olaszul én magyarul a Hajmási Péter és társaival. Az ő hangja sokkal jobb volt mint az enyém, de én jobban bírtam, szusszal. Így csaót intettem neki, megköszöntem a dalt és fordulatszámot váltottam. Ekkor már bőven 8 felett jártunk és új passziót találtam magamnak.
Botrány, hogy sokan csak állnak mint Bálám szamara és semmit nem tesznek segítendő a futók gyötrelmeit. És persze féltettem az egészségüket is, hiszen csak úgy álldogáltak a nyárnak nem nevezhető időben. Volt aki vette a lapot és lelkesedést mímelve tapsolt is. Bár ez nem olyan mint aki szívből nyomja, de legalább én jól éreztem magam, hogy heccelhetem a bámészkodókat. Meg kell mondjam, a külföldiek jobban vették azt a faramuci helyzetet, hogy egy futó, nevezetesen én buzdítom őket valamire. Pedig a szurkolók által felénk nyomot plussz energia igazán jól tud jönni. Remélem a három hét múlva esedékes teljes maratoni távon nem kell energiát vesztegetnem arra, hogy buzdítsam a szemlélődőket!
Számomra mégis a futás mágiája volt a lényeg, meg az, hogy nagyon jól éreztem magam, könnyen futottam és bónuszként még javítottam is az időmön. De ez már történelem, ismét a nagy kihívás felé emelem só áztatta arcom, cél a maraton egyéniben. Remélem sikerrel teljesítem még azt is.

Négy hét

, igen már csak ennyi van vissza életem legnagyobb megmérettetéséig. Remélem sikerülni fog a 42195 méter teljesítése és a célba érkezést sírás nélkül ki fogom bírni. Na igen szép lenne, ha csak a könnyeimmel kellene küzdenem abban a pillanatban. De addig még előttem van az egy hét múlva esedékes Nike félmaraton, ahol igazán lesz lehetőségem felmérni az erőnlétemet. Még vegyes érzelmek kavarognak bennem a taktikát illetően. Minden esetre szép lenne, ha ismét két órán belül tudnám magam mögé utasítani a távot. Tatai minimaratonon úgy érzem megvillantottam oroszlán körmeimet, kérdés, hogy ezek mikor villannak meg legközelebb.

[álmodozás be]

Igazán jó lenne, ha sikerülne a két órán belüli félmarcsi, mert az erőt adna. De még jobb lenne, az álom időn belül (4:40) sikerülne a maratoni távot minden baj nélkül teljesíteni.

[álmodozás ki]

Én biztosan azon vagyok, hogy álmaim valóra váljanak.

Egy ki plusz érdekesség lehet az is, hogy a Futanettől kaptam egy ingyen nevezési lehetőséget a Spar Futónap 3,5 vagy 7 km-es számára. Kicsiny párocskámban elültettem a lehetőséget, mint jó kertész tavasszal a palántát, hogy Ő is részese lehetne az örömömnek azzal, hogy él a lehetőséggel s nevez a 3,5-es futásra. Meglátjuk mi lesz.

Azt tudom, hogy nagyon nehéz lesz a teljes táv teljesítése. Jól jönne, ha az útvonalon lennének hozzám közel álló segítők, akik a pálya széléről közvetítenék felém az energiáikat.

De sok sajnos a feltételes mód. Majd 26-án mindennek pont kerül a végére. Ami biztos a táv nem adja ingyen a sikert, de én is mindent megteszek ami tőlem telik, még akkor is, ha a felkészülésem jobb és eseménytelenebb is lehetett volna. De hátrább az agarakkal, nagy pofával könnyen nagyot lehet esni. S bármennyire is rutin lehet a félmaraton, most arra koncentrálok, majd csak utána emelem izzadt orcámat a magasabb célok felé.

Mottó:

Hit nélkül nem lehet komoly célokat elérni, s bennem dobogó szív mellet hittel teli lélek búvik meg, mely új utakra hív.

Hullám völgy után

még mélyebbre hullottam ami maga a hullámszakadék. Nem és nem megy ez jelenleg. Mintha minden ellenem és a felkészülés ellen dolgozna. Ma is futhattam volna még 2 kört, de a huszoneggyel pont kifújt a lelkesedésem. Ilyen az élet. Nem elég, hogy küzdök az allergiával, még olyan buta hibákat is vétek melyeket már rég óta nem. Miket is? Nos a karom belső részét szinte véresre dörzsöltem futás közben, jó pár napba fog telleni míg annyira gyógyul, hogy ne legyen fájdalmas az érintése. Pedig a hosszúk előtt be szoktam volt kenni legott biz-basszal, hogy ne dörzsölődjön ki. Hiába vágtam le a pólóm ujját nem segített. Szerencsére a bimbajam nem érte károsodás ... öröm az ürömben. Na igen ÜRÜM de milyen hát FEKETE ÜRÖM meg PARLAGFŰ merre járok ... Csak tudnám hova megy a sok 1% a parlagfű mentesítés ürügyén.... lecsó on!

Azért volt megint egy kis haszna a mihaszna gyengélkedésemnek, mert igaz a Nike futóklub kártyám nem készült el, de legalább megint kaptam egy jó tanácsot, arra nézve, miért érzem (nem csak szubjektumom hanem objektívosz kronometrosz is ezt támasztja alá), hogy lassulok. Nos a válasz az, hogy kellene az izmoknak, no meg a lelkemnek némi plusz inger, valamilyen más edzésforma keretében. Az való igaz, hogy még mindig a monoton futások jelentik gerincét a felkészülésemnek, de azért be-be iktatok egy-egy iramjátékos megoldást is. De kéne egy jó kis hegyi futás is .... hm vágyom a hegyekbe ... Borvidék hhmmmm. De amit feltétlenül ki fogok próbálni az a Fogasvég-Erzsébet kilátó-Fogasvég passzus ;^) addig is gogogogogogo

Banzáááááááj!

Huszonhat

kilométert tudtam csak a kedd kora reggeli futás alkalmával kisajtolni magamból. Kicsit elkeserített, de mint minden magában hordozta a tudás anyagot. Eléggé őrült vállalkozás volt részemről 2 azaz kettő jokikúrttal plussz egy csomag lóreggelttel nekiállni a heti hosszúmnak. Hiába majszoltam el az új energiaszeletemet szépen beosztva, nem éreztem értelmét a maradék 2 kili teljesítésének. Délig tartó lendület! Lópikula. De íme az elemzésem.
Megint azt a taktikát próbáltam követni, ami a korábbi hosszúimon bevált: "lassan", alacsony pulzussal, egyenletes tempóban futni. A tervezett 28km első fele ment mint a karikacsapás, gond nélkül dolgozott az összes fogaskerék, 6 perc körüli átlagkiliket nyomtam. Besoroltam egy másik futó mögé, és nyugodt tempóban vertem a kilométereket, egyiket a másik után. Idő közben a levegő is el kezdett melegedni a Napocska pedig tette a dolgát szépen kacsingatott lefelé az égboltról, mosolyt csalva izzadságtól cserzett arcomra. A gondjaim korábban kezdődtek mint eleddig valaha. Már a 18. kilcsinél kezdtem érezni az energia hiányt és a kitűzött tempót is nehezen voltam képes tartani. Lehet, hogy az volt a hiba, nem fogadtam el mélypontnak, mert ragaszkodtam a már-már megszokott 24 körüli leüléshez. De inkább az a valószínű, hogy ilyen távnak dőreség joghurtos reggelivel nekifogni és az a kevéske szénhidrát is csak adalékként működik. Mint az autóba hiába töltesz oktánszám javítót, ha nincs benne üzemanyag mit sem ér, ha nincs mit katalizáljon. Szóval folyamatosan romlottam, bár a részidőkön nem, csak belsőleg volt érezhető. Külső szemlélődő maximum az utolsó két kilométeren vehette észre, hogy itt bizony baj van/lesz. Nyilván az energia hiányból fakadólag izmaim sem funkcionáltak mint ahogy elvártam. De még a "szívem" hajtott tovább és tovább. Nyilván a kitűzött 28 meg lehetett volna, de az eszem behúzta a kéziféket és leállította a küzdelmet. Utólag is azt mondom, a döntés helyes volt, hiszen ilyen állapotban simán befigyelhetett volna valamilyen sérülés, ami igazán nem hiányzik, hisz' a bokám sem tökéletes még s nem is várhatok gyors javulást sem, mert folyamatosan terhelve van.
Legyen ez intő példa mindenkinek, illen kevéske reggelivel ekkora távnak ne vágjatok neki. Nekem is csak 14km-re volt elegendő, a többit az elfogyasztott energiaszelet és a szívem húzta be.

Ez így nem lesz jó

, mármint a felkészülés... megint hullámvölgyben vagyok. Nem hittem volna, hogy ilyen tetők és völgyek lehetnek. 5:13-as átlag a Tatai Minimaratonon 14 kilométeren az tető, de amit most nyomok az a mély. Itt nem az iramjátékos futásról van szó mert az olyan amilyen. Bár ebben nincs túl sok viszonyításom, mert mindig másként csinálom ;^), ellenben a péntekin (mármint szigeti futáson) igazán enervált voltam, nem kicsit nagyon :( .

[dohogás be]

Arról nem beszélve, hogy a szigetre való bejutás az horror, és a sok &#@¤ß$Łł bringás akik nem veszik észre magukat cikáznak ott, ahol nem lehet. Mondjuk 1-1 mert én meg itt Budatétényben futásra használom a bringasávot eléggé el nem ítélhető módon. Bár én vagyok annyira kulturált (na erre többen hevesen tiltakoznának), ha látom a kerékpáron nyargalót, akkor szépen félre állok. husssss. De az, hogy a szigeten harcolnom kell a futópályán azért, hogy hol egy elszabadult kutyát, cammogó nyuggert /bocsi;)/, andalgó, egymás manduláját nyelvel vizsgáló (pfuuujjjjj de undorító vagyok) szerelmes párokat, tarangáló gyerkőcöket kerülgetve futhassak az már több a soknál. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ez katasztrófa. Persze vannak jó fejek, akik hallják hogy egy őrült (mondjuk én) nyargalna a rekortán pályán, simán félre állnak, sőt még elnézést is kérnek. Sajna belőlük van kevesebb. Ahogy nő a látogatók száma úgy csökken az IQ. Bár mostanában viccesre veszem az "Úgy repülnék de szárnyam az nincs!" felkiáltással rebbentem szét a tilosban járókat.

[dohogás ki]

Szóval gyenge vagyok...

Ma pedig azidőjáráshogyrohadnameg. Na az volt ami megakadályozta a hosszú futásomat. Pedig ma délutánra megint egy 28-as csörtét terveztem. De a durva vihar lefújta ezt az edzést.

Sebaj, holnap reggel újra nekifutok....

Mottó:

"...Nem adom fel, míg nem robbanok szét,

Míg akad 1 kerék...."

/LGT: Nem adom fel/

Tata a vizek városa

ahonnan életem párja való. Mióta futok többször mentünk úgy család látogatóba, hogy na majd ma sort kerítünk arra, hogy fussunk (fussak) egy jót Tata nevezetessége, az Öreg tó körül. De ez valahogy ez soha sem sikerült, hiába utaztattam a cipőimet. Nem gondoltam volna, hogy végül egy verseny hozza meg ezt a lehetőséget, de így lett. Ilyen módon 2010.08.07-én indultam a XXVII. Tatai Minimaraton rendezvényen. Ezen a héten sajnálatos módon apróbb sérülés miatt nem tudtam egyetlen egy futó edzést sem beiktatni, így nem is tudhattam, hogy hogyan fog működni a bokám. Mivel normális járás közben már nem fájt, így abban reménykedtem, nem lesz komolyabb probléma futás közben sem.

És valóban ezzel nem volt. Ezzel, de miért is legyen tökéletes egy verseny? Nos úgy tűnik ez az év nem kegyeli a versenyeket, vagy csak engem? Hm nem tudom. De most az időjárás volt ami fenyegetett. Kérdezték is párom szülei, hogy mi lesz a esik az eső? Természetesen (?) azt mondtam: Mi lenne? futunk és nem csak az izzadság fogja hűteni testünket :D . Viszont olyan technikai malőrt követtem el ami alapjaiban rengette meg az elképzeléseimet a verseny taktikáját illetőleg. Olyan "zseni" voltam, hogy a feltöltött ForeRUnner-emet nem ellenőriztem indulás előtt és valamilyen misztikus módon bekapcsoláskor a "Telep feszültség túl alacsony" figyelmeztetést dobot, majd nemes egyszerűséggel átadta magát a megérdemelt pihenésnek. Gondolom az történhetett, hogy amikor hét elején (boka sérülést nem látván előre) bepakoltam a cuccomat, valahogy bekapcsolódhatott a készülék és jól lemerítette magát. Érdekes módon nem lettem ideges, lakonikusan tudomást vettem a nem változtatható tényen, lecsatoltam az órám és a pulzusmérőt, átadtam párocskámnak akinek szikrákat szórt a szeme, mert gyömöszkélhette be a táskájába. Majd célhoz álltam. Az eső ekkor már próbálgatta erejét, de már késő volt, mert a felsorakoztunk a rajthoz. Az utolsó pillanatban megszabadultam az esőkabimtól, mert melegnek ítéltem, majd a rajt eldördülésekor még idejében felhúztam a térdgumimat a helyre és elrajtoltunk. A nagyhang (ígyen hívom a szpíkert) korábban közölte a verseny létszámot hétszázakárhány, 564+172 futó másfél perc alatt vette a rajtot. Nekiiramodtunk az ekkor már szemerkélő esőben a távnak, ami pont a fele eddigi maxi távomnak. Aszfaltozott úton ügettünk egy kis 2 kilis kört majd a kiinduló pont felé, hogy rátérhessünk az Öregtó körnek. Az első és a célt kivéve utolsó mérőponton 11:47-es kocogó idővel toltam. Persze pontos időről ekkor még nem tudtam, csak az érzéseimre hagyakozhattam, no meg arra, mennyien mentek el mellettem. Szokás szerint a hátsó traktusból indultam, mert nem jó erősen bekezdeni, azzal csak magammal tolok, ki, ha nincs kellően ellazulva az izomzatom. Szóval rátértünk a tó körüli útra amikor Eső anyánk kinyitotta a csapot és jól rákezdett. Szerencsénkre ekkor a fölöttünk átívelő szép korú fák jelentősen csökkentették az égi áldást. Persze ettől még a betonnal, aszfalttal borított út még jól csúszott.

A táv 4. kilométerétől a talaj megváltozott, ott hagytuk a biztos aszfaltot, és a köves, esőtől áztatott pocsolyákkal és dagonyás sárfoltokkal tarkított murvás, kavicsos, földes gyalogúton róttuk tovább. Az eső meg erősödött, amikor a kör felénél lehettünk a visszaúton az ismét keményebb, de töredezett aszfalt úton, nyílt terepen közvetlenül az Öregtó mellett felerősödő szélben nyomattuk. Ekkor éreztem azt, hogy ideje kicsit ritmust váltani, mert kezdtem fázni az átázott, izzadt ruhámban és erős szembe szélben. Hát megnyomtam, jól esett... sorra hagytam magam mögött futótársaimat. Király volt, hogy nem kell törődnöm semmivel, nincs kontroll, a fülembe meg BeshOdrom húzta. Kellett ez a száguldás. Hasonlót éreztem, mint Generaly 10-es második felében. A felfokozott lendület 2 kilométerig tartott, majd átálltam egy még mindig tempós iramra. Cseke felé vettük az irányt, itt már túl jártunk a tízen, de lendületem még volt. Elnyomtam az ISOstar energiaszelet felét (a második fele még meg van amikor ezeket a sorokat vésem), kortyoltam a futóvízemből majd átadtam magam az utolsó szakasznak. Körül belül 2 volt hátra amikor megkérdeztem egy mellettem futótól, hogy időben hol járunk. A válaszból azt szűrtem le rövid fejszámolással, hogy meglepően jó időt futok. Innen kezdve kedélyesen elcsevegtünk a befutóig. Igen tudtam beszélgetni, kicsit lihegősen, de nem volt megterhelő! Kiderült, hogy szintén budapesti Margitszigeti futóval dumcsiztam, aki Nike félmaratonra készül, nem semmi 16 kilis részidővel. Ő is élvezi a futást. Na persze csak így lehet ;). De az igazi meglepetés a befutón ért, az idő eredmény igazán imponáló volt. Az utólagos befutó lista alapján 1:13:14 alatt 5:13-as átlaggal nyomtam. Ez azt jelenti, kellett volt 5 alatti szakasznak is lennie bőven, hogy ez kijöhessen!

[dohogás be]

Ez után jött a sorban állás a csipleadás, plakett, póló átvétel nevű horrormány. Több mint fél órát álltunk sorba vizesen. Ez nem volt méltó a rendezvényhez! brrrrrrr!! és megint csak brrrr. Sárga lapos figyelmeztetést ér, no meg az is, hogy kisebb méretű pólókból csak limitált szám volt. Így többeknek csak XL, XXL, és XXXL-es póló jutott. Könyörgöm!! nem hordókirályok indultak, látott már valaha futót aki a pólókat megrendelte? ÁááH! Ébresztő nem az első rendezvény! A frissítő pontok száma elegendő volt, de sajnálatos módon csak vízzel lehetett frissülni. Nekem nem hiányzott, mert elég volt amit vittem magammal, de ez a táv azért elkívánt volna mást is!

[dohogás ki]

Mindegy, ettől függetlenül bírtam, jól bírtam nem zavart a sérülésem sem.

Mivel nem volt semmilyen kontrollom, csak saját érzéseim így a mottó kicsit kiragadva a szöveg környezetből:

"...Now all the boys are after me, and that's the way it's gonna be.

I'm running free yeah, I'm running free.

I'm running free yeah, Oh I'm running free."

/Iron Maiden: Running free/

áááááááááá

na azért ennyire nem fáj, de a szerdai kosárlabdán szerzett sérülésem ismét hátráltat. Kezdem megszokni ezeket a kihívásokat, mostanában a felkészüléseim nem felhőtlenek a mérőponti versenyekre. Még az a szerencse, hogy szombaton Tatán megrendezendő minimaraton a maga 14 kilométerével remélem még így is leküzdhető lesz. Az a fránya talajfogás Ferkó lában, na az okozta a húzódást a jobb bokámban. Így sajnálatos módon a mai átmozgató edzést ki kellett hagyni. A régi nóta, inkább alul mint túledzett ... hát ilyen akadályoknál túledzettségről szó nem lesz. Örülök, ha olyan állapotban leszek a maratonra, hogy teljesíteni tudom a távot. Brrrr leírva egyre félelmetesebb 42195 méter. De legalább most már bírom a 2/3-át. CSODA mondom csoda! Vagy nem is? Csak elszántság? Meglátjuk!
Szombatig addig is marad nekem a jegelés, kencézés és bizakodás a gyors javulásban....

28 kilométer

(órám szerint 28130m) újra letudva! Persze ez megint csak apró lépés a cél irányába, de most legalább nem jött közbe égi háború ami az előző alkalommal tette lehetlenné azt, hogy egy iramban tegyem a polcra ezt a távot is. De most sikerült, egy technikai megállással (nyamvadt kavicsot kellett kiszednem a cipőmből). A teljesített idő gykorlatilag megegyezett a korábbival 2:55:08 amiben volt egy extra pihenő (villámtól kergetve), így szép eredménynek mondhatom.
Taktika megint az volt, hogy az egész távot egyenletes tempóban és pulzussal kell teljesíteni. Ez sikerült. A kezdetektől fogva az igen visszafogott 6:15-6:25 perc/km tempóval 150-es pulzussal futottam. Igazából két dologhoz tartottam magam, tartani a pulzust és nem esni 6:30-as kiliátlag fölé. A félmaratoni távig nem volt semmi probléma (a már említett kavicskát kivéve) simán tartható volt a tempó. Az energiaszeletem 1/2-ét ekkora már megettem, és a futóvizemmel is jól álltam. Nem volt oldal szúrás, hátfájás, izmok derekasan végezték dolgukat és készen álltak arra a távra amit elterveztem. A holtpont megint a 24-es kilométerkőnél jött, de 6:30-at így tartani tudtam, csak keményen mint a vidia.... A táv végeére azért jól kifárdtam, főleg, hogy az utsó rész kiscsit rosszul sikerült. Elfogyott minden amit vittem magammal, folyadék, energiaszelet. Az biztos nem sok maradt bennem, de ebben fázisban ez érthető is, vagy nem? Amit viszont érzek, hogy fejben dől el, 28 km-re készültem és az ment is, legközelebb többre megyek ;)
A végén Nike futóklubos történethez is csatlakoztam, próbáltam tanácsot kérni, mit futó stílus, levegővétel stb. Amit ismét megerősítettek, hogy az az edzés mennyiség amit én végzek a maratoni távhoz kevés lehet. Bár ezt mondták a 1/2 maratonra is, majd meglátjuk. Ami biztos keményebbre kell venni a figurát.

visz a lában

én pedig megyek a szívem után. Igen így is jellemezhetném a mai futásomat, ami kicsiny regeneráló futás volt. És nem utolsó sorban rávezetés a még nagyobb távolságokhoz. Hogy pontosan mennyi és mikor lesz az még a jövő zenéje, csak 1 biztos 2010.09.26 42195m!

Nem nem emfaktoriális az em azaz m az métert jelent. Ennyi ugyanis a maratoni táv. Hú basszus leírva sem semmi! Na a lényeg, hogy a 28 kilim utáni napon egy fergetegesen nagy kosárlabda "edzésen" 3+3 vettem részt és a kis izom merevségemen kívül semmi nem hátráltatott. Irtózatosan kihajtottam magam, de nagyon nagyon jól esett. Miként a másnapi úszás is. Remélem ez is állandósulni fog, már mint az úszás. 1000 méter azaz 30 hossz a 33 1/3-os medencében. Utána szauna és lazítás az élmény fürdőben. Meg tudnám szokni; és meg is fogom, vagy nem akarom megszokni, jelentsen csak élményt, mint annyi minden más az életben. Mai futás ismét zene mentes volt, pedig időnként jól jött volna az energia. Persze nem csak reggelivel kellett volna kimennem délután 4 kor, mert az energia szelet amit próbaként hozattam nem pótolja a nem étkezést. Viszont próba kép rehabilitáltam a Triax 11-es 1000km feletti csukámat, hogy érezze a törődést. Persze kíváncsi voltam miként működik. És működik, bár az újabb jobb. De jó érzés volt a régi társammal futni a mai tízest, amit 56 perc alatt toltam le. Puhasága, párnázottsága, tompítása már nem a régi, pontosabban a kilométerek feledésébe vész, de még ilyen rövidebb távok simán vállalhatóak benne, így nem kell száműznöm a "munkás cipők" közé. Még rangjában van és ez így van jól.

Villám még mindig félelmes

és én is lassabb vagyok nála. Bár a gondolatom sebesebb, de az mit sem ér. De hogy az ördögben jön ez ide? A válasz pedig nagyon egyszerű, a kulcsszó felkészülés. Igen még mindig az a fránya első maraton a cél. És motiválandó magam, már a nevezésemet is megtettem. Így a kerék forog, tétek megtéve, már csak a szerencsében és az elvégzett no meg az elvégzendő munkában (de inkább a munkában) van a hitem. Ennek fényében lefutottam életem eddigi leghosszabb távját 28 kilométert! Nem is akármilyen körülmények között, 6,24-es átlaggal úgy, hogy amennyiben időm engedte volna bírtam volna még egy ötöst. De azt legközelebbre hagyom! Ami biztos, hogy alázattal, de elszántan fogtam bele ebbe a menetbe Készültem a frissítővel, bár ekkora útra nem lehet kellő mennyiséget vinni. És energia utánpótlásról sem feledkeztem meg, beáldoztam az utolsó előtti PowerBar szeletemet. Mit mondjak nem volt hátrány hogy vittem magammal ilyen mannát is. A kitartásra szükségem is volt, mert olyan zuhét kaptam a nyári kedd késő délutánjában, amit sokáig emlegetni fogok. Nyomattam a nyugodt <155 pulzusos nyugodt futást amikor el kezdett az eső esni, Sapkám véd, felsőm átizzadt semmi vész. De fokozatosan zivatarrá erősödött az égi áldás. Aggódni kezdtem a nem vízhatlan telefonom ami egyben zene forrás is épségért, ezért egy nagyobb falevélbe csomagoltam az aláhulló eső elleni védekezés képpen. Órám, szívritmus mérőm és sport fülesem elvileg bírják ezt a fajta vízterhelést, melyről most empirikus bizonyságot is nyerhettem. Ami viszont a tapadós ruhán és a karimámon lebucskázó vízesésen kívül nagyon kellemetlen volt, az a tocsogóssá ázott cipellőm. Minden lépésnél csak úgy spriccolt belőle a víz ami belefolyott és áztatta zoknim, lábam. De kemény voltam és én futottam tovább és tovább. A zuhi csepergéssé szelídült és a cipőből is kipumpálta futómozgásom a vizet, sőt, még mezem is száradni kezdett. De az időtündér nem ilyen sorost szánt nekem és még jobban rákezdett. Büszke vagyok és harcos, ezt a 8 km-t még lenyomom, ha a fene megeszi azt a bizonyos ikertestvérét azaz a fenét akkor is. Ekkor már az Árpád-híd alatti fordulónál a kollégák menedéket kerestek de én nyomtam tovább. Kicsit perverznek éreztem, hogy kezdtem élvezni a hűs esőben, viharossá fokozódó szélben a futást, de így van ha valakit elkap a gépszíj. Ellenben az elém mintegy pár száz méterrel bevágó villám átértékelésre serkelt. Szégyen szemre visszafordultam és én is a híd alatt kerestem átmeneti menedéket az elektromos kisülések elöl. Amíg vártam kiöntöttem a csukámból és szépen lassan kicsavartam a mezemből, zoknimból és egyéb ruhadarabjaimból a vizet és vártam az égi háború enyhülését. nem egész negyed óra múltán lemerevedett izmokkal ismét nekiveselkedtem hogy a távot teljesítsem. És sikerült, büszke voltam a testemre, elmémre. Meg is köszöntem izmaimnak, tüdőmnek, és minden szervemnek a derekas helytállást. Ha így haladok és nem futom el magam, akkor tartható lesz a kitűzött cél! Addig is még hátra van augusztusban a Tatai Minimaraton a maga 14 kilométerével és a Nike félmaraton szeptember elején.

Huj huj hajrá, csak ne adjam fel ;)

Zene nélkül mit érek én

kezdhetném a fújni a sláger dallamát, mert voltam olyan "ügyes" és nem vittem magammal a sport fülesemet. Így hosszú idő után zene nélkül zenei támogatás nélkül futottam a szigeten. Eleinte inspriráló volt a régi újdonság, de 7 km után éreztem hiányát. Előny volt, hogy tudtam olyan dolgokra is figyelni amit a zene gyakran elnyom. Megfigyelhettem, az Orosz csapat érkezését. Valhonna ide kerülő !Brazil! szürkolók rögtönzött zenés felvonulását. De hogy ők milyen UFÓ-val tévedtek erre azt nem tudom. Nem éreztem - mint zenés futásaim során sokszor - a disszharmóniát a futás és a zene között, így szabadon tudtam a ritmusommal játszani. Viszont a 8. kilométertől mégis hiányt éreztem. Ennek ellenére - bár ezen magam is meglepődtem - nagyon jó 10-est futottam, noha az első 1,5 km-es szakasz nem volt ideális lámák, és a a szigeti bevezető miatt. Utána jött egy sima levezető kilcsi a döglesztő melegben ;). Hát konkrétan xarrá izzadtam magam, még az alsómból is csöpögött a víz. Kis séta és a OCS melletti ivókút megcsapolását követő 1 km kocogás vissza a Hivatalba beiktatva egy kis emelkedő futást. Nagyjából ennyi volt. Persze kevesebb mint a terv volt, mert szerettem volna futni egy laza húszast de időzavarba kerültem, hiszen mikor rohadjon le a rendszer, ha nem akkor, amikor
1.) lejárt a munkaidőm 1 órával,
2.) futni kívánok (na jó nem kívánok de kellik) /itt jegyzem meg hogy az angol have és must milyen szépen lenne használható/

Csattanóként otthon a kipakoláskor azért kiderült, mégis csak magammal vittem a sport fülest.
Éljenek a bénák.

Újabb lépéssel közelebb

kerültem az idei nagy álmom, a (Spar) maraton lefutásának teljesüléséhez. Még pedig azzal, hogy az EON délibáb félmaratont teljesítettem a szombati rekkenő hőségben a hortobágyi rónaság terep viszonyai között két óra tíz perces idővel. Hol vannak már a tavalyi űridők? A 2 órán belüli 21 kilométerek? Nos ezek úgy tűnik lassan az idő homályába vesznek, de ez másodlagos, hiszen csak egy lépcsőfokot jelent. Úgy érzem, hogy a kihagyások, amiket sajnos a gonosz betegségek melyek az idén az utóbbi 10 éves kimaradt betegségek vírusos torokgyulladás egyenlőre csak lappangó és belobbant szakaszok váltakozásával büntetnek, indokolják az eredményeket. Most már kezd a félmaratoni táv is olyanná szelídülni ami viszonylag könnyen teljesíthetővé válik és rendszeresen futható, még csökkentett felkészülési szakaszokkal is.
De most kezdődik a neheze, már ami a felkészülést illeti, mert be kell pótolni a kiesett edzéseket oly módon, hogy nem terheljem túl magam, legyek felkészült, de semmi esetre sem lehetek túledzett. Hiszen az olyan fáradságot és energia hiányt jelent ami kudarcra ítéli a futót. Sérülésre pedig semmi szükségem nincs.

Nem adták ingyen

a K&H maraton váltót és nekem a félmaraton távját. YSKYRY-Futkovác csapat a rekkenő hőség ellenére is sikeresen 3:55-ös idővel utasította maga mögé a távot! Gratula mindenkinek! Nem volt egyszerű feladat a folyamatosan melegedő, párás időben futni, ezt a csapattársak is megerősítik. Ha nem lett volna ott Gábor és Kriszti, minden bizonnyal kifutunk a 4 órás lélektani időből. Nálunk edzettebb és régebbi csapatokat is megkínzott a táv és a körülmények. Jó barátom Laciék csapata bőven mögöttünk értek célba, ami számomra nagy fegyvertény!

Viszont a félmaratoni 21 kilométer nekem megint nehézséget jelentett, talán nagyobbat is mint eddig bármikor! A második körben, pontosan a végén már majdnem feladtam, hisz' a csapatért megtettem amit kellett, becsülettel lefutottam a 7 km-t igaz lassabban mint tavaly, de azért még elfogadható idővel. A második "hetes" viszont igen megviselt. Elfogyasztottam a teljes távra szánt kulacsban magammal cipelt folyadékot és nagyon lelassultam. Nyilván nem megfelelő alázattal álltam a távval szemben, vagy csak taktikailag és szellemileg nem voltam megfelelő állapotban. Nem tudom ezt még egy kicsit elemezni kell magamban, levonni a tanulságokat és ami a legfontosabb tanulni belőle! De amit mondtam, a második kör végén valóban azt fontolgattam, hogy feladom. Ám ekkor olyan dolog történt ami igen csak átlendített a holtponton. Mégpedig a szurkolók biztatása. Igen olyan erőt adott, hogy ha nem is teljes tempóval, de azért tovább vitte a szívem. És a szívet követi a láb, a kéz, a tüdő és az agy is. Ilyen módon, 2:14-es idővel sok sok frissítéssel és a folyadék bevitel közbeni lassú sétával sikerült célba érnem.
Köszönet azoknak akik kinn voltak és buzdítottak! Én is azt tettem a verseny második felében! Mi több a befutó emberünkkel Péterrel futva tettem meg az utolsó kilométert segítve Őt a harcban.

Mostoha

rendezvény lett a K&H Olimpiai Marton váltó és félmaraton rendezvény idén. Először a vihar miatt lett -példát csak nehezen található módon- elhalasztva. Ilyen módon sok minden borult, importált hősünk Gábor hiába utazott több száz kilométert, nem csillogtathatta meg tudását. Szerencsére csak Anitának helyét kell(ett) pótolnunk külföldi kiküldetése miatt. Helyére Krisztit neveztük, akivel 2 éve volt szerencsém futni a Szigeti 30-as váltót Péter társaságában 2008 szeptemberében, metsző szélben. Igen mint látható ily módom Péter és jómagam vagyunk a csapat fix tagjai.
De vissza a viszontagságokhoz, hiszen sikerült az elmaradt rendezvényt június 13-ra (egy nappal a Kékes csúcsfutást követő napra, amit gyávaságom és Borvidék félmaratonon szerzett tapasztalatok véget passzoltam) került. Viszont ahogy nézem a lezúduló árvíz a futás rakpartra tervezett útvonalát igen csak veszélyezteti, lévén Duna ma tetőzött Budapestnél 826cm-es vízállással. Jóslatok szerint a rakpartok takarítása is csak hétvégén kezdődhet, ami nekünk már késő lehet. Ennek ellenére remélem, hogy a futanet-es rendezők ezt is megoldják és végre megcsillogtathatjuk tudásunkat és néhány mikronnyi gumit ott hagyhatunk a flaszteron. Az időjárás viszont ilyen módon már nagyon nyári lesz, amit szerettem volna elkerülni, mert a félmaratoni táv ilyen melegben nem lesz piskóta. Így nem reménykedhetek az idő rekordom megdöntésében.
Mikén a legutóbbi (vasárnapi) hosszúra (20km) tervezett edzésen olyan csapnivaló teljesítmény nyújtottam, mint még soha. Ilyen energia szegény enervált, feszült és ebből fakadóan lassú, gyenge eredményt produkáltam. Nem is tudtam csak 17 km körüli távot teljesíteni, de ilyenkor kell a sérülés veszélyét szem előtt tartva inkább feladni, főleg, hogy nem versenyről volt szó. Mire is valóak az edzések ha nem erre, ugye?!

Vátoznak az évszakok

és most éppen rossz napok vannak, legalábbis időjárás ügyileg. Bár a hétvégi Gernerali Futógálát szerencsésen megúsztuk különösebb elázás nélkül. Persze ez is csak azokra volt igaz akik 30 percen belül futottak, mert az én ötösöm végére leszakadt az ég. Így az utolsó 100 métert sprintelve tettem meg, és a befutón kapott csomit (csoki+lötty) is futva vettem át, majd tempót megtartva irányt vettem a nevezési sátor felé, ahol eső ellen védve voltunk. Miként az idő fél hat felé járt, így a nap is lassan de kitartóan a szokott égi útján a horizont felé ereszkedett, mint merész hópihe a novemberi szélcsendben. Így verte az ördög a feleségét aki szivárványt sírt az égre. Szerencsére ezt a "csodát" is hamar elfeledtük, így tiszta időben és gyorsan száradó aszfalton lódulhattunk neki a 10 kilométeres "nagy távnak". Ekkor már Peti és Lóri (K&H maraton váltós társak) is csatlakoztak a nem kis mezőnyhöz. Petinek mondtam, hogy nyugodtan nyargaljon, nem most fogok rekordot dönteni. Hőmérséklet az zuhi ellenére sem csökkent jelentősen, csak a pára nőtt. Az első 5 kilométeren lazán futottam a lazuló tömegben, csak pár gyorslábú húzott el mellettem. A fordulónál Petiék mintegy 3 perces előnyben voltak, de ez nem izgatott, hiszen "alacsony" pulzus stabil futás dolgot nyomom. De ekkor, mármint a forduló után, simán ellazultam és jóleső magasabb fokozatra váltottam. Nem úgy mint egy nappal korábban a Grafikon futóverseny számán ami a beharangozott 4 km helyett alig volt több mint három és fél kilométer. Na ott csak szépen nyugodtan megfutottam a második helyet... hátulról. Mögöttem csak egy idősebb kolléganő ért célba. Persze a többiek nem hitték el, hogy ennyire hátul végeztem az óriási 8 fős mezőnyben. De vissza a 10-eshez. Forduló utáni felpörgés nagyon jól jött ki. Az utóbbi időben kínosan ügyeltem a pulzusomra, de most olyan jó volt a szél hangja, hogy sikerült az előző évi Személyes Verseny Csúcsot döntenem 55.05-ös idővel Petiék előtt mintegy 3 perccel.

K&H Olimpiai maraton váltó

a szélsőséges időjárás miatt elhalasztásra került. Noha még pár nappal korábban megjelent a hír, hogy a rossz idő nem akadály. A szervezők az utolsó pillanatban mégis lemondták a rendezvényt. A mi kis YSKYRY csapatunk pedig bár csak négy fővel, de mégis készen állt arra, hogy megmérettesse magát. Amikor SMS-ben értesültem a tényről, persze rögvest telefonálásba kezdtem, hogy a csapattagokat értesítsem a fejleményekről. Peti éppen a cipőjét kezdte vízhatlanítani valamilyen impregnáló (vízlepergető) anyaggal, ezzel rámutatott, Ő bizony készen áll a bevetésre. Gábor, aki Miskolcról jött fel beugróként a csapatba, értetlenül állt a tény előtt, "hiszen nincs is olyan rossz idő" mondta. Lóri is készen állt a bevetésre, bár talán ő az egyetlen, aki nem futott még ennyire durva időjárásban. Respekt a tímnek! Persze én is futottam már mostohább körülmények között, de az az én döntésem volt, itt pedig a szervezőknek kell a felelősséget vállalniuk. Természetesen (?) én is készültem, időben keltem, elterveztem, milyen szerelésben tolom le a 21 kilométert és persze leszek a váltó első tagja. De a sors közbeszólt. Most várunk az új időpont kijelölésére és az idő enyhülésére. Én szégyen szemre a téli futómban nyomom jelenleg, de ez van, jövő héten új kihívás áll előttem a Generali futógálán az 5+10-es kombót futom majd az újpesti rakparton. Azt hiszem, most sem kell napszúrástól tartanunk.

YSKYRY újra a flaszteron

a K&H Olimpiai maraton váltó alkalmából. Nem volt kicsiny kihívás, hogy Zsuzsit (ZuZu) pótoljuk a 6x7km-es váltó csapatban, de sikerült leigazolnunk doktor Gábort a csapathoz, így Anita, Péter, Lóri, Gábor, SzabóBakter és jómagam alkotjuk az YSKYRY-Futkovác tímet. Mint látható eddigi közös futásaink gerincét egy három fős csapat adja, bár összesen ez lesz a harmadik versenyünk és várjunk csak én három kört futok majd! na kérem ez biztosan nem véletlen! De nem ám, mert idén félmaraton dömping lesz.... Éljenek a hosszú távok! Csak én is éljem túl. Szóval megint megpróbáljuk a távot 4 órán belül teljesíteni, amire jó esélyünk van. Sebesség szempontjából én leszek a gyenge láncszem, de így legalább a többieknek lesz min javítania. Arról nem beszélve, hogy eleve alap terheltséggel megyek, mert pénteken Melallica koncert, szombaton Visegrádi túra+ Jeges Május hajnalig tartó rendezvény!

mottó:
Úgy hajlik a fa ha kezdi szél!

Legnehezebb félmaraton

amit a hétvégén sikeresen teljesítettem. Bár a félelmeim beigazolódtak, mert az emelkedők nagyon nehezen leküzdhetőek, de mégis sikeres volt a futás. Gazdagabb lettem egy élménnyel, egy izomlázzal és szegényebb egy álommal. Noha az időm 2:20-volt, jobb mint amit prognosztizáltam (2:30) és sokkal jobb, mint amit a második emelkedő végén éreztem (egyáltalán be tudom-e fejezni). Amit az első emelkedő végén éreztem az nem volt piskóta. De amikor kiderült számomra, hogy a kilátót (7-8 kilométer között volt) még a végén újra meg kell másszuk, kiszállt az erő a lábaimból. Volt olyan, hogy az emelkedőt csak gyaloglással kiegészítve tudtam "bevenni", de volt olyan is, hogy a tetőn meg kellett pihennem és frissítenem kellett. Azért a maradék energiaszeletem elmajszolása jól jött az utolsó emelkedő előtt, mert így a kilátót sikerült egy huszáros futammal bevenni. Az látszott, hogy a mintegy 1000 futó nagy része (én nem tartoztam bele), komoly felkészültséggel bírt az ilyen terepen, de persze voltak hozzám hasonlóak is, még olyan is aki a helyszínen szembesült az emelkedőkkel. Szar lehetett neki. Sajnos arról nincs infóm, hogy mennyien adták fel, de úgy gondolom (szinte) senki. A BalatonMaraton óta Koffeinmentől halott rigmust nyomtam a kilik végén, már amennyire a légszomjtól futotta tőlem. Valamelyik kedves futótárs már-már a Megasztárra akart nevezni, de mondtam neki, csak ha minden versenyző velem fut ;). Üde színfolt volt a kakas és csirke akik a második kaptató előtt a farhátukat mutatták és a hulló tollruhájukkal sokkoltak, miként a különböző vicces feliratú felsők is. Anyaaaaaaa nekem is kellllllllll ilyeeeeeeeeen. De honnan azt még nem tudom.... ha valakinek van 5lte ne tartsa magába kérem!

Vakrepülésre készülök

most, hogy a Borvidék félmaraton kapujában állok. Miért is mondom ezt, nos hát ilyen még nem volt a hosszúnak éppen nem mondható futó pályafutásom alatt, hogy ennyire ismeretlen körülményekkel nézzek szembe.
De hogy is törpént a nevezésem? Mivel nem volt május elejére Futanet-es szervezett futás, és Prágai kirándulás így szükségem volt egy pótszerre. Történetesen az edzésonline oldalán bukkantam rá a Borvidék félmaraton bemutatkozó rendezvényére és annyira megörültem neki, hogy azonnal neveztem is, melyről korábbi posztban szót ejtettem. De miért is vakrepülés tehető fel a kérdés, hiszen versenyen már háromszor is sikeresen magam mögött tudhatom a távot? Nos a válasz mint mindig az ördög patájának repedésében mint gonosz kis atka búvik meg, jelen esetben pedig a számomra nagy szintkülönbségben nyilvánul meg. Soha de soha nem volt szerencsém még ilyen emelkedőkhöz. Persze túrán már igen, de kéremszépen ez nem túra, hanem futóverseny amiben szintidő van. Noha első ránézésre kellemesebb mint például a Nike félmarcsin, de a terepviszonyokhoz képest ..... Hm. szóval csoki a gatyóban! Persze óvatlan voltam, hisz' örültem mint kismajom a farkának, hogy Prágát valamivel tudom pótolni. Ekkor még nem volt palettán a Hármas-határhegyi zöldbalhé (értsd félmaraton), és még a szinttérkép sem volt meg. Erre csak később bukkantam rá. Természetesen ekkor kissé megremegett a lábam, ami azóta is tart. De meglátjuk mi lesz. Egy biztos, ha ezt is le tudom győzni az óriási lépés a maratoni táv síkon történő legyőzéséhez.

Szeressd a várost

futórendezvény az új helyszínével azért annyira nem lopta be magát a szívembe.
Nyilván bennem van a hiba, de 25-ös szám azért kicsit nagyobb felhajtást is nyomhatott volna. De nem így történt. Nyilván nem tüzirakétékat vártam, de nekem ez most jelentős visszaesés volt életem első (2008) Vivicittá-s rendezvényéhez képest.
Jó volt jó volt, de nem emelkedett ki a többi rendezvény közül, pedig megérdemelte volna, hiszen a 25 év szép eredmény. Ennek ellenére jól éreztük magunkat, volt kint a kollégákon (ii, Gabi, Szabi, Peti) kívül még egy néhány ismerős. Igen ezt teszi az, hogy 3. éve hogy elkezdtem futni és a mesei 3-as számadik Vivicittá eseményem. Persze szépen emelt távokkal, Miditittá, Vivicittá és most a Vivicittá+. Ez a tét tovább már csak a családi futással emelhető, de még ez (sajnos) várat magára, hisz' ehhez kellene egy poronty is.
Kicsit a futásról ami összességében kiírás szerint 21900 méter mérésem szerint valamivel 22 kilométer fölött volt eltérő methodikával abszolváltam. Az első távot Petivel együtt kedélyesen beszélgetve toltuk le. A második távnál lévén óriási tömeg (futók tengere merre ellát szem és radar), Icához (Ő nincs a képen) csatlakoztam és a táv nagy részét kocogva teljesítettük. Mikor Ica kicsit megállt akkor jött nekem a fellazult tömegben egy (számomra) eszeveszett kilcsi következett 4:30-as átlaggal. Nem is tudtam magamról hogy képes vagyok 1 kilométeren keresztül ilyen tempót produkálni sík terepen. Bár szó mi szó a pulzusrekord majdnem megdőlt a maga 182-es értékével. Ez után (a szokásos pihenővel) jött az igazi szám a 12 km-es Vivicittá. Ezt már lényegesen kisebb létszámban abszolváltuk. Ekkor már konszolidált tempóban ügettem a távon. Gyakorlatilag állóképesség ügyileg nem viselt meg a futássorozat de ismét előjött a már szokásosnak mondható ITBFS okozta fájdalom. (Szerencsére amikor ezeket a sorokat karmolom byte-okba, már jól vagyok) Így a hosszabb távokon jöhet a megszokott kencézés és térdgumerájszozás.
Persze értek meglepetések is a rendezvényen, de a legnagyobb mégis az volt, amikor a 12km végén egy "Helló Tapókám!" (Tapó a beceneveim közül egy a régvolt időkből) kiáltást hallottam. És kinek a szájából egy régi gimnáziumi osztálytársam "Bada" szájából. Persze adtunk egymásnak egy izzadt puszit. Fél perc alatt kiderült, hogy ez volt az első ilyen távja és most éppen a levegő vétellel küzd. Remélem összefutok még vele valami ilyen rendezvényen.
Mindent összevéve:
"Ahogy volt,
úgy volt,
Ahogy volt,
úgy volt jól."

Gyűröm a kilométereket

mert az alapozó szakasznak vége és megkezdődött a hosszú felkészülési szakasz a nagy cél eléréséhez.
Szerencsére a megfázásomból 1 hetes kihagyással sikerült kijönnöm és azóta nyomom a képzeletbeli gombot. Korábbi posztomban (A fertőzött tovább fertőz) írtam, hogy kollégák társultak a futásomhoz és most ismét fellángolt bennük a vágy. Így most hatan futunk rendszeresen magamat is beleértve, melyből négyen együtt nyomjuk kinn a Margitszigeten. Bár a tempónk, céljaink és felkészültségünk eltérő, de az akarat azonos! Örömteli tény az is, hogy "ii" (ejtsd:kéti) is csatlakozott a futók azon táborához, akik kipróbálják magukat egy futó rendezvényen is. Jelenleg Szabival egyetemben futják a MiniCittá-t április 18-án. Egyenlőre úgy néz ki, hogy sikerül még egy kolleginát megnyernem az ügynek, Gabit aki szintén a "sziget" látogatója lett mostanság. Gondolom a sikeres "térítés" segítségére van az is, hogy egyre több médiában látható az esemény promóciója.
Hujhujhajrá!

Mini-Midi-ViviCittá you and i know
How the footaches come and they go and the scars they're leaving
You'll be running once again and the pain will end.......
/ABBA kicsit átírva, talán megbocsájt'nak/

Itt van a tél itt van újra

s a náthát hozta énnekem,
és jó lenne hogyha végre,
Nem recsegne énekem!

Vagyis újra térdre kényszerítette testemet a kórság, így megint értékes alkalmakat szalajtottam el héten. Mit lehet tenni mást mint némi anitibájolitikummal megtámogatva immunrendszerem, kihagyok néhány futó és úszó edzést. Persze van itt még más is. Többek között az, hogy az idei Prága félmaraton is kimarad a futó turnéból. Mindez hogy az ördögben jött össze (mármint hogy nem jött össze) lássuk csak. Először is nem akart összejönni a társaság az utazáshoz, egyedül meg nem volt sok hangulatom nekiindulni Prágának. Másodszor itt van ez a nyamvadtság ami rövid időn belül (3hónap) második alkalommal kényszerít pihenőre. Nyilván van még más is, de arra most nem emlékszem. De nem maradok futás nélkül. mert ily módon az áprilisi Vivicittá ami éppen a 25. évfordulóját ünnepli, így mind három meghirdetett távon indulok. Nevezés ugyan még nem volt, de 3,5+6,4+12 futkovác azé' összejön. Ugyan terveztem a "félmaraton mániát" a futanet-tel, de most nem látom a hirdetésüket erre vonatkozóan. Mind1! Az viszont biztos, ha már Prága kimaradt a szórásból akkor helyette lett más és ráadásul itthoni dzsembori az első Borvidék Félmaraton Szekszárdon. Ide már neveztem is. Aranyos dolog az, hogy mindenki maga választhatja meg a rajtszámát ami max 6 számjegyből állhat. Na ezen is sokat agyaltam mi is legyen az én számom. Nyilván az 1-es tool nagyképű lenne, meg persze már foglalt is volt. A születési dátumom meg 0 azaz nulla kreativitásról árulkodna. Így esett a választásom a 6635o7 számra. Ennek megértésre íme egy szőkenős vitz:
Bemegy a szőke nő az autós boltba, hogy 710-es folyadékra van szüksége a motorhoz. Persze senki nem tudja mi is lehet az a 710-es folyadék, íg y végső kétségbe esésükben az öreg motorost Joe bácsit kérik meg hogy segítsen. Ő megkéri a hölgyet hogy írja má' le mit is akar me' nem é'ti. Persze a hölgyemény tép egy cetlit és ráfirkantja hogy " 7 1 0". A ravaszdi róka csak megtekeri a bajszát és elviharzik a raktárba majd egy doboz OIL-al tér vissza.
Rajtszámom értelmezéset ezek után a tisztelt olvasóra bízom!

Hát megkezdődött

a futó szezon, hiszen a szigeti futásom alkalmával egy körön belül több mint 20 futóval találkoztam. Ezek szerint nem csak a medve, hanem a futótársak is előbújtak, de ők (a medvékkel ellentétben) cipőt húztak, hogy nekilóduljanak az új szezonnak. Ez igen! Viszont az én teljesítményem határozottan nem :(. Bár most éppen Torok Gyula kínoz, de az átlagidőm 13km-en siralmas. Azt hiszem igen messzire kell(ene) visszalapoznom a naptáramban, ha 5:50-es átlagot szeretném meglelni. Így a korábban tett kíváncsi ígéretem a véradás utáni regenerációval kapcsolatban prolongálva egy következő alkalomra. Viszont azt már látom, hogy a futások összehasonlítása nem a legqxűbb feladat.
Mostani futásomon már az első kilitől fogva gyatra időket alig-alig tudtam változtatni, igaz a pulzusom is az alacsonyabb (mármint a szokásoshoz képest) tartományban tanyázott. Az biztos, hogy most vagy javulok (torok ügyileg) vagy lenyom a betegség. Most ez a kísérlet tárgya. Hehe kezd az őrült tudós énem tért nyerni brrrrrrrrr. Hogy mit ki nem cibál az emberből a futás ... hm egyre csak ámulok magamon.

Nyíljatok virágok,
Trappoljatok futók,
Kopjon a cipőtalp,
Nemsokára eldörren,
a Maratoni rajt.

Ha jól esik

na akkor nem esik jól!
Kicsit kibontva persze könnyebben érthető lesz. Ha jól esik: értsd genya módon; akkor nem esik jól: mármint a futás. Ez a gebasz. Persze milyen időben jött ki a futási időszakom? persze péntekre, amikor is bőrig áztam a futásom vágére. Amikor pedig ragyogó idő volt, van naná hogy más az elfoglaltság típusa, de mint az Idő Jóskák mondják megint "élvezhetem" a télies időjárást a hét közepétől amikorra az egyik futásom esik ja meg a trutyi is az égből! Így jár az aki tervez hehe...
De az idő legalább javul, megszaporodtak a futók is mindenütt a városban, vagy csak én vagyok érzékenyebb erre a látványra és a hideg, zord futó szegény idő miatt látom csak meg őket?

Véradás

milyen hatással lehet a céljait elérni kívánó futónál? Mivel rendszeresen adom vérem mások gyógyulásáért, kíváncsi voltam/vagyok mennyi idő alatt regenerálódik a szervezetem majd fél liter vér önkéntes elvesztésével. Véradás utáni napon úsztam egy kilométert, de mivel nem igen volt összehasonlítási alapom, maximum azt tudtam felmérni, hogy nem okozott nagyobb megterhelést. Az igaz próba a futás. Így pár nappal (4) később nekiugrottam a szokásos otthoni etapnak ami "gyenge" hegymenettel induló és azzal is végződő a ~10km.
Hogy is jártam? Na az tanulságos volt.
Hegymenetbe kapcsolva igen jó (az utóbbi idők legígéretesebb) tempóban kezdtem. Bár a pulzusom magasabb volt a szokásosnál ezt a nagyobb tempónak tulajdonítottam. A táv harmadánál azonban éreztem, hogy sok lesz ez így pihenő fokozatba váltottam. Korábbi tapasztalataim szerint ~1 kili elég ahhoz, hogy ismét utazó sebességgel nyomjam. De most, nyilván a véradás miatt, a végén csak vánszorogni tudtam.
De várom a további mérési eredményeket is, hogy mi lesz.
Az biztos, hogy a maraton lefutásához feszegetni kell a határokat, hogy ne legyen probléma.

Mint forró pisi a hóban

úgy vágok magamnak utat e téli zimankós időben a szép sárga szél-eső kabátomban. Nem, nem adtam fel a felkészülést és a tomboló tél ellenére is gyűjtöm a kilométereket. Latyak, fagy, az eső és módosult formái nem tántorítottak, tántorítanak el attól, hogy fussak. Az utóbbi időben megtapasztaltam a tél minden előnyét és hátrányát is. Nos az biztos, hogy nem ez a legbiztonságosabb körülmény a futáshoz, hiszen a friss hó könnyen jégre viheti az óvatlan közlekedőt, hát még a futót. Nem is tudom mi a rosszabb, szűz és mély hóban trappolni, esetleg az olvadó latyakban lavírozni, vagy egyensúlyozni a jegesre fényesedett hóbuckákon. Nos mindegyiknek megvan a maga perverz szépsége, de egyértelműen a jeges hóbuckák róják rám a legnagyobb megterhelést, mert az elrugaszkodást a csúszósság nehezíti, a megérkezés pedig teljesen esetleges és nagyon instabil.

Már kevés

a 10 kilométer. Ezt még a "bulis" futáskor érzékeltem, hisz ezt a távot simán kiráztam és a regenerálódás is gyors volt. Ez azt jelezte nekem, hogy a téli szinten tartáshoz kevé ez a "rövid" távolság, így ideje hosszabb távra váltani. Mi is a következő lépcső? Ez nem is volt kérdés, hiszen a félmaratoni táv mérőpontja számomra a 16km. Már csak az volt a kérdés vajon hogyan terjesszem ki az útvonalat 60 százalékkal, hogy lehetőleg az ne haladjon át nagyforgalmú kereszteződéseken, ahol lassítani, vagy megállni kellhet? Terveim szerint valamelyik gmappos alkalmazással hozzá vágok 6 kilcsis szakaszt a bevált vonalhoz, de ez az előkészületet elblicceltem (szokás szerint). Nem volt más hátra mint előre, így lévén Forerunner 305-ös óra tulajaként csak valamelyik szipatikus ponton kellett gráfelméleti szakszóval élve egy 6km-es hurkot beiktatnom. Mivel magam igen lusta embernek tartom, így megakadályozandó a tervezett táv rövidülését az 5km-es budafoki fordulónál jelöltem a képzeletbeli toldási pontot. Ilyen módon a teljes táv budatétény-budafok-albertfalva-budafok-budatétény körré módosult. Igaz a végén még vagy 300 métert be kellett szorítani, hogy kilegyen a teljes táv. Azt'szem bizonyos részeken még így is változtatnom kell, mert vannak kevéssé szimpatikus részek.
A mostani futás nem csak az útvonalban számított kísérletezésnek, hanem a zene kiválasztásában is. Most készülve a májusi Metallica koncertre a Death Magnetic került a fókuszba. Ez kb. a táv 2/3-ig tartott ki és utána a Besh'Odom Megfogtam az ördögöt etüdje tolta a fülembe a rigmust. A zenés futás annyiban változott, hogy kezdem érezni azokat a számokat amik plusz energiát adnak. Persze meg kéne jegyezni... hehe majd máskor ;) . Viszont ha ritmusban nagyon eltérőek akkor ki tudom iktatni, hogy a zene ütemére fussak, ellenben ha csak kicsit lassúbbak akkor igen koncentrálni kell, nehogy rálassuljak a zenére. Val'szeg rövidebb-hosszabb idő alatt majd kialakul valami féle gyűjteményes kötet amit használni tudokmajd.
Az jelenleg látszik, hogy a "sportfüles" jó választásnak bizonyult, csak a tekerdő kábelekkel kell kezdeni majd valamit.
A távolság -no nem amit üveggolyóként ígértek Balázskának- jelenleg megfelel, mivel másfél órát éppen csak túlléptem. Minden kence és térdgumi nélkül ment a futás még a szokásos "beköszönős" fájdalom sem jelentkezett a a külső térdszalagomban. Csak egy kis sípcsonti égés gyötört pár kilin át, de az is elmúlt -mint a gyermekkori láz-. Mondom én bemelegítés de aki nem hallgat a jó szóra, meg a teste intelmeire az így jár(t). Szerencsére nem volt különösebb folyománya, mert azóta sem érzek semmi kölönöset. A futás végeztével is csak jól eső áradtságot, ami könnyen pihenhető volt.
Mindent egye véve jelenleg tartom a tervet és belefogok a vizes kínokba is.

Buli után,

kora reggeli hazaérkezést követő, pár órás alvással még nem is futottam. Mostanra kipróbáltam ezt a magasságot is. Pénteki hosszúzást követően szombat késő hajnalban értem haza. Lemosva magamról a füstöt, és a bulizás porát tértem nyugovóra. Bár kifejezetten rosszul aludtam, négy órányi hánykolódás után szikrázó napsütésre ébredtem. Igaz, hogy a tervezett futásom vasárnapra volt esedékes, de ilyen időjárást még párom rosszallása ellenére sem hagyhattam ki. A szokásos rituálék után, melyet most nem részleteznék vágtam neki a szokásos hétvégi 10-esnek Budatétény-Budafok-Budatétény útvonalon.
Alkalmam adódott végre , hogy kipróbáljam milyen is zenére/zenével futni. A karácsonyi ajándékom többek között a telefonomhoz való headset melyhez ravasz módon bármilyen 3.6-os jackkel tetszőleges fülhallgató csatlakoztatható. Mivel korábbi próbálkozásaim során egy tempósabb gyalogláskor is kihullottak a fülesek, így most Panasonic sportfülest csatoltam, ami az egész futás stabilan ott maradt ahol kellett. Igaz az illeszkedése nem tökéletes, de még megfelelő volt és a hangzás is jó. A hangerőt is sikerült úgy beállítanom, hogy az élvezhető zene mellett a környezeti zajokat is jól érzékelhettem. Ez egyfelöl a balesetveszély miatt, másrészt a futó óra kilométer jelzései miatt fontos. Mit mondjak, nekem jól esett a Nightwish Dark Passion zenéjére futni, bár nem éreztem semmi eget rengető plusz energiát.
De ha már az energiáknál tartunk nem volt ez a korábbi trappokhoz hasonlítható, mert eleve jóval kimerültebb voltam vont eddig bármikor. Nem azért, nem okozott nehézséget a táv megtétele, sőt az utóbbi idők legjobbját tudhatom magaménak. A bulizás talán az emelkedettebb pulzuson volt érzékelhető, ami az ötödik kilcsi után kb. 7%-kal volt magasabb, mint az előző alkalmakkor. Szinte bizonyos, hogy nem a tempó miatt, mert ezen a távon 1 perc javulás nem tétel. De természetesen örülök minden eredménynek amit elérek, hiszen nem az olimpiai győzelem vagy kvalifikáció a tét, hanem az egészség és a szeptemberi Spar Maraton sikeres teljesítése.