Szeressd a várost

futórendezvény az új helyszínével azért annyira nem lopta be magát a szívembe.
Nyilván bennem van a hiba, de 25-ös szám azért kicsit nagyobb felhajtást is nyomhatott volna. De nem így történt. Nyilván nem tüzirakétékat vártam, de nekem ez most jelentős visszaesés volt életem első (2008) Vivicittá-s rendezvényéhez képest.
Jó volt jó volt, de nem emelkedett ki a többi rendezvény közül, pedig megérdemelte volna, hiszen a 25 év szép eredmény. Ennek ellenére jól éreztük magunkat, volt kint a kollégákon (ii, Gabi, Szabi, Peti) kívül még egy néhány ismerős. Igen ezt teszi az, hogy 3. éve hogy elkezdtem futni és a mesei 3-as számadik Vivicittá eseményem. Persze szépen emelt távokkal, Miditittá, Vivicittá és most a Vivicittá+. Ez a tét tovább már csak a családi futással emelhető, de még ez (sajnos) várat magára, hisz' ehhez kellene egy poronty is.
Kicsit a futásról ami összességében kiírás szerint 21900 méter mérésem szerint valamivel 22 kilométer fölött volt eltérő methodikával abszolváltam. Az első távot Petivel együtt kedélyesen beszélgetve toltuk le. A második távnál lévén óriási tömeg (futók tengere merre ellát szem és radar), Icához (Ő nincs a képen) csatlakoztam és a táv nagy részét kocogva teljesítettük. Mikor Ica kicsit megállt akkor jött nekem a fellazult tömegben egy (számomra) eszeveszett kilcsi következett 4:30-as átlaggal. Nem is tudtam magamról hogy képes vagyok 1 kilométeren keresztül ilyen tempót produkálni sík terepen. Bár szó mi szó a pulzusrekord majdnem megdőlt a maga 182-es értékével. Ez után (a szokásos pihenővel) jött az igazi szám a 12 km-es Vivicittá. Ezt már lényegesen kisebb létszámban abszolváltuk. Ekkor már konszolidált tempóban ügettem a távon. Gyakorlatilag állóképesség ügyileg nem viselt meg a futássorozat de ismét előjött a már szokásosnak mondható ITBFS okozta fájdalom. (Szerencsére amikor ezeket a sorokat karmolom byte-okba, már jól vagyok) Így a hosszabb távokon jöhet a megszokott kencézés és térdgumerájszozás.
Persze értek meglepetések is a rendezvényen, de a legnagyobb mégis az volt, amikor a 12km végén egy "Helló Tapókám!" (Tapó a beceneveim közül egy a régvolt időkből) kiáltást hallottam. És kinek a szájából egy régi gimnáziumi osztálytársam "Bada" szájából. Persze adtunk egymásnak egy izzadt puszit. Fél perc alatt kiderült, hogy ez volt az első ilyen távja és most éppen a levegő vétellel küzd. Remélem összefutok még vele valami ilyen rendezvényen.
Mindent összevéve:
"Ahogy volt,
úgy volt,
Ahogy volt,
úgy volt jól."