ebben az országban! De a fővárosunk Budapest sem marad el a nagyszerű ötleteivel.
Igen puffogok, mert felkúrták az agyam, pontosan azok akiknek munkaköri kötelessége lenne, hogy a sportolást az egészséges életmódot támogassák. De nem a nagyságos, nagyseggű, zsíros agyú politikusoknak most az utcai futórendezvények szúrtak szemet. Nem tagadom a profi szervezőknek ez valóban bevételt jelent, hisz ők ebből (is) élnek. Ugyanakkor hány amatőr sportolónak adnak az ilyen rendezvények lehetőséget arra, hogy felmérjék hol tartanak, hogy hasonszőrűekkel találkozzanak, élményeket szerezzenek, inspirációt kapjanak és persze adjanak.
Ha nincs ilyen rendezvény akkor talán mostanra verném a 110 kilót is és II. típusú cukorbetegsében szenvednék, ha ezt nem is az biztos,, hogy hó mint hó költeném a pénzt a vérnyomás gyógyszerre.
Persze lehet futni nem csak versenyen, de a versenyek, a rendezvények adják a sót az ételhez, vagy a desszertet a vacsorához s nem utolsó sorban a motivációt azoknak a gyenge jellemeknek mint amilyen én is vagyok.
Hova tovább faterom is teljesen kiakadva mondta amikor találkoztunk, noha Ő maga soha nem futott egyetlen métert sem ilyen vagy hasonló rendezvényen. Igazából mindig csak a "kárvallott" közlekedők között volt.
Csak azt tudnám hogyan is képzeni a(z általam már nem annyira) tisztelt képviselő testület illetve a beterjesztő amit gondolt. A fejlett nyugati nagyvárosok (és persze fővárosok) mennyit költenek a tömegsportok támogatására (százalékosan) és mennyit szeretett fővárosunk?
Egy ilyen rendezvény miatt keletkezik-e nagyobb dugó, mint egy normális hétköznapon?
És végül: mi a jó veretes, retkes bélféregért nem húzza már ki a fejét a seggéből az ilyen ember?
Ja és MONNYONLE!
uff!
2012. április 22., vasárnap
2012. április 15., vasárnap
Lassú, gyors, gyors
na nem lassú, hanem további gyors, azaz sprint kinn a szigeten.
Úgy esett, hogy a péntek 13-i 13-as elmaradt, mert akivel futottam volna passzolt. No meg Ildit sem akartam magára hagyni, s ha már így esett, akkor ideje volt beváltani az ígértemet. Bár Ő két kört kívánt futni, de ebben most nem lettem partnere mert egy önző állat vagyok. Ezen kívül pedig ígértem neki gyorsító edzéseket, mert ezzel a tempóval az álma a félmaraton nem fog megvalósulni rendezvényen a szintidő miatt.
Így szépen kisétáltunk a szigetre és toltunk egy ultra lassú 42 perces kört. Ami arra jó volt, hogy kicsit átmozgassuk magunkat és Ildi pulzusa se szálljon el. Nyújtottunk egy kicsit.
Ezek után jött a fekete leves a 10x100 (mint utóbb kiderült 75) méteres sprint. Úgy ám, ami a csövön kifért. Mondtam hogy ha nem bírja hagyjon ki egy ciklust. De ő kemény volt és becsülettel végig tolta. Hát ért annyit mint egy plusz laza kör ... és rám is rám fért mert ezeket az edzéseket nem szeressem.
Megjegyzem semmit ciki nincs a lassú futásban, nem is degradáló módban írtam.
Utólag kiderült hogy Fleki kolléga is kint járt a szigeten ... ha tudtam volna, őt is meghajtom....
Éljen a futás! No meg Samu!
Úgy esett, hogy a péntek 13-i 13-as elmaradt, mert akivel futottam volna passzolt. No meg Ildit sem akartam magára hagyni, s ha már így esett, akkor ideje volt beváltani az ígértemet. Bár Ő két kört kívánt futni, de ebben most nem lettem partnere mert egy önző állat vagyok. Ezen kívül pedig ígértem neki gyorsító edzéseket, mert ezzel a tempóval az álma a félmaraton nem fog megvalósulni rendezvényen a szintidő miatt.
Így szépen kisétáltunk a szigetre és toltunk egy ultra lassú 42 perces kört. Ami arra jó volt, hogy kicsit átmozgassuk magunkat és Ildi pulzusa se szálljon el. Nyújtottunk egy kicsit.
Ezek után jött a fekete leves a 10x100 (mint utóbb kiderült 75) méteres sprint. Úgy ám, ami a csövön kifért. Mondtam hogy ha nem bírja hagyjon ki egy ciklust. De ő kemény volt és becsülettel végig tolta. Hát ért annyit mint egy plusz laza kör ... és rám is rám fért mert ezeket az edzéseket nem szeressem.
Megjegyzem semmit ciki nincs a lassú futásban, nem is degradáló módban írtam.
Utólag kiderült hogy Fleki kolléga is kint járt a szigeten ... ha tudtam volna, őt is meghajtom....
Éljen a futás! No meg Samu!
2012. április 5., csütörtök
Vivicittá sz/félmaraton
mint évadkezdő rendezvény. Bár a naptáramban az egy héttel korábbi II. Rotary félmaraton debreceni futása volt az első, de saját magam védelmében erről az utolsó pillanatban lemondtam. Így maradt évkezdetnek a Vivicittá, mely megalapozta futó pályafutásom. Melynek 6 kilométerén dőlt el futósorsom.
Pár szó arról. milyen előérzésekkel indultam neki a távnak. Mivel ez volt idei leghosszabb futásom, túl nagy elvárásom nem volt. Egy sima futás, biztos célba érkezés 2 óra körüli idővel. Április 1-i időpontot figyelembe véve félbe beretvált fejjel tisztelegtem a napnak. Már az öltözék kiválasztása is problémás volt, mert nem akartam hinni a "nagyhideg" előrejelzésnek, így a téli cucc a szekrényben maradt, miként a kesztyű is. És valóban nem is lett volna hideg, ha a 40-60 km/h-s szél nem figyelt volna be... Így amit csak tudtam magamra vettem. Mint a hagyma.... rétegesen ;). Még a széldzseki is felkerült. Igaz a második kilométeren a derék körül végezte. A szélcsendes helyen kifejezetten melegem volt, míg ahol a szél szabadon támadhatott, ott még kicsi t fáztam is. De vissza az elejére.
Itt debütált a szigorú rajtzóna project, mely szerint mindenki csak a rajtszámán feltüntetett zónába sorolhatott be, amit a rendezők próbáltak szigorúan betartatni. Így nem indulhattam a szokásos végéről, mert nekem a 3-as zóna dukált. Így magányosan vágtam neki a távnak. A szokásos futóövet a frissítéses palackokkal, otthon hagytam, amit volt néhány pont ahol kicsit bántam. Normál iramban haladtam, bár éreztem már az elején, hogy ebből sem lesz ma egyéni csúcs (PB), sőt még a 2 óráért is meg kell erőltetnem magam. De a hangulat jó volt s nem sietem. Mind ezek ellenére a pulzusom kicsit elszaladt. Már pedig ez nem jó jel. A táv fogyott, hol előrébb, hol pedig hátrébb voltam a tömegben.
Viszont az útvonalban kifejezetten tetszett, hogy 1/3-át a város utcáin tettük meg. Még az alagútat is bevettük. A pesti rakparton aztán jött a fekete leves durva, hideg szembeszél formájában. 12km körül az ismerős térdszalag balhé is beköszönt. A szél sokat kivett belőlem, így nem sikerült a 2 órán belüli célba érkezés. Igaz 2:03:00 kezdésnek nem rossz. Nincs mese gyorsító edzésekkel kell operálnom a fejlődéshez.
Pár szó arról. milyen előérzésekkel indultam neki a távnak. Mivel ez volt idei leghosszabb futásom, túl nagy elvárásom nem volt. Egy sima futás, biztos célba érkezés 2 óra körüli idővel. Április 1-i időpontot figyelembe véve félbe beretvált fejjel tisztelegtem a napnak. Már az öltözék kiválasztása is problémás volt, mert nem akartam hinni a "nagyhideg" előrejelzésnek, így a téli cucc a szekrényben maradt, miként a kesztyű is. És valóban nem is lett volna hideg, ha a 40-60 km/h-s szél nem figyelt volna be... Így amit csak tudtam magamra vettem. Mint a hagyma.... rétegesen ;). Még a széldzseki is felkerült. Igaz a második kilométeren a derék körül végezte. A szélcsendes helyen kifejezetten melegem volt, míg ahol a szél szabadon támadhatott, ott még kicsi t fáztam is. De vissza az elejére.
Itt debütált a szigorú rajtzóna project, mely szerint mindenki csak a rajtszámán feltüntetett zónába sorolhatott be, amit a rendezők próbáltak szigorúan betartatni. Így nem indulhattam a szokásos végéről, mert nekem a 3-as zóna dukált. Így magányosan vágtam neki a távnak. A szokásos futóövet a frissítéses palackokkal, otthon hagytam, amit volt néhány pont ahol kicsit bántam. Normál iramban haladtam, bár éreztem már az elején, hogy ebből sem lesz ma egyéni csúcs (PB), sőt még a 2 óráért is meg kell erőltetnem magam. De a hangulat jó volt s nem sietem. Mind ezek ellenére a pulzusom kicsit elszaladt. Már pedig ez nem jó jel. A táv fogyott, hol előrébb, hol pedig hátrébb voltam a tömegben.
Viszont az útvonalban kifejezetten tetszett, hogy 1/3-át a város utcáin tettük meg. Még az alagútat is bevettük. A pesti rakparton aztán jött a fekete leves durva, hideg szembeszél formájában. 12km körül az ismerős térdszalag balhé is beköszönt. A szél sokat kivett belőlem, így nem sikerült a 2 órán belüli célba érkezés. Igaz 2:03:00 kezdésnek nem rossz. Nincs mese gyorsító edzésekkel kell operálnom a fejlődéshez.
2012. március 25., vasárnap
Első be nem fejezett verseny
a hétvégi Debrecen városához kötött Rotary félmaraton. Pontosabban el sem kezdett. Hosszas vívódás után döntöttem úgy. tegnap este, hogy ezt a versenyt kihagyom. Nem azért mert nem voltam rá felkészülve, hanem egészségem védelmében. Pedig már mindent összekészítettem, cipő, felszerelés ott figyelt a táskában. De a torok fájásom vödörnyi gyógyszer hatására sem enyhült. Mivel ismerem az ilyen jellegű tünet lefolyását, így pontosan tudom, mi következik, ha nem alszom ki a betegséget. Mivel az elkövetkezendő héten pihenés nem igen játszik, így az utolsó pillanatban döntöttem a versenyen való indulás feladása mellett. Tudtam, hogy mára a szép idő láttán bánni fogom az egészet, de ésszel kellett dönteni.
Nem baj, jön a bolondos Vivicittá félmaraton Budapesten.
Vigyázz jövök.... (remélem)
Nem baj, jön a bolondos Vivicittá félmaraton Budapesten.
Vigyázz jövök.... (remélem)
2012. február 20., hétfő
2011. december 15., csütörtök
2011-es Idényzáró
futás Siófokon, levezetésnek jó buli lesz. Így indultunk neki Istvánnal Intersport Balaton maraton 3 részletben rendezvény vasárnapi, félmaraton távjának. Ment a találgatás milyen lesz az időjárás, hisz az év ennek a szakában gyakorlatilag bármi elő fordulhat. Én futottam már napsütésben 13-14 fokban, szemerkélő esőben cudar szélben. Idén is hideg volt, viszont a szél nem háborgatott minket. A sok induló miatt módosították az útvonalat, mert félő volt, hogy összekeveredünk egymással, s a Balaton parti keskeny sáv nem bírta volna átereszteni a futócipőbe bújt sokadalmat.
Mi teljesen jó időben érkeztünk, a parkolást 1 km-re a starttól abszolváltuk. Laza gyaloglással vettük be az öltözőként szolgáló "B" épületet amit a bemelegítő krémek szaga ekkorra már jól átjárt. Nyugodtan átvedlettünk futósba, és vártuk, hogy a startvonal mögött felsorakozhassunk. Persze mindig xarik valamit a qtya, mert a futóövem otthon maradt, de csak nem lesz belőle baj. Tamás kollégánkra a csomagleadásakor köszöntem rá, csak úgy világított a futatota felirat a hátán. Ő a bolyból indul, neki ez a szokása. Ugye mindenkinek más a bolondériája. A hátralévő időben betoltam a szendvicsem és jólesően hordoztam végig tekintetem a gyülekező tömegen, miközben Peti Atti zsibbasztóit hallgattam. Eszembe ötlött az is, hogy ezzel a versennyel teljesedik ki az idei félmaratonmánia is.
Istvánnal abban egyeztünk meg, hogy amennyire lehet együtt futjuk a távot, mint ahogyan az a Vivicittá és Hortobágy félmaratonokon tettük. Teltek a percek, mire megnyitották a rajtzónát és a sokaság is felsorakozott a rajtvonal mögött.
Egy kis szpícs, és végre eldörrent a rajtpisztoly és kezdetét vette a BSI idényzáró futóeseménye, ahol teljes menetfelszerelésben futó és nem mellesleg épületfutás győztes tűzoltó és a lila gumimatracot szorongató mikulás társaságában vágtunk neki a távnak.
Jó volt látni, mennyien jöttek el ezen a napon is hódolva a futásnak. Egyre többen ez is lehetne a BSI idei szlogenje, mert igen csak sok embert mozgattak meg idén a rendezvényeikkel.
Normál módon, eseménytelenül teltek a kilométerek a kanyargósra sikeredett útvonalon. Szépen rázódott szét a mezőny, mi a hideg miatt nem beszélgettünk annyit, amennyit szoktunk, egyszerűen élveztük a társaságot és a futást. Tamást az első kör vége felé előztük meg. Mi két óra tájékát lőttük be, de mint tudjuk bármi megtörténhet egy ilyen futáson.
A második körben végre a Balaton partján is futhattunk, ahol a terepviszonyok miatt kicsit lassultunk. Érdekes volt, hogy most a levegő hőmérséklete alacsonyabb volt mint a víz (6 fok Celsius), így a tó felöl fújdogáló szél kellemes volt, ellentétben az korábbi években megszokottból.
Róttuk az utat, szinte észere sem vettük és a második körünk vége felé jártunk. Egyre hagytuk magunk mögött a társakat, mígnem Gergőt alias Dagadt Köcsögöt is beértük mintegy kilométerrel a cél előtt. Ekkor ördögi ötlettől vezérelve, szokásommal ellentétben hosszú hajrába fogtam. De István vette a lapot és tartotta velem a fokozódó tempót. Mintha zsinóron húztak volna úgy repültek a lábaim. S megtörtént amit nem hittem volna, 2 másodperces revansot vettem 1:58:26-tal száguldottam át célvonalon, ismét csak vigyorral az arcomon
Mi teljesen jó időben érkeztünk, a parkolást 1 km-re a starttól abszolváltuk. Laza gyaloglással vettük be az öltözőként szolgáló "B" épületet amit a bemelegítő krémek szaga ekkorra már jól átjárt. Nyugodtan átvedlettünk futósba, és vártuk, hogy a startvonal mögött felsorakozhassunk. Persze mindig xarik valamit a qtya, mert a futóövem otthon maradt, de csak nem lesz belőle baj. Tamás kollégánkra a csomagleadásakor köszöntem rá, csak úgy világított a futatota felirat a hátán. Ő a bolyból indul, neki ez a szokása. Ugye mindenkinek más a bolondériája. A hátralévő időben betoltam a szendvicsem és jólesően hordoztam végig tekintetem a gyülekező tömegen, miközben Peti Atti zsibbasztóit hallgattam. Eszembe ötlött az is, hogy ezzel a versennyel teljesedik ki az idei félmaratonmánia is.
Istvánnal abban egyeztünk meg, hogy amennyire lehet együtt futjuk a távot, mint ahogyan az a Vivicittá és Hortobágy félmaratonokon tettük. Teltek a percek, mire megnyitották a rajtzónát és a sokaság is felsorakozott a rajtvonal mögött.
Egy kis szpícs, és végre eldörrent a rajtpisztoly és kezdetét vette a BSI idényzáró futóeseménye, ahol teljes menetfelszerelésben futó és nem mellesleg épületfutás győztes tűzoltó és a lila gumimatracot szorongató mikulás társaságában vágtunk neki a távnak.
Jó volt látni, mennyien jöttek el ezen a napon is hódolva a futásnak. Egyre többen ez is lehetne a BSI idei szlogenje, mert igen csak sok embert mozgattak meg idén a rendezvényeikkel.Normál módon, eseménytelenül teltek a kilométerek a kanyargósra sikeredett útvonalon. Szépen rázódott szét a mezőny, mi a hideg miatt nem beszélgettünk annyit, amennyit szoktunk, egyszerűen élveztük a társaságot és a futást. Tamást az első kör vége felé előztük meg. Mi két óra tájékát lőttük be, de mint tudjuk bármi megtörténhet egy ilyen futáson.
A második körben végre a Balaton partján is futhattunk, ahol a terepviszonyok miatt kicsit lassultunk. Érdekes volt, hogy most a levegő hőmérséklete alacsonyabb volt mint a víz (6 fok Celsius), így a tó felöl fújdogáló szél kellemes volt, ellentétben az korábbi években megszokottból.
Róttuk az utat, szinte észere sem vettük és a második körünk vége felé jártunk. Egyre hagytuk magunk mögött a társakat, mígnem Gergőt alias Dagadt Köcsögöt is beértük mintegy kilométerrel a cél előtt. Ekkor ördögi ötlettől vezérelve, szokásommal ellentétben hosszú hajrába fogtam. De István vette a lapot és tartotta velem a fokozódó tempót. Mintha zsinóron húztak volna úgy repültek a lábaim. S megtörtént amit nem hittem volna, 2 másodperces revansot vettem 1:58:26-tal száguldottam át célvonalon, ismét csak vigyorral az arcomon
2011. november 14., hétfő
11. 11.11. 11:11:11 11111
Így kihasználva a sok egyest kétezer-tizenegy tizenegyedik hónap tizenegyedik napján tizenegy óra tizenegy perc tizenegy másodperckor indultunk tizenegyezer-száztizenegy méterre tervezett futásunkra. Sajnos a tizenegy fő nem jött össze, de Ildivel és Istvánnal vágtunk neki a távnak. Kicsit hosszabb lett, de jó muri volt a nyugodt tempóban végigkocogni a hideg időben a kitűzött távot. Szokásunktól eltérően most a leglassabbhoz igazodtunk, lévén ez bulifutás volt.
2011. október 14., péntek
Budapest maraton
távja másodszorra is teljesítve, így most már joggal vallhatom magam maratonistának. Ha valaki négy évvel ezelőtt megkérdezi tőlem, hogy mennyi idő alatt futnék egy maratont, akkor minden bizonnyal kiröhögöm, de mára a helyzet teljesen megváltozott, hisz ebből a naplóból is látszik életem része lett a futás. Ez az eredmény amit sikerült teljesítenem azért is oly kedves számomra mert a felkészülésem nem sikerült valami fényesen.
A maratont megelőzően 2 héttel futottam egy hosszút a Szigeti harmincas versenyen, ami 32 kilométerre sikeredett és teljesen kikészültem tőle. Gyakorlatilag összeesés határáig futottam, az uccsó 6 km már csak zombifutás volt a 32 fokos melegben. Ezzel a hátam mögött, meg a k. allergiámmal, ami miatt két hetet kellett kihagynom nem voltak vérmes reményeim. Persze bíztam a négy és fél órás beérkezésben, de a verseny idő előtti feladása is benne volt a pakliban. Az időJozefek is össze vissza ígérték a 20 fokot esővel, de ahogy egyre közeledett a nap úgy tűntek el a felhők és a csapadék is. Az eső mentességnek persze nagyon örültem, de a benyögött utónyári szikrázó napsütésnek már nem annyira. Hiszen tudtam ha 28 fokot mondanak, azt a rakparton 32-nek kell érteni. Így megint a rövid szerelés és a versenyeken hordott EdzésOnline-os trikó mellett döntöttem. Most magányra voltam kárhoztatva, mert Istvánnak nagy, 4 órán belüli tervei voltak. Péter ugyan mondta, hogy hozzám csatlakozik 12km-nél (Ő 30-as távot választotta), de akkor ő még friss lesz nekem pedig beosztóan kell majd futnom.
Anitával időben érkeztünk, a járművet az Oktogon környékén pihentettük le, majd kisföldalattival mentünk a Hősök terére innen pedig gyalogszerrel a versenyközpontba.
[offtopic]
Nem értem, hogy mi az ördögért nem lehet a verseny napján a rajtszámmal rendelkezőknek ingyen utazniuk a BKV járatain? Miért kell az amúgy felspannolt futókat tovább idegesíteni? Nem beszélve arról, hogy a zseni BKV idegen nyelvet nem ismerő zombinyulakat foglalkoztat, így a külföldieknek esélytelen a kommunikáció
[/offtopic]
Szépen átvedlettem futósba és az EOL sátra irányába vettük az irányt. Közben lenyugodtam így a szendót be tudtam küldeni ideje korán az emésztő rendszerembe. A Futó sütit, amit ígértem, leadtam az EOL-VIP sátorban, megkaptam a pecsétemet a rajtszámomra, jelezvén valóban itt vagyok, minden OK.
Szépen erőlködött a Napocska, így a meghűléstől tartani nem kellett, inkább árnyékba vágyott a testem. Lassan de biztosan közeledett a rajt ideje s a felszerelésem is az utolsó ellenőrzésen esett át, csak mint egy nagy repülő startja előtt, fejben végig a cseklistán, hogy semmi ki ne maradjon. Norbi és Réka (Schobert) már fejhangon melegítették a bátrakat. Én nem vagyok oda az ilyen dolgokért, a magam útját járom ;) Persze egy kis nyújtás és átmozgatás nekem is belefért, no nem a Norbi család tempójára.
Felsorakoztunk a Műjég előtti START zónában és vártuk, hogy nekilódulhassunk a maraton 42195 hivatalos távjának. Szokás szerint a hátsó traktusból vagy 10 méterrel a 4:30-as iramfutó mögül Flórás lufival könnyítve indultam, így vagy 8 percbe is beletelt mire valóban elrajtolhattunk. A rajtvonalon áthaladásunkat a mérő rendszer sűrű sivítása jelezte, miként ki-ki a saját chronográfját is halk csippantással indította kontrollálandó a résztávokat. Jó tempóban -hatperc/km belül- toltam a kiliket és már az Andrássy úton ért az első 'lepetés, mert Pista öblös hangjával buzdított nagyobb sebességre. A Bajcsinál Orsi is feltűnt a bringájával s biztosított arról, hogy még máshol is szurkolni fog nekem. A Deák tér felé elegem lett a héliumos lufiból így azt a szélnek eresztettem a mögöttem futók nagy megkönnyebbülésére. Így már senki nem nézett iramfutónak, ami valljuk be vicces is lett volna az én futó múltammal. Nyugodt tempóban haladtam, alig gyorsabban, mint a tervezett, mivel ez volt kényelmes. Ahol csak lehetett kerestem az árnyékot, mert melegnek ígérkezett és ilyen távnál nálam az végzetes is lehet. Az országháznál aztán megláttam Mónikát a pink Nike felsőjében, ahogy szkenneli a tömeget. Persze rákiáltottam, "hahó, tán nem engem keresel?" persze engem kutatott a tömegben ;) Beállt mellém pár méterre és víjjogot, "hajrá tamsa!" a kanyar mögött ott állt Anita és Pitya is akik szintén rázendítettek. Persze időm nem volt megállni, de jól esett, hogy alig több mint két hónap múlva megszülető Samu kismamáját Móni és Pista támogatja, vigyázza. Utam során most realizáltam, mennyi kerekedő pocijú kismama szurkol szeretteinek eme nagy teljesítményt véghez vivőknek. Nyilván mi férfiak, -mert a maraton azért minden férfinak büszkeségévé válik- nem mérhetjük fel, mekkora teljesítmény egy kisbabát saját testből felépíteni s mellette élni a mindennapokat és még végig szurkolni egy ilyen nagy eseményt. De a méterek egyre fogytak én meg haladtam, szaladtam tovább. És jól ment. Sokkal jobban, mint azt a szigeti 30-as jósolta, de nem elbízni magam, ez a kulcsa mindennek. Próbálok takarékosan futni, de nem megy. Azaz megy, de a lassabb futás most nem takarékos, így vissza a tempóhoz ami kényelmes. A 12. kilométernél Péter is csatlakozik hozzám. Jó hogy megvárt, ismerős arc, ismerős tempó. Kicsit kilép de mindig hátra tekint. Mondom is neki, hogy fuss Peti fuss én tartalékolok. Mire Ő jó hogy szólok Ő is. Na megint rajtam a teher, jó tempót diktáljak. Irányt Budának vesszük át a legrégebbi állandó Pestet Budával -vagy Budát Pesttel?- összekötő hídon. Kicsit megrekedünk, de csak átmenetileg. Nap ekkor már erősen süt le ránk, így szinte mindenki keresi az árnyékot. Szerencsére még ad némi enyhet a rakpart fala, de már nem sokáig. Toljuk neki rendesen, amikor István -kicsit csapzottan- már visszafelé tolja az Árpád híd felől, gyorsan meg is állapítom ha így bírja simán négy órán belül teljesíti a távot. Eleresztek "Nyomjad István!"-t, majd tekintetem a távolba fúrva tova ügetek Péterrel az oldalamon. Gyakorlatilag eseménytelenül zajlik a futás, a monotonitást Orsi a száguldó szurkoló töri meg. Jól esik ez a törődés a fordulás után is. Batyinál megint a szurkolói hármas húzza a fülembe és ekkor már a tavalyról ismert molinót is rázzák. Nem semmi! De az órámra pillantva eddig mi is jók vagyunk, 4:30 iramfutók már bőven mögöttünk, minden rendben. Tovább dél felé a rakparton, ahol Zsuzsi és Mazsó tűnik fel. Mazsó hiányolja a térdgumit, hogy Ők térdgumis manust kerestek... mondom "bocs, de nem fáj ;)!" azzal tovább haladunk a Lágymányosi (akarom mondani Rákoczi) híd alatt lévő fordulóig. Péter lassul és int neki most ez sok, mennyek nyugodtan. Kicsi lelkiismeret furdalással ugyan távolodok Tőle. De ezen a távon -még- csak a saját tempóm működik. A meleg harminc fok fölötti, érzem kezdek túlhevülni, így a vízkapuk nagyon jól jönnek, miként a szivaccsal is le tudom törölni a só marta arcomat. Mindenki egyre nyúzottabb, a váltó pontokra telepített "hangosember" a frissítésre buzdít. Most mát érzem, hiába tartalékoltam a jó ISOitalom mostanra szinte ihatatlanná forrósodott. Hideg vízzel hígítva azért nem rossz. Megjelent Vida is bringával arról biztosítva végig kísér a maradék távon. Aztán Zsuzsiéknál valahogy leakad... Telefonon bejelentkeznek Faterék is, hogy a Gellért térnél "várnak", szerencsére nem kell sokat diskurálnom velük. A meleg most már kezd megviselni, de a részidőm minden álmom felülmúlja. Gellért téren tényleg ott van Muti és Fater. Ők is mostanság szinte minden Budapesti versenyre kijönnek buzdítani óriásbébijüket -vagyis engem-. Át a hídon, vissza Pestre. A táv nagy része már mögöttünk, de a java még előttünk volt. A hőség, ugyan a Hortobágyihoz nem volt mérhető, mégis kikezdte az erőmet. Egyre éreztem, hogy nem bírok eleget frissíteni, izmaim pedig fáradnak. A pulzusom viszont a kívánatos zónában még mindig, azaz nem mutatják a kifulladás jeleit. Hm hullámvölgy....
Nem ismeretlen számomra ebben az idényben volt benne részem párszor. Ilyenkor kell ésszel tovalépni rajta. Gondolkodom, vajon mit kellettem volna másként csinálni? Akár hányszor gondolom végig semmit. Legalábbis ezen a versenyen nem. Akkor vegyünk csak vissza egy kicsit, hogy az izmok jobb ellátást kapjanak, és éljen a szőlőcukor. Ez talán segít. Csak egy bibi van a szőlőcukrozással, hogy segít, de attól kezdve, hogy ráfanyalodtam a táv végéig tolni kell egyre növekedő adagokban. De így kell nekem, az út és a választásmiként a cél is előttem. Az Országháznál ismét feltűnik életem párocskája Mónival és Pistivel kiegészítve. Látom másnak is meggyűlik a baja a Nap letűző sugaraival és mögöttünk álló távolság merítette a tartalékokkal. Mind ezek ellenére jók vagyunk JÓKVAGYUNK, JÓVAGYOK!, JÓVAGYOK, mert bírom. Így treníroztam magam és meg is van a hatása. A lábam mintha könnyebben vinne a célom a CÉL felé. Természetesen minden megálló és frissítő helyen tankolok, pihegek, frissítek. Jól esik a nem javallott kóla is. Mindegy mi, csak energizáljon, most már nem számít a koffein vízhajtó hatása sem.
Érzem én, hogy a négytizenötös idő tarthatatlan és a tavalyit is nehéz lesz tartani. A futás alatt szövődött álom oda és az utolsó frissítő ponton való téblábolásom alatt "elhúz" a 4:30-as iramfutó vezette tépázott csapat. Kisvártatva utánuk iramodok, de a Nyugati téri felüljáró tovább lassítja lépteim. Igaz ekkor már kilométerek óta TUDOM ezt behúztam, akár gyalogolva is. Fizikálisan minden rendben, lelkem is szárnyal, só marta arcomra mosoly húzódik. Pár kanyar még ismét hagyom le a megfáradt futókat. Ismét van erőm a biztatásra. Felzendül a "Már csak 1 kilométer de kit érdekel?..." strófa és a taps. A finisbe fordítón meglapogatok egy "Első maratonom..." feliratú hátat, aki vissza szól, Te vagy az első aki dicsér.
Ez kicsit elszomorít de nincs időm ezen gondolkoznom, mert az árnyas fák alatt a cél felé közelítek.
Pár(száz) lépés és itt a cél. És valóban itt van.
MARATONISTA lettem!
Pillantás a kronográfra, rontottam de a világ nem dőlt össze. Fém a nyakamban vigyor az arcomon.
HUH!
Anitával időben érkeztünk, a járművet az Oktogon környékén pihentettük le, majd kisföldalattival mentünk a Hősök terére innen pedig gyalogszerrel a versenyközpontba.
[offtopic]
Nem értem, hogy mi az ördögért nem lehet a verseny napján a rajtszámmal rendelkezőknek ingyen utazniuk a BKV járatain? Miért kell az amúgy felspannolt futókat tovább idegesíteni? Nem beszélve arról, hogy a zseni BKV idegen nyelvet nem ismerő zombinyulakat foglalkoztat, így a külföldieknek esélytelen a kommunikáció
[/offtopic]
Szépen átvedlettem futósba és az EOL sátra irányába vettük az irányt. Közben lenyugodtam így a szendót be tudtam küldeni ideje korán az emésztő rendszerembe. A Futó sütit, amit ígértem, leadtam az EOL-VIP sátorban, megkaptam a pecsétemet a rajtszámomra, jelezvén valóban itt vagyok, minden OK.
Szépen erőlködött a Napocska, így a meghűléstől tartani nem kellett, inkább árnyékba vágyott a testem. Lassan de biztosan közeledett a rajt ideje s a felszerelésem is az utolsó ellenőrzésen esett át, csak mint egy nagy repülő startja előtt, fejben végig a cseklistán, hogy semmi ki ne maradjon. Norbi és Réka (Schobert) már fejhangon melegítették a bátrakat. Én nem vagyok oda az ilyen dolgokért, a magam útját járom ;) Persze egy kis nyújtás és átmozgatás nekem is belefért, no nem a Norbi család tempójára.
Felsorakoztunk a Műjég előtti START zónában és vártuk, hogy nekilódulhassunk a maraton 42195 hivatalos távjának. Szokás szerint a hátsó traktusból vagy 10 méterrel a 4:30-as iramfutó mögül Flórás lufival könnyítve indultam, így vagy 8 percbe is beletelt mire valóban elrajtolhattunk. A rajtvonalon áthaladásunkat a mérő rendszer sűrű sivítása jelezte, miként ki-ki a saját chronográfját is halk csippantással indította kontrollálandó a résztávokat. Jó tempóban -hatperc/km belül- toltam a kiliket és már az Andrássy úton ért az első 'lepetés, mert Pista öblös hangjával buzdított nagyobb sebességre. A Bajcsinál Orsi is feltűnt a bringájával s biztosított arról, hogy még máshol is szurkolni fog nekem. A Deák tér felé elegem lett a héliumos lufiból így azt a szélnek eresztettem a mögöttem futók nagy megkönnyebbülésére. Így már senki nem nézett iramfutónak, ami valljuk be vicces is lett volna az én futó múltammal. Nyugodt tempóban haladtam, alig gyorsabban, mint a tervezett, mivel ez volt kényelmes. Ahol csak lehetett kerestem az árnyékot, mert melegnek ígérkezett és ilyen távnál nálam az végzetes is lehet. Az országháznál aztán megláttam Mónikát a pink Nike felsőjében, ahogy szkenneli a tömeget. Persze rákiáltottam, "hahó, tán nem engem keresel?" persze engem kutatott a tömegben ;) Beállt mellém pár méterre és víjjogot, "hajrá tamsa!" a kanyar mögött ott állt Anita és Pitya is akik szintén rázendítettek. Persze időm nem volt megállni, de jól esett, hogy alig több mint két hónap múlva megszülető Samu kismamáját Móni és Pista támogatja, vigyázza. Utam során most realizáltam, mennyi kerekedő pocijú kismama szurkol szeretteinek eme nagy teljesítményt véghez vivőknek. Nyilván mi férfiak, -mert a maraton azért minden férfinak büszkeségévé válik- nem mérhetjük fel, mekkora teljesítmény egy kisbabát saját testből felépíteni s mellette élni a mindennapokat és még végig szurkolni egy ilyen nagy eseményt. De a méterek egyre fogytak én meg haladtam, szaladtam tovább. És jól ment. Sokkal jobban, mint azt a szigeti 30-as jósolta, de nem elbízni magam, ez a kulcsa mindennek. Próbálok takarékosan futni, de nem megy. Azaz megy, de a lassabb futás most nem takarékos, így vissza a tempóhoz ami kényelmes. A 12. kilométernél Péter is csatlakozik hozzám. Jó hogy megvárt, ismerős arc, ismerős tempó. Kicsit kilép de mindig hátra tekint. Mondom is neki, hogy fuss Peti fuss én tartalékolok. Mire Ő jó hogy szólok Ő is. Na megint rajtam a teher, jó tempót diktáljak. Irányt Budának vesszük át a legrégebbi állandó Pestet Budával -vagy Budát Pesttel?- összekötő hídon. Kicsit megrekedünk, de csak átmenetileg. Nap ekkor már erősen süt le ránk, így szinte mindenki keresi az árnyékot. Szerencsére még ad némi enyhet a rakpart fala, de már nem sokáig. Toljuk neki rendesen, amikor István -kicsit csapzottan- már visszafelé tolja az Árpád híd felől, gyorsan meg is állapítom ha így bírja simán négy órán belül teljesíti a távot. Eleresztek "Nyomjad István!"-t, majd tekintetem a távolba fúrva tova ügetek Péterrel az oldalamon. Gyakorlatilag eseménytelenül zajlik a futás, a monotonitást Orsi a száguldó szurkoló töri meg. Jól esik ez a törődés a fordulás után is. Batyinál megint a szurkolói hármas húzza a fülembe és ekkor már a tavalyról ismert molinót is rázzák. Nem semmi! De az órámra pillantva eddig mi is jók vagyunk, 4:30 iramfutók már bőven mögöttünk, minden rendben. Tovább dél felé a rakparton, ahol Zsuzsi és Mazsó tűnik fel. Mazsó hiányolja a térdgumit, hogy Ők térdgumis manust kerestek... mondom "bocs, de nem fáj ;)!" azzal tovább haladunk a Lágymányosi (akarom mondani Rákoczi) híd alatt lévő fordulóig. Péter lassul és int neki most ez sok, mennyek nyugodtan. Kicsi lelkiismeret furdalással ugyan távolodok Tőle. De ezen a távon -még- csak a saját tempóm működik. A meleg harminc fok fölötti, érzem kezdek túlhevülni, így a vízkapuk nagyon jól jönnek, miként a szivaccsal is le tudom törölni a só marta arcomat. Mindenki egyre nyúzottabb, a váltó pontokra telepített "hangosember" a frissítésre buzdít. Most mát érzem, hiába tartalékoltam a jó ISOitalom mostanra szinte ihatatlanná forrósodott. Hideg vízzel hígítva azért nem rossz. Megjelent Vida is bringával arról biztosítva végig kísér a maradék távon. Aztán Zsuzsiéknál valahogy leakad... Telefonon bejelentkeznek Faterék is, hogy a Gellért térnél "várnak", szerencsére nem kell sokat diskurálnom velük. A meleg most már kezd megviselni, de a részidőm minden álmom felülmúlja. Gellért téren tényleg ott van Muti és Fater. Ők is mostanság szinte minden Budapesti versenyre kijönnek buzdítani óriásbébijüket -vagyis engem-. Át a hídon, vissza Pestre. A táv nagy része már mögöttünk, de a java még előttünk volt. A hőség, ugyan a Hortobágyihoz nem volt mérhető, mégis kikezdte az erőmet. Egyre éreztem, hogy nem bírok eleget frissíteni, izmaim pedig fáradnak. A pulzusom viszont a kívánatos zónában még mindig, azaz nem mutatják a kifulladás jeleit. Hm hullámvölgy....
Nem ismeretlen számomra ebben az idényben volt benne részem párszor. Ilyenkor kell ésszel tovalépni rajta. Gondolkodom, vajon mit kellettem volna másként csinálni? Akár hányszor gondolom végig semmit. Legalábbis ezen a versenyen nem. Akkor vegyünk csak vissza egy kicsit, hogy az izmok jobb ellátást kapjanak, és éljen a szőlőcukor. Ez talán segít. Csak egy bibi van a szőlőcukrozással, hogy segít, de attól kezdve, hogy ráfanyalodtam a táv végéig tolni kell egyre növekedő adagokban. De így kell nekem, az út és a választásmiként a cél is előttem. Az Országháznál ismét feltűnik életem párocskája Mónival és Pistivel kiegészítve. Látom másnak is meggyűlik a baja a Nap letűző sugaraival és mögöttünk álló távolság merítette a tartalékokkal. Mind ezek ellenére jók vagyunk JÓKVAGYUNK, JÓVAGYOK!, JÓVAGYOK, mert bírom. Így treníroztam magam és meg is van a hatása. A lábam mintha könnyebben vinne a célom a CÉL felé. Természetesen minden megálló és frissítő helyen tankolok, pihegek, frissítek. Jól esik a nem javallott kóla is. Mindegy mi, csak energizáljon, most már nem számít a koffein vízhajtó hatása sem.
Érzem én, hogy a négytizenötös idő tarthatatlan és a tavalyit is nehéz lesz tartani. A futás alatt szövődött álom oda és az utolsó frissítő ponton való téblábolásom alatt "elhúz" a 4:30-as iramfutó vezette tépázott csapat. Kisvártatva utánuk iramodok, de a Nyugati téri felüljáró tovább lassítja lépteim. Igaz ekkor már kilométerek óta TUDOM ezt behúztam, akár gyalogolva is. Fizikálisan minden rendben, lelkem is szárnyal, só marta arcomra mosoly húzódik. Pár kanyar még ismét hagyom le a megfáradt futókat. Ismét van erőm a biztatásra. Felzendül a "Már csak 1 kilométer de kit érdekel?..." strófa és a taps. A finisbe fordítón meglapogatok egy "Első maratonom..." feliratú hátat, aki vissza szól, Te vagy az első aki dicsér.
Pár(száz) lépés és itt a cél. És valóban itt van.
MARATONISTA lettem!
Pillantás a kronográfra, rontottam de a világ nem dőlt össze. Fém a nyakamban vigyor az arcomon.
HUH!
2011. szeptember 10., szombat
idei 7. félmaraton
is teljesítve a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton alkalmából.
Többet vártam magamtól, hiszen már nem számítok kezdőnek. De mi az a 3,5 percecske amivel kívül kerültem a két órás határon? Igazán semmiség, ellenben, ha az 1:50-es álmomat tekintjük, akkor már jelentős hátrány. Meleg volt, noha nem annyira mint a Hortobágyon, de sokaknak ez is betett. Én simán futottam, döccenők és nehézség nélkül, vasárnap ennyire "futotta". Ha azt veszem, hogy a talpam és az allergiám miatt még az idő előtti feladás is játszott, akkor igazán szép eredményt könyvelhetek el. Ha a helyezésemet nézzük, akkor a 6185 egyéni versenyzőből a 3136.-nak lenni nem is olyan nagy lebőgés. Most egymagam + a zenével és másik telóval terveztem a futást. Sajnos lemaradtam az EOL-os listáról, de így is előző este megsütöttem a futósütikét, hogy azzal kedveskedjek a többieknek. Az éjszaka nyugodtan telt reggel simán ébredtem. Mivel párocskám otthon maradt, így nem láttam értelmét autókázni a helyszínre, BKV-t választottam. Majdnem vesztemre, mert a 114-es busz olyan lassan vánszorgott, hogy minden fűszálat meg tudtam számolni. Szerencsére a 173E+173-as kombó már hozta az elvárt részidőt, így a Stefániától már gyalog is időben érkeztem. Láttam a készülődést és a kihalt rajt/cél zónát. De a hangok a PeCsa előtti rétről már hívogatóak voltak, magyar és angol nyelven is hasznos infók szálltak a melegedő levegőben. Felhívták a figyelmet a várhatólag harminc fok feletti időre és a folyadékbevitelre. Én bőven időben voltam, irány Suhanj alapítvány standja, ahol adományokat gyűjtöttek s érte különféle ajándékot adtak. Így lettem gazdagabb egy világoskék szilikon csuklópánttal, amit rögvest fel is vettem. Átöltözés után megkerestem az edzésonline-os sátrat és Pen-nek adtam a futisütit, aki beinvitált a VIP sátorba... így felkerült a nevem 103-nak a 100-as listára.
Egy kis fotózás az ott levőkkel, pár szó, de ekkor már szinte mindenki a saját gépi útvonalán működik. A kis rituálék, megy miegymás. Persze félfüllel hallgattam a szpíkert, IGYATOK, FRISSÍTSETEK, mert kurva meleg van. Inkább a hólyag feszüljön, mintsem dehidratálódjunk. Nos én így is jártam L, ettem, ittam, főleg iso italt. Fogytak a percek és hívogatott a rajt. Szokás szerint hátulra soroltam be, ahol Istvánnal és az elsőbálozó fiával találkoztam. Beléjük diktáltam egy kis átmentett sütét, majd pacsiztam Péterrel. Mondtam is Tamás kollegámnak aki előre húzott, hogy engem ne előzzön meg senki b+. Lassan elrajtoltunk, s a tömeg érezhetően hosszabb idő alatt hömpölygött át a startvonalon. Már nyolc perc felett járt az idő amikor lenyomhattam az órám start gombját. Nagy tömegben lassan telt az első kili, szlalomozva törve előre. Fülembe Fókatelep húzta. Egyik vállamon a meleg, másikon az erősödő allergiám ült, de ezek ellenére normál tempóval róttam a kilométereket. Persze a gixer mindig látogat, itt nem is volt olyan nagy, mindössze annyi, hogy mintegy 35 percnyi meditációs zene keveredett a zenék közé. S ha már így alakult hagytam. Kicsit lassított azt éreztem, de veszélyesnek nem volt mondható. Szépen frissítgettem és róttam az utam. Közben folyamatosan szedtem össze a hátrányt a két órás időhöz képest. Az utolsó 5 km-en próbáltam behozni, de a 6 perces hátrányból így is maradt 3:30. Na jó a 3. kilinél láttam, hogy ez értelmetlen, hiszen eddigre megszaporodtak a kiszáradt és elalélt mentős segítségre szoruló futók. Így 2:03:30-al csaptam a célba, örülve a célba érkezésnek.
Kíváncsi leszek mint bírok majd a maratonon.
Többet vártam magamtól, hiszen már nem számítok kezdőnek. De mi az a 3,5 percecske amivel kívül kerültem a két órás határon? Igazán semmiség, ellenben, ha az 1:50-es álmomat tekintjük, akkor már jelentős hátrány. Meleg volt, noha nem annyira mint a Hortobágyon, de sokaknak ez is betett. Én simán futottam, döccenők és nehézség nélkül, vasárnap ennyire "futotta". Ha azt veszem, hogy a talpam és az allergiám miatt még az idő előtti feladás is játszott, akkor igazán szép eredményt könyvelhetek el. Ha a helyezésemet nézzük, akkor a 6185 egyéni versenyzőből a 3136.-nak lenni nem is olyan nagy lebőgés. Most egymagam + a zenével és másik telóval terveztem a futást. Sajnos lemaradtam az EOL-os listáról, de így is előző este megsütöttem a futósütikét, hogy azzal kedveskedjek a többieknek. Az éjszaka nyugodtan telt reggel simán ébredtem. Mivel párocskám otthon maradt, így nem láttam értelmét autókázni a helyszínre, BKV-t választottam. Majdnem vesztemre, mert a 114-es busz olyan lassan vánszorgott, hogy minden fűszálat meg tudtam számolni. Szerencsére a 173E+173-as kombó már hozta az elvárt részidőt, így a Stefániától már gyalog is időben érkeztem. Láttam a készülődést és a kihalt rajt/cél zónát. De a hangok a PeCsa előtti rétről már hívogatóak voltak, magyar és angol nyelven is hasznos infók szálltak a melegedő levegőben. Felhívták a figyelmet a várhatólag harminc fok feletti időre és a folyadékbevitelre. Én bőven időben voltam, irány Suhanj alapítvány standja, ahol adományokat gyűjtöttek s érte különféle ajándékot adtak. Így lettem gazdagabb egy világoskék szilikon csuklópánttal, amit rögvest fel is vettem. Átöltözés után megkerestem az edzésonline-os sátrat és Pen-nek adtam a futisütit, aki beinvitált a VIP sátorba... így felkerült a nevem 103-nak a 100-as listára.
Kíváncsi leszek mint bírok majd a maratonon.
2011. augusztus 25., csütörtök
Melegben
sem könnyű a felkészülés, hát még ha sérülés sem javul megfelelő tempóban. Nem adtam fel a sikeres maratont, de az elhalasztott kilométerek remélem nem fognak hiányozni. Pénteken terveztem pótolni a bicebócás 30-ast, de az allergiám és a sziget nyugati oldalán 19-én kora délután rendezett motorcsónak verseny bűze, a trópusi meleg és a fájós talpammal csak 17 km-re futotta. Ezen héten lazulás, jön rövid futásokkal szumma 25km a héten, majd a Budapest félmaraton hetében csak laza futások... hogy esetleg egy jó tempójú laza verseny félmaraton kicsusszanhasson.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)