42195 méter

az az a maratoni táv melyet sikerült, hatható szurkolói támogatás mellett letudnom. Még pedig milyen idővel? Nos nem is akármilyennel, 4 és fél órán belül! Ez jobb mint amit terveztem és pont annyi amennyire titkon vágytam.
Nem volt egy egyszerű futam, de hála az én gyönyörű Párocskámnak és a rengeteg barátomnak, akik a zord időben az útvonal mentén fel-fel bukkanva tolták az energiát szurkolás formájában. Igen talán Ők nem is tudják mennyit segítettek. Mosolyt csaltak az arcomra még ott is, mikor az időjárás és a kilométerek ellenem dolgoztak. Nagyon megható volt, hogy szinte mindenütt felbukkantak. Ha nem lennék ilyen erős akkor simán sírva fakadok az örömtől. Mint kiderült a végén, ezt szervezte nekem a párocskám mint szülinapi parti. Na de hogyan is történt az egész menet ebben a nem éppen sportoló barát esős időben a "nagy" futam?
A felkészülés gyötrelmei és élményei után még szombati időjárás előrejelzést követően még este sikerült impregnálót (bár nem kimondottan gyöngyvászonra valót) vennem és a kiszemelt Triax 12-es csukámra porlasztanom. Bízva abban, hogy elegendő lesz. Persze a szombati tésztaparti után egy teljes adag felszerelést cipő, zokni, rövid felső és nadrág, letétbe helyeztem szüleimnél. Mivel ők közel laknak a Dombóvári úti fordítóhoz, fix pontként mint frissítő és száraz ruha állomásként kivonulva segíthetendő száraz ruhába burkolózásomat.
Vasárnap reggel időben keltem és Szegedi Laci barátom tanácsa alapján vazelines krémmel vékonyan bekentem a lábfejem, talpam és felhúztam a futózoknimat. Mivel ilyen időben még nem futottam a legnagyobb problémát a felszerelés jelentette, így szinte mindent bepakoltam, hogy legyen lehetőségem a helyszínen revideálni előzetes döntésemet.
Időben érkeztünk, és úgy döntöttem, hogy a vékony hosszú nadrágot, felsőt és esődzsekit viszek magammal a nagy útra. Ezek után az edzésonline-os találkozóhelyre mentünk. Ekkor már (brrrrrr) Réka és Norbi elkezdte a maratonisták bemelegítését.

Ekkor érkezett meg az első meglepi, Orsika, aki mint én tudtam nem jön(, de bringával jött, s nekem nem esett le, hogy ő lesz a száguldó szurkolók egyike). Bár nem ez volt az utolsó meglepi. Befutottak Gáborék is aki azzal a jó tanáccsal bocsájtott utamra, "...nem kell 3:30 -as időket menni az elején".

És akkor elindult a forgatag, a nagy vágta, mely olyan nagy álmom volt. Fülembe Besh O droM húzta és a leszakadó ég alatt tíz óra után pár perccel átléptem a rajtvonalat.

"Csak lazán és okosan" lebegett a szemem előtt, pulzus a kívánt tartományban, sebesség az előzetesen tervezettnek közelében... baj nem lehet. Fogytak a kilométerek Párocskám Mónikával a Kossuth térnél engedték ki buzdító hangjukat. Jó érzés volt! És még nem volt vége. Ekkorra már esővédő felszerelésem a derekam köré tekerve pihent, ördögi szarvam az esőtől lelapult. Navidad és Ági volt a következő meglepi. Botra és madzagra kötött unájkumos üveggel hajszoltak. Nagyon tetszett, no meg a többi futó is hangot adott abbeli véleményének, hogy "így könnyű". Szent István parknál Online-os Pem alias Lea fedezett fel a tömegben és szurkolt. Majd a Dráva utcai fordító után (ahol is Orsika volt a helyi szurkoló) a Rakparton újabb meglepetésként Ildikó és Zsolt hangja szállt felém. Nem fáradtam, toltam csak toltam, bár az eső szűnni nem akaró folyamként hömpölygött, bár néha kissé alább hagyott. Sajnáltam is a szurkolók táborát, mert őket nem melegítette más csak a rigmusok és a tenyerek csattanását eredményező izom munka. Nem úgy mint minket a futás, a vágy, hogy első bálozóként gyarapíthassuk a maratonisták táborát. Ismét Ági és Navidad (alias Gábor) csalt mosolyt eső áztatta arcomra az újabb lelkesítő csalival a bot végére lógatott kolbásszal. Sajnos meg nem ehettem, mert az én utam folytatódott tovább csak tovább át a Lánchídon Budára. Halász utcai lehajtónál feketébe burkolt fotós (később kiderült hogy yskyry törzstagja Péter volt) integetését viszonozva vágtam neki a Budai rakpartnak Észak felé. Itt az újabb meglepetés Erzsi és Lackó emlegette a kopaszságomat. (gyk.: Haj rá TamsA) Batyin ismét láthattam és hallhattam életem értelmének (és nyűgeim elviselőjének) buzdítását. Ott volt mellette Mónika is akivel pacsit váltva futottam tovább. Még mindig jó idővel simán a tervezett zónákon belül vettem a résztávokat. Az eső kissé engedett a szorításból és a cipőm is jól bírta. A budai szakasz legészakibb részén ismét Orisika (aki futósüti megalkotójaként is bemutatkozott) vidította lelkem.

Futok, integetek énekelek, törlöm a szemüvegemről az esőcseppeket és tartom az iramot. Ilyen egyszerű lenne?! Majd kiderül, de mindig a következő kilométer letudása a cél. Dél felé a budai alsó rakparton ismét szerelmem és hű intendánsa Mónika ritmusára futhatok pár lépést. Szívem repes, hogy milyen jó nekem.... de hogy lehet, hogy ennyien itt vannak? Miféle jótündér hagyta ujjnyomát a barátokon, hogy a rossz idő ellenére is ilyen nagy számban és egyenletesen elszórva végig szurkolják küzdelmemet? Nos a megfejtésre a befutóig kellett várnom, mert itt derült fény mindenre. A Visszaúton Buda déli régiói felé ismét találkoztam Erzsivel és Lackóval a rakparton, sőt meglepetésemre szolgált Zsuzsi (ő is futott velünk tavaly ezen az eseményen YSKYRY váltó tagjaként, bár akkor fél órával rövidebb idővel abszolváltuk a távot) és Mazso akik együttes erővel és pacsikkal üdvözöltek a Gellért tér magasságában. Mi jöhetett még? Nos volt még bőven hátra sok minden, technikai malőr is. Most szintén a kronométerrel adódtak gondjaim. Természetesen megint én voltam balfék, mert fittyet hányva az óra jelzésére, ami szerint a körmemória rövidesen megtelik fittyet hánytam. Gondoltam intelligens óra majd töröl... hát nem csak GPS pontokat törli magától a többiről a felhasználónak (nekem) kell(ene) gondoskodni. Így fél távtól nem voltak meg a kilinkénti részidős eredményeim, csak a pillanatnyi pulzus és sebesség no meg az összidő. De ezen 3 km után túltettem magam és a távra koncentráltam. Meg a fáradásra. Jött is menetrendszerűen 24 táján az első döccenő. És itt nem az ittfájottfáj-ról beszélek, hanem az izmok, jelzéséről. pulzus emelkedik, futó lassul, légzés rendezetlenné válik. Ideje volt váltani, ritmust, lépést, frissítési gyakoriságot. De nem volt sok hátra a fordítóig. 27-nél fater integetett és kérdezte, hol akarok szárazba bújni. Mondtam neki, hogy nem változatok a szerlélesemen, mert az öltözék pillanatok alatt nevedves lesz, nem fázom, és a zokni/cipő sincs olyan állapotban, hogy megérné régi csukát harcra fogni, főleg úgy, hogy a jelenleg nem tör sehol. Így a forduló után a 28-as váltóponton meghallgattam atyai intelmeit, átvettem a feltöltött kulacsot, majd búcsút intettem neki és belevágtam az utolsó harmadik harmadba. Ez igazi vakrepülés volt, hiszen ettől fogva minden megtett kilométer új egyéni csúcsnak számít. De nem volt gond. Nagy legalábbis. A Budán megtett utolsó kilométereken megint Zsuzsi-Mazso duó jelentette a színt a kezdődő monotonitásban, melyet -ha nem is- minden kilométer végén előadott magánszámon tarkított. Az utolsó budai métereken az eső nem bírt magával és durva módon a nyakunkba szakadt. Láttam a párásodó szemüvegen keresztül Lackó komát a Szabadság-hídon bőrig ázva de a szurkolást fel nem adva. Ezek után jött 33 környékén az újabb döccenő. Nehezebb mint eddig bármikor. Mivel most már a cipőm sem bírta a víz elleni harcot -na jó időnként tengeralattjáróként üzemelt a kikerülhetetlen mély pocsolyákban- és érezhetően átázott. Persze ezen az 5 km-rel korábban nem cserélt cipő sem tehetett volna semmit. Itt volt az a szakasz amikor a szakadó esőben, szembe szélben nem bírtam annyi hőt termelni, hogy ne fázzak. Próbálkoztam az esőkabát -ekkorra már teljesen elázott a derekamra csavarva, hiszen rólam minden víz ráfolyt- újbóli felvételével, de nem volt jobb. Most bizonyult jó döntésnek, hogy hosszú cuccot választottam, mert a hideg lé nem közvetlenül a testemet érte. A vizes ruha ugyanis a testem hőjétől kicsit azért átmelegedett. Nehéz volt a hőmérséklet csökkenését is elviselni, mert ekkorra 13 fok körülire esett vissza. Pedig még 9 kilométer hátra volt. Nem bírtam tovább, no nem a futást, csak azt, hogy így szívat az idő és elkezdtem korholni -persze ironikusan- a helyzetet. Például, hogy a kiírásban az szerepelt, hogy helyenként lesz vízpermetes kapu, de az egész útvonalon az volt, kicsit elméretezték.., meg felkértem a Parlament előtt elfutva a magyar államfőt, rendeljen el napsütést és tiltsa be a verseny útvonalán az esőt. De ezen is túl voltam. És nem jött az a fal amiről sokan meséltek, ahol csak az elme nyomja tovább. De jött más..

Igen távolról a híd alól kifutva már láttam.. ismerős alakok... kezükben molinó ... felírattal... és fényképpel... az ÉN fényképemmel és óriási "HAJRÁ TAMSA" szöveggel. Szerencsére nem remegett meg a lábam, még akkor sem amikor Anita, Mónika duó mellett a nagyszövegű Pitya buzdítását is meghallhattam. Fenomenális volt! Igen ez az az erő ami kell nekem a megújuláshoz. És ismét mosolyogtam, talán a könny is kicsordult a szememből, de ezt senki nem láthatta, mert az eső rögtön lemosta, miként izzadságom sósságát is. De egyre kevesebb volt vissza abból a távból ami mérföldkő lehet/lesz, amitől annyira féltem, amire annyit készültem és egyre közelebbinek látszott. De kellett tovább mennem, hiszen volt még hátra jó pár fogyó kilométer. A felirat innentől kezdve még sok helyen felbukkant, miként a szurkolóim -de jó ezt így leírni, az én szurkolóim- is. Ildi, Zsolt kiegészülve Annával és Ákossal az újpesti rakparton még futottak is velem pár méteren a szelídülő esőben. Fogytak a méterek miként az energiám is, vártam az erőm végét, de még jól bírtam, de milyen jól! Igaz a frissítő állomásokon immár meg-megálltam hogy mindent amit csak lehet magamba döntsek, kólát, sport italt, banánt, szőlőcukrot. Integettem, énekeltem, időnként sántítottam. A Nyugati téri felüljárón kaptam egy enyhe görcsöt a jobb combomban az emelkedő végén így meg kellett állnom és gyorsan kihúznom belőle. Közvetlenül a felüljáró után -amikor már csak 3 kilométer volt hátra- órámra pillantva konstatáltam, hogy nagyon jó időt futok. Ebből még négy és fél órás idő is lehet, hihetetlen! Újra és újra előbukkantak az ismerős arcok, és rigmusok. Én is elhittem, sikerül. Az utolsó métereken kaptam a dicséreteket, elsőre nagyon jó. És persze mindenki gratulált mindenkinek... az utolsó kanyarok s még mindig megy...

Igen fülig ért a szám! Már csak pár méter és CÉL!

MEGVAN!

Sikerült!
És a célban megannyi barát mellett bár a nagy eseményt kissé lekésve Petya öcsém is megérkezett. Csórikám komolyan vette 4:40-es jóslatomat ... így már csak a többiekkel együtt tudott örülni velem a célban.

Köszönöm mindenkinek akinek része volt benne!