Nike 21098 méter

ismét a zsákban. Ez az álmom teljesült, mert megint két órán belül (hivatalosan) 1:58:44-es idővel, "könnyed" futással értem célba a 25. Nike Budapest félmaratonon. Ügye emlékszünk még arra, hogy ez volt futó pályafutásom első komoly célja, amit 3 éve teljesítettem első alkalommal és azóta is minden évben visszatérek a rajtvonal mögé, hogy ismét sikeresen teljesítsem a távot. És sikerült is.

De milyen is volt ez a verseny, nos "ritmusra fuss" szlogennel zenész hírességekkel (ejtsd celebritásokkal), akik közül én személy szerint senkivel nem találkoztam. Persze lehet, hogy Ők voltak olyan gyorsak, hogy én a magam ötésfeles körüli tempójával nem érhettem nyomukba, vagy olyan tempóban romboltam el mellettük, hogy még csak észre sem vettem őket. Majd csekkolom a hivatalos befutó eredmények között.
Szóval csípősen indult a reggel, komolyan el kellett gondolkodnom, milyen felszereléssel vágjak a távnak. Mivel hideg volt, így a hosszú átmeneti futó nadrág fix darabként került a táskába, kiegészítve a téli vékony aláöltözékkel és a kukás sárga rövid ujjú technikai felsővel és fehér-piros satykával. Nyitásnak így is rétegeztem magamra a felszerelést. Átöltözés után Orsika répás-mazsolás biósütéjével egészítettem ki az korán reggel elköltött reggelimet és a fél energia szeletemet. Ezek után rövid nyújtás után besoroltam a 2 óra tervezett idő sávjába. De olyan melegem lett, hogy az utolsó előtti percben segély hívást intéztem kedvesemhez, hogy segítsen megszabadulni a hosszú aláöltözéktől. Már könnyítve indultunk neki a távnak. A mi részlegünk az hömpölygő tömegben több mint 6 percet totyogott míg elérte a rajtvonalat. Innentől kezdve elszabadultunk, persze amennyire ekkora tömegben lehet...
Át a Hősök terén tova az Andrássy úton, Itt emelvényeken "Vigyázz ZONGORA" feliratokkal és a hideg szélben klimpírozó művészekkel tarkított szigetek között "cikázhattunk". Ugyan a játszott zene nem az én világom, de amit én hallottam belőle (ugyanis túlharsogta a saját zenémet), nem volt valami pörgős, ütemes futást inspiráló muzsika. Ettől függetlenül szórványos tapssal jutalmaztuk a próbálkozást. Ennyi elég is volt. Tova a távol felé át tülekedtünk a Lánchídon hogy a Budai rakpart töredezett aszfaltján hagyjuk néhány atomnyit a cipőtalpunkból minden megtett lépéssel, mellyel közelebb jutottunk a célhoz, ami ekkor még igen távolinak tűnt. Én jól mulattam a teljesített kilométerek végén előadott magánszámomon, amit a társak tapssal jutalmaztak. Helyenként felerősödő szél át-át villantotta agyamon, hogy esetleg mégis csak jól jött volna az aláöltözet, de végül is túlfűtött lettem volna. Budán az alsó rakparton (tudom már van valami puccos neve, de nekem az marad ami, miként a "felszabtér" is). Hatodik kilométernél megbicsaklott az elmém és tévedésből még hátralévő 19-ről kezdtem dalolni, de gyorsan módosítottam. Persze valaki észre vette és élces megjegyzést tett a fáradásból fakadó gondolkodás zavarommal kapcsolatban. Én azzal vágtam vissza: Jééé én pedig csak kettőnek éreztem ....

Úgy egy kilivel lejjebb értem be Giani-t az ötvenes olasz futót, akit balhéból "tutto mijjó, piza, nyápolyi, firenze" kiáltással üdvözöltem. Ő nem volt rest és az Ó szóle mijjó dallal válaszolt nem is akármilyen orgánummal. Belefeledkeztünk egy kis ének csatába Ő olaszul én magyarul a Hajmási Péter és társaival. Az ő hangja sokkal jobb volt mint az enyém, de én jobban bírtam, szusszal. Így csaót intettem neki, megköszöntem a dalt és fordulatszámot váltottam. Ekkor már bőven 8 felett jártunk és új passziót találtam magamnak.
Botrány, hogy sokan csak állnak mint Bálám szamara és semmit nem tesznek segítendő a futók gyötrelmeit. És persze féltettem az egészségüket is, hiszen csak úgy álldogáltak a nyárnak nem nevezhető időben. Volt aki vette a lapot és lelkesedést mímelve tapsolt is. Bár ez nem olyan mint aki szívből nyomja, de legalább én jól éreztem magam, hogy heccelhetem a bámészkodókat. Meg kell mondjam, a külföldiek jobban vették azt a faramuci helyzetet, hogy egy futó, nevezetesen én buzdítom őket valamire. Pedig a szurkolók által felénk nyomot plussz energia igazán jól tud jönni. Remélem a három hét múlva esedékes teljes maratoni távon nem kell energiát vesztegetnem arra, hogy buzdítsam a szemlélődőket!
Számomra mégis a futás mágiája volt a lényeg, meg az, hogy nagyon jól éreztem magam, könnyen futottam és bónuszként még javítottam is az időmön. De ez már történelem, ismét a nagy kihívás felé emelem só áztatta arcom, cél a maraton egyéniben. Remélem sikerrel teljesítem még azt is.