Újabb lépéssel közelebb

kerültem az idei nagy álmom, a (Spar) maraton lefutásának teljesüléséhez. Még pedig azzal, hogy az EON délibáb félmaratont teljesítettem a szombati rekkenő hőségben a hortobágyi rónaság terep viszonyai között két óra tíz perces idővel. Hol vannak már a tavalyi űridők? A 2 órán belüli 21 kilométerek? Nos ezek úgy tűnik lassan az idő homályába vesznek, de ez másodlagos, hiszen csak egy lépcsőfokot jelent. Úgy érzem, hogy a kihagyások, amiket sajnos a gonosz betegségek melyek az idén az utóbbi 10 éves kimaradt betegségek vírusos torokgyulladás egyenlőre csak lappangó és belobbant szakaszok váltakozásával büntetnek, indokolják az eredményeket. Most már kezd a félmaratoni táv is olyanná szelídülni ami viszonylag könnyen teljesíthetővé válik és rendszeresen futható, még csökkentett felkészülési szakaszokkal is.
De most kezdődik a neheze, már ami a felkészülést illeti, mert be kell pótolni a kiesett edzéseket oly módon, hogy nem terheljem túl magam, legyek felkészült, de semmi esetre sem lehetek túledzett. Hiszen az olyan fáradságot és energia hiányt jelent ami kudarcra ítéli a futót. Sérülésre pedig semmi szükségem nincs.