2011-es Idényzáró

futás Siófokon, levezetésnek jó buli lesz. Így indultunk neki Istvánnal Intersport Balaton maraton 3 részletben rendezvény vasárnapi, félmaraton távjának. Ment a találgatás milyen lesz az időjárás, hisz az év ennek a szakában gyakorlatilag bármi elő fordulhat. Én futottam már napsütésben 13-14 fokban, szemerkélő esőben cudar szélben. Idén is hideg volt, viszont a szél nem háborgatott minket. A sok induló miatt módosították az útvonalat, mert félő volt, hogy összekeveredünk egymással, s a Balaton parti keskeny  sáv nem bírta volna átereszteni a futócipőbe bújt sokadalmat.
Mi teljesen jó időben érkeztünk, a parkolást 1 km-re a starttól abszolváltuk. Laza gyaloglással vettük be az öltözőként szolgáló "B" épületet amit a bemelegítő krémek szaga ekkorra már jól átjárt. Nyugodtan átvedlettünk futósba, és vártuk, hogy a startvonal mögött felsorakozhassunk. Persze mindig xarik valamit a qtya, mert a futóövem otthon maradt, de csak nem lesz belőle baj. Tamás kollégánkra a csomagleadásakor köszöntem rá, csak úgy világított a futatota felirat a hátán. Ő a bolyból indul, neki ez a szokása. Ugye mindenkinek más a bolondériája. A hátralévő időben betoltam a szendvicsem és jólesően hordoztam végig tekintetem a gyülekező tömegen, miközben Peti Atti zsibbasztóit hallgattam. Eszembe ötlött az is, hogy ezzel a versennyel teljesedik ki az idei félmaratonmánia is.
Istvánnal abban egyeztünk meg, hogy amennyire lehet együtt futjuk a távot, mint ahogyan az a Vivicittá és Hortobágy félmaratonokon tettük. Teltek a percek, mire megnyitották a rajtzónát és a sokaság is felsorakozott a rajtvonal mögött.
Egy kis szpícs, és végre eldörrent a rajtpisztoly és kezdetét vette a BSI idényzáró futóeseménye, ahol teljes menetfelszerelésben futó és nem mellesleg épületfutás győztes tűzoltó és a lila gumimatracot szorongató mikulás társaságában vágtunk neki a távnak.
Jó volt látni, mennyien jöttek el ezen a napon is hódolva a futásnak. Egyre többen ez is lehetne a BSI idei szlogenje, mert igen csak sok embert mozgattak meg idén a rendezvényeikkel.
Normál módon, eseménytelenül teltek a kilométerek a kanyargósra sikeredett útvonalon. Szépen rázódott szét a mezőny, mi a hideg miatt nem beszélgettünk annyit, amennyit szoktunk, egyszerűen élveztük a társaságot és a futást. Tamást az első kör vége felé előztük meg. Mi két óra tájékát lőttük be, de mint tudjuk bármi megtörténhet egy ilyen futáson.
A második körben végre a Balaton partján is futhattunk, ahol a terepviszonyok miatt kicsit lassultunk. Érdekes volt, hogy most a levegő hőmérséklete alacsonyabb volt mint a víz (6 fok Celsius), így a tó felöl fújdogáló szél kellemes volt, ellentétben az korábbi években megszokottból.
Róttuk az utat, szinte észere sem vettük és a második körünk vége felé jártunk. Egyre hagytuk magunk mögött a társakat, mígnem Gergőt alias Dagadt Köcsögöt is beértük mintegy kilométerrel a cél előtt. Ekkor ördögi ötlettől vezérelve, szokásommal ellentétben hosszú hajrába fogtam. De István vette a lapot és tartotta velem a fokozódó tempót. Mintha zsinóron húztak volna úgy repültek a lábaim. S megtörtént amit nem hittem volna, 2 másodperces revansot vettem 1:58:26-tal száguldottam át célvonalon, ismét csak vigyorral az arcomon

11. 11.11. 11:11:11 11111

Nem nem őrültem meg csak egy kicsikét.
Így kihasználva a sok egyest kétezer-tizenegy tizenegyedik hónap tizenegyedik napján tizenegy óra tizenegy perc tizenegy másodperckor indultunk tizenegyezer-száztizenegy méterre tervezett futásunkra. Sajnos a tizenegy fő nem jött össze, de Ildivel és Istvánnal vágtunk neki a távnak. Kicsit hosszabb lett, de jó muri volt a nyugodt tempóban végigkocogni a hideg időben a kitűzött távot. Szokásunktól eltérően most a leglassabbhoz igazodtunk, lévén ez bulifutás volt.

Budapest maraton

távja másodszorra is teljesítve, így most már joggal vallhatom magam maratonistának. Ha valaki négy évvel ezelőtt megkérdezi tőlem, hogy mennyi idő alatt futnék egy maratont, akkor minden bizonnyal kiröhögöm, de mára a helyzet teljesen megváltozott, hisz ebből a naplóból is látszik életem része lett a futás. Ez az eredmény amit sikerült teljesítenem azért is oly kedves számomra mert a felkészülésem nem sikerült valami fényesen.

A maratont megelőzően 2 héttel futottam egy hosszút a Szigeti harmincas versenyen, ami 32 kilométerre sikeredett és teljesen kikészültem tőle. Gyakorlatilag összeesés határáig futottam, az uccsó 6 km már csak zombifutás volt a 32 fokos melegben. Ezzel a hátam mögött, meg a k. allergiámmal, ami miatt két hetet kellett kihagynom nem voltak vérmes reményeim. Persze bíztam a négy és fél órás beérkezésben, de a verseny idő előtti feladása is benne volt a pakliban. Az időJozefek is össze vissza ígérték a 20 fokot esővel, de ahogy egyre közeledett a nap úgy tűntek el a felhők és a csapadék is. Az eső mentességnek persze nagyon örültem, de a benyögött utónyári szikrázó napsütésnek már nem annyira. Hiszen tudtam ha 28 fokot mondanak, azt a rakparton 32-nek kell érteni. Így megint a rövid szerelés és a versenyeken hordott EdzésOnline-os trikó mellett döntöttem. Most magányra voltam kárhoztatva, mert Istvánnak nagy, 4 órán belüli tervei voltak. Péter ugyan mondta, hogy hozzám csatlakozik 12km-nél (Ő 30-as távot választotta), de akkor ő még friss lesz nekem pedig beosztóan kell majd futnom.
Anitával időben érkeztünk, a járművet az Oktogon környékén pihentettük le, majd kisföldalattival mentünk a Hősök terére innen pedig gyalogszerrel a versenyközpontba.
[offtopic]
Nem értem, hogy mi az ördögért nem lehet a verseny napján a rajtszámmal rendelkezőknek ingyen utazniuk a BKV járatain? Miért kell az amúgy felspannolt futókat tovább idegesíteni? Nem beszélve arról, hogy a zseni BKV idegen nyelvet nem ismerő zombinyulakat foglalkoztat, így a külföldieknek esélytelen a kommunikáció
[/offtopic]
Szépen átvedlettem futósba és az EOL sátra irányába vettük az irányt. Közben lenyugodtam így a szendót be tudtam küldeni ideje korán az emésztő rendszerembe. A Futó sütit, amit ígértem, leadtam az EOL-VIP sátorban, megkaptam a pecsétemet a rajtszámomra, jelezvén valóban itt vagyok, minden OK.
Szépen erőlködött a Napocska, így a meghűléstől tartani nem kellett, inkább árnyékba vágyott a testem. Lassan de biztosan közeledett a rajt ideje s a felszerelésem is az utolsó ellenőrzésen esett át, csak mint egy nagy repülő startja előtt, fejben végig a cseklistán, hogy semmi ki ne maradjon. Norbi és Réka (Schobert) már fejhangon melegítették a bátrakat. Én nem vagyok oda az ilyen dolgokért, a magam útját járom ;) Persze egy kis nyújtás és átmozgatás nekem is belefért, no nem a Norbi család tempójára.
Felsorakoztunk a Műjég előtti START zónában és vártuk, hogy nekilódulhassunk a maraton 42195 hivatalos távjának. Szokás szerint a hátsó traktusból vagy 10 méterrel a 4:30-as iramfutó mögül Flórás lufival könnyítve indultam, így vagy 8 percbe is beletelt mire valóban elrajtolhattunk. A rajtvonalon áthaladásunkat a mérő rendszer sűrű sivítása jelezte, miként ki-ki a saját chronográfját is halk csippantással indította kontrollálandó a résztávokat. Jó tempóban -hatperc/km belül- toltam a kiliket és már az Andrássy úton ért az első 'lepetés, mert Pista öblös hangjával buzdított nagyobb sebességre. A Bajcsinál Orsi is feltűnt a bringájával s biztosított arról, hogy még máshol is szurkolni fog nekem. A Deák tér felé elegem lett a héliumos lufiból így azt a szélnek eresztettem a mögöttem futók nagy megkönnyebbülésére. Így már senki nem nézett iramfutónak, ami valljuk be vicces is lett volna az én futó múltammal. Nyugodt tempóban haladtam, alig gyorsabban, mint a tervezett, mivel ez volt kényelmes. Ahol csak lehetett kerestem az árnyékot, mert melegnek ígérkezett és ilyen távnál nálam az végzetes is lehet. Az országháznál aztán megláttam Mónikát a pink Nike felsőjében, ahogy szkenneli a tömeget. Persze rákiáltottam, "hahó, tán nem engem keresel?" persze engem kutatott a tömegben ;) Beállt mellém pár méterre és víjjogot, "hajrá tamsa!" a kanyar mögött ott állt Anita és Pitya is akik szintén rázendítettek. Persze időm nem volt megállni, de jól esett, hogy alig több mint két hónap múlva megszülető Samu kismamáját Móni és Pista támogatja, vigyázza. Utam során most realizáltam, mennyi kerekedő pocijú kismama szurkol szeretteinek eme nagy teljesítményt véghez vivőknek. Nyilván mi férfiak, -mert a maraton azért minden férfinak büszkeségévé válik- nem mérhetjük fel, mekkora teljesítmény egy kisbabát saját testből felépíteni s mellette élni a mindennapokat és még végig szurkolni egy ilyen nagy eseményt. De a méterek egyre fogytak én meg haladtam, szaladtam tovább. És jól ment. Sokkal jobban, mint azt a szigeti 30-as jósolta, de nem elbízni magam, ez a kulcsa mindennek. Próbálok takarékosan futni, de nem megy. Azaz megy, de a lassabb futás most nem takarékos, így vissza a tempóhoz ami kényelmes. A 12. kilométernél Péter is csatlakozik hozzám. Jó hogy megvárt, ismerős arc, ismerős tempó. Kicsit kilép de mindig hátra tekint. Mondom is neki, hogy fuss Peti fuss én tartalékolok. Mire Ő jó hogy szólok Ő is. Na megint rajtam a teher, jó tempót diktáljak. Irányt Budának vesszük át a legrégebbi állandó Pestet Budával -vagy Budát Pesttel?- összekötő hídon. Kicsit megrekedünk, de csak átmenetileg. Nap ekkor már erősen süt le ránk, így szinte mindenki keresi az árnyékot. Szerencsére még ad némi enyhet a rakpart fala, de már nem sokáig. Toljuk neki rendesen, amikor István -kicsit csapzottan- már visszafelé tolja az Árpád híd felől, gyorsan meg is állapítom ha így bírja simán négy órán belül teljesíti a távot. Eleresztek "Nyomjad István!"-t, majd tekintetem a távolba fúrva tova ügetek Péterrel az oldalamon. Gyakorlatilag eseménytelenül zajlik a futás, a monotonitást Orsi a száguldó szurkoló töri meg. Jól esik ez a törődés a fordulás után is. Batyinál megint a szurkolói hármas húzza a fülembe és ekkor már a tavalyról ismert molinót is rázzák. Nem semmi! De az órámra pillantva eddig mi is jók vagyunk, 4:30 iramfutók már bőven mögöttünk, minden rendben. Tovább dél felé a rakparton, ahol Zsuzsi és Mazsó tűnik fel. Mazsó hiányolja a térdgumit, hogy Ők térdgumis manust kerestek... mondom "bocs, de nem fáj ;)!" azzal tovább haladunk a Lágymányosi (akarom mondani Rákoczi) híd alatt lévő fordulóig. Péter lassul és int neki most ez sok, mennyek nyugodtan. Kicsi lelkiismeret furdalással ugyan távolodok Tőle. De ezen a távon -még- csak a saját tempóm működik. A meleg harminc fok fölötti, érzem kezdek túlhevülni, így a vízkapuk nagyon jól jönnek, miként a szivaccsal is le tudom törölni a só marta arcomat. Mindenki egyre nyúzottabb, a váltó pontokra telepített "hangosember" a frissítésre buzdít. Most mát érzem, hiába tartalékoltam a jó ISOitalom mostanra szinte ihatatlanná forrósodott. Hideg vízzel hígítva azért nem rossz. Megjelent Vida is bringával arról biztosítva végig kísér a maradék távon. Aztán Zsuzsiéknál valahogy leakad... Telefonon bejelentkeznek Faterék is, hogy a Gellért térnél "várnak", szerencsére nem kell sokat diskurálnom velük. A meleg most már kezd megviselni, de a részidőm minden álmom felülmúlja. Gellért téren tényleg ott van Muti és Fater. Ők is mostanság szinte minden Budapesti versenyre kijönnek buzdítani óriásbébijüket -vagyis engem-. Át a hídon, vissza Pestre. A táv nagy része már mögöttünk, de a java még előttünk volt. A hőség, ugyan a Hortobágyihoz nem volt mérhető, mégis kikezdte az erőmet. Egyre éreztem, hogy nem bírok eleget frissíteni, izmaim pedig fáradnak. A pulzusom viszont a kívánatos zónában még mindig, azaz nem mutatják a kifulladás jeleit. Hm hullámvölgy....
Nem ismeretlen számomra ebben az idényben volt benne részem párszor. Ilyenkor kell ésszel tovalépni rajta. Gondolkodom, vajon mit kellettem volna másként csinálni? Akár hányszor gondolom végig semmit. Legalábbis ezen a versenyen nem. Akkor vegyünk csak vissza egy kicsit, hogy az izmok jobb ellátást kapjanak, és éljen a szőlőcukor. Ez talán segít. Csak egy bibi van a szőlőcukrozással, hogy segít, de attól kezdve, hogy ráfanyalodtam a táv végéig tolni kell egyre növekedő adagokban. De így kell nekem, az út és a választásmiként a cél is előttem. Az Országháznál ismét feltűnik életem párocskája Mónival és Pistivel kiegészítve. Látom másnak is meggyűlik a baja a Nap letűző sugaraival és mögöttünk álló távolság merítette a tartalékokkal. Mind ezek ellenére jók vagyunk JÓKVAGYUNK, JÓVAGYOK!, JÓVAGYOK, mert bírom. Így treníroztam magam és meg is van a hatása. A lábam mintha könnyebben vinne a célom a CÉL felé. Természetesen minden megálló és frissítő helyen tankolok, pihegek, frissítek. Jól esik a nem javallott kóla is. Mindegy mi, csak energizáljon, most már nem számít a koffein vízhajtó hatása sem.
Érzem én, hogy a négytizenötös idő tarthatatlan és a tavalyit is nehéz lesz tartani. A futás alatt szövődött álom oda és az utolsó frissítő ponton való téblábolásom alatt "elhúz" a 4:30-as iramfutó vezette tépázott csapat. Kisvártatva utánuk iramodok, de a Nyugati téri felüljáró tovább lassítja lépteim. Igaz ekkor már kilométerek óta TUDOM ezt behúztam, akár gyalogolva is. Fizikálisan minden rendben, lelkem is szárnyal, só marta arcomra mosoly húzódik. Pár kanyar még ismét hagyom le a megfáradt futókat. Ismét van erőm a biztatásra. Felzendül a "Már csak 1 kilométer de kit érdekel?..." strófa és a taps. A finisbe fordítón meglapogatok egy "Első maratonom..." feliratú hátat, aki vissza szól, Te vagy az első aki dicsér.

Ez kicsit elszomorít de nincs időm ezen gondolkoznom, mert az árnyas fák alatt a cél felé közelítek.
Pár(száz) lépés és itt a cél. És valóban itt van.
MARATONISTA lettem!
Pillantás a kronográfra, rontottam de a világ nem dőlt össze. Fém a nyakamban vigyor az arcomon.
HUH!

idei 7. félmaraton

is teljesítve a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton alkalmából.
Többet vártam magamtól, hiszen már nem számítok kezdőnek. De mi az a 3,5 percecske amivel kívül kerültem a két órás határon? Igazán semmiség, ellenben, ha az 1:50-es álmomat tekintjük, akkor már jelentős hátrány. Meleg volt, noha nem annyira mint a Hortobágyon, de sokaknak ez is betett. Én simán futottam, döccenők és nehézség nélkül, vasárnap ennyire "futotta". Ha azt veszem, hogy a talpam és az allergiám miatt még az idő előtti feladás is játszott, akkor igazán szép eredményt könyvelhetek el. Ha a helyezésemet nézzük, akkor a 6185 egyéni versenyzőből a 3136.-nak lenni nem is olyan nagy lebőgés. Most egymagam + a zenével és másik telóval terveztem a futást. Sajnos lemaradtam az EOL-os listáról, de így is előző este megsütöttem a futósütikét, hogy azzal kedveskedjek a többieknek. Az éjszaka nyugodtan telt reggel simán ébredtem. Mivel párocskám otthon maradt, így nem láttam értelmét autókázni a helyszínre, BKV-t választottam. Majdnem vesztemre, mert a 114-es busz olyan lassan vánszorgott, hogy minden fűszálat meg tudtam számolni. Szerencsére a 173E+173-as kombó már hozta az elvárt részidőt, így a Stefániától már gyalog is időben érkeztem. Láttam a készülődést és a kihalt rajt/cél zónát. De a hangok a PeCsa előtti rétről már hívogatóak voltak, magyar és angol nyelven is hasznos infók szálltak a melegedő levegőben. Felhívták a figyelmet a várhatólag harminc fok feletti időre és a folyadékbevitelre. Én bőven időben voltam, irány Suhanj alapítvány standja, ahol adományokat gyűjtöttek s érte különféle ajándékot adtak. Így lettem gazdagabb egy világoskék szilikon csuklópánttal, amit rögvest fel is vettem. Átöltözés után megkerestem az edzésonline-os sátrat és Pen-nek adtam a futisütit, aki beinvitált a VIP sátorba... így felkerült a nevem 103-nak a 100-as listára.

Egy kis fotózás az ott levőkkel, pár szó, de ekkor már szinte mindenki a saját gépi útvonalán működik. A kis rituálék, megy miegymás. Persze félfüllel hallgattam a szpíkert, IGYATOK, FRISSÍTSETEK, mert kurva meleg van. Inkább a hólyag feszüljön, mintsem dehidratálódjunk. Nos én így is jártam L, ettem, ittam, főleg iso italt. Fogytak a percek és hívogatott a rajt. Szokás szerint hátulra soroltam be, ahol Istvánnal és az elsőbálozó fiával találkoztam. Beléjük diktáltam egy kis átmentett sütét, majd pacsiztam Péterrel. Mondtam is Tamás kollegámnak aki előre húzott, hogy engem ne előzzön meg senki b+. Lassan elrajtoltunk, s a tömeg érezhetően hosszabb idő alatt hömpölygött át a startvonalon. Már nyolc perc felett járt az idő amikor lenyomhattam az órám start gombját. Nagy tömegben lassan telt az első kili, szlalomozva törve előre. Fülembe Fókatelep húzta. Egyik vállamon a meleg, másikon az erősödő allergiám ült, de ezek ellenére normál tempóval róttam a kilométereket. Persze a gixer mindig látogat, itt nem is volt olyan nagy, mindössze annyi, hogy mintegy 35 percnyi meditációs zene keveredett a zenék közé. S ha már így alakult hagytam. Kicsit lassított azt éreztem, de veszélyesnek nem volt mondható. Szépen frissítgettem és róttam az utam. Közben folyamatosan szedtem össze a hátrányt a két órás időhöz képest. Az utolsó 5 km-en próbáltam behozni, de a 6 perces hátrányból így is maradt 3:30. Na jó a 3. kilinél láttam, hogy ez értelmetlen, hiszen eddigre megszaporodtak a kiszáradt és elalélt mentős segítségre szoruló futók. Így 2:03:30-al csaptam a célba, örülve a célba érkezésnek.
Kíváncsi leszek mint bírok majd a maratonon.

Melegben

sem könnyű a felkészülés, hát még ha sérülés sem javul megfelelő tempóban. Nem adtam fel a sikeres maratont, de az elhalasztott kilométerek remélem nem fognak hiányozni. Pénteken terveztem pótolni a bicebócás 30-ast, de az allergiám és a sziget nyugati oldalán 19-én kora délután rendezett motorcsónak verseny bűze, a trópusi meleg és a fájós talpammal csak 17 km-re futotta. Ezen héten lazulás, jön rövid futásokkal szumma 25km a héten, majd a Budapest félmaraton hetében csak laza futások... hogy esetleg egy jó tempójú laza verseny félmaraton kicsusszanhasson.

Bicebócás hosszú

futás volt pénteken. Már rég óta tudom, hogy el vagyok maradva a felkészüléssel, így péntekre 30+km-es laza hosszú futást terveztem be. Ellenben a szerdai kosárlabdázás után csütörtökre a jobb talpam a sarok alatt olyan szinten fájt, hogy nem is tudtam ráállni. Egész nap sántítottam, meg kenegettem Voltaren-nel, de annyira hogy a bicegésemtől még "bónuszként" a vádlim is jól beállt. Így estére csak a jól bevált jegelésben bízhattam. Jégzselé ki a fagyasztóból -már egy ideje vendég ott, soha nem tudhatja a sportoló-, türcsibe be, majd láb alá. Reggelre jelentősen csökkent fájdalom, persze bizonyos mozdulatokra még fájt, de meglátjuk mennyire romlik délutánra!
Romlott, de nem annyira, így István kollégámmal nekivágtunk a pénteki futásunknak, István 3 kört, én a dupláját terveztem azzal a felhanggal, hogy bármikor(!) akár az első kör közepén is abbahagyom, ha úgy hozza a sors. Már az első pár száz méteren kiderült, hogy kemény talaj most ellenség, főleg az egyenletlen része, ahol a sarok nagyot csapódik. Szerencsére a stílusomban kevéssé kap szerepet a sarokra érkezés, nem oda összpontosul a teljes becsapódás, így csak ritkán volt nyilallás. Így sima beszélgetős tempóban toltuk a három kört, de komolyabb fájdalom nem jelentkezett. István elbúcsúzott, így zenével oldottam a magányt s próbáltam ritmust találni a lassú, hosszúhoz. Ahogy szépen fogytak a kilométerek, a kicsiny kis nyillalások szaporodtak. Így az 5. köröm végén 26km-nél abbahagytam az edzést. Egyrészt örültem, mert csak kevés iso itallal +energiaszelet nélkül is maradt erőm, még egy körre, de baljós volt a fájdalom.
Most már kezd rendeződni helyzet, remélem fokozatosan javulok. Remélem rövidesen sikerült a tervezett hosszút megfutni fájdalom nélkül!

XXVIII. Tatai Minimaraton

14 kilométere a futóéletemben már másodjára lett letudva. Minimaraton, ez az a táv ami nincs sehol egyértelműen definiálva, mert például az őszi futóparádén, csak 7000 métert kóstál. Az idő kicsit fülledt volt, karcoltuk a harcoltuk a harminc fokot. Nekem ez sok volt, hiszen hat napja nyolcvan kilométerre Tata városától 14 fok volt csak. De a futók dolga a futás, nem pedig az időjáráson problémázás.
Másodjára futottam a vizek városában és nagyon jó hangulatú versenyben volt részem. A nevezésnél érdekes volt, hogy be kellett mutatni az egyéni csipet a sorozatszáma kevésnek bizonyult. De sebaj, egy kis sétát megért.
A verseny sok évet ért már meg, rendezvénykorban a pesti nagy rendezvények előtt jár két évvel. Ez nagy erény, főleg úgy, hogy egyre kevesebb a pénz az ilyen rendezvényekre, az idén is több mint nyolcszáz versenyző állt a rajtvonal mögé, hogy teljesítse a távot. A verseny nagyon jó hangulatban telt a szép környezetben, melynek nagyobb része az Öregtó és Cseke körül zajlott. Persze megmutattuk magunkat a várnak is a környező utcáknak is. Itt szórványosan ugyan, de lelkesen szurkolók buzdították a távolságot koptatókat. A rendszeres víz frissítőket sokan igénybe vették, bár szerintem -mint ahogyan ezt tavaly is jeleztem- egy ilyen távú versenyen iso frissítés is el kelt volna. Volt némi bonyodalom a távolság kijelölésével, mert többünk is csak 13600 métert mért. Voltak hosszabb (1500m) 9-10. és rövidebb (600m) 10-11. kilométerek, mely többeket megzavart a táv kétharmadánál. Az élmezőnyből volt olyan aki eltévedt a pályán, de a többség simán elboldogult a pályán. Persze nekünk nem kellett kitalálnunk merre "gondolták" a szervezők a pályát, csak az előttünk levőt kellett követni. A hangulat, mint említettem nagyon jó volt.
Éreztem és élveztem a futást. Mindig volt kivel beszélgetnem, mással és mással váltottunk gondolatot, jelenlegi futásról, múltról, jövőről, futásról, életről ... egyszóval mindenről. Voltak ismerős arcok, halottam tervekről és élményekről. Naná, hogy a futás volt a főszerepben! A mellém sodródott beszélgető partnerek kevéssé bírták szusszal a beszélgetős futást mint én, ezért időről időre odébb álltam. A végéről indulva, megint sikerült a középmezőnyben befutnom. Az utolsó 2 kilit kicsit megnyomva sem tudtam a tavalyi eredményt megismételni, de ez nem is volt cél. Ami cél volt, hogy boldogan érkezzek a célba, élményekkel legyek gazdagabb s ez sikerült! Úgyhogy a Tatai Minimaraton jövőre is része leszen a versenynaptáramnak.

Frissen gyalult fejjel a kopaszi gáton

futottam ebben a szezonban először. Nem véletlenül szezont és nem évet említettem, hiszen néhány alkalommal tologattam magam itt kint a gáton. A környezet még mindig szép és a futók létszáma is a hűvös nyári napon szembeötlő. Érdekes így futva figyelni az embereket, bringázókat, futókat, gyereket levegőztetőket, szóval az élőket. Mostanában így hívom azokat az embertársaimat, akik kimerészkednek a szabadba a "biztonságos" és temperált szobákból élvezni a szabad (időnkét még friss, tiszta) levegő adta örömöt, mondhatni szabadságát. Látom a reakciókat, néha pacsi, biccentés azon ismeretlenektől akikkel itt-ott futunk össze másodpercekre. Név nélküli mozgás sémák és arcvonások ... valahol "hátul" eltárolva.
Perverz módon élvezem a gunyoros megjegyzéseket amiket kapok/kapunk, hiszen én tudom amit ők nem! Mi futók, gyaloglók, túrázók, gyaloglók, sétálók (,...) tudjunk, merjük, tesszük és elvezzük azt, amit közülük sokan sajnos soha nem fognak megérteni. És a cinkos mosoly, biccentés, kacsintás a miénk csak a miénk amatőr futóké, felmaratonistáké, maratonistáké, ultrásoké, vagy kocogóké.

A gép forog

de a futó nem pihen(het), hiszen messze még a cél, és a lemaradás igen nagy. Sajnos nem úgy jönnek a kilométerek, mint ahogy azt szeretném. Sirámos az életem ezen része, igen-igen nyögve nyelős. Nem mintha nem okozna örömet a futás, hiszen óriási boldogság forrása az, még akkor is, ha a szó szoros értelmében időnként foggal és körömmel kell küzdenem. Tavaly megfogadtam, hogy idén szépen elhúzódós felkészülést tolok a maratonra, de az már látszik, hogy az eredeti terv nem valósul meg. Így a nyári legmelegebb időszakra marad a munka dandárja. Még ugyan nem vetettem össze az előző év hasonló szakaszait, de ezt is megteszem. Most már kifogás nem lehet! Sajna éppen a hosszú futások maradnak el és el kell gondolkoznom azon miért.

A terv, hogy heti 30 körül futok nem igen jön össze, bár ebből a hétből még van hátra és "csak" 14 km hibázik, de a elkövetkezendő 2 hét nehezebb lesz, mert tanfolyam miatt pont a szokott időszakok lesznek foglaltak. Így meg kell erőszakolnom magam, és hajnali keléssel kell 1-1 futást beilleszteni a "táncrendbe".

Az tény, hogy a Fuss Normafa óriási élmény volt számomra s nagyszerű, hogy kicsit kibillentett a szürkeségből. Ilyen a napokban talált Nemjuci videója is

Miként nagyon élvezem a Hivatali közös futásokat is, főleg amikor valóban együtt tudunk futni. Ebből a héten is akadt a pénteki napon Péterrel jó két kör a szigeten, ami barátok között is 10 km fölött van. Főleg úgy, hogy közben be nem állt a szánk ;). Kedden Györgyivel vágtam neki, sajna Ő még lassú nekem, de szépen fejlődik és kitartó, ami igazán nagyszerű! Szóval kedden csak 1 kör jött össze, de 10x100-as sprintekkel fejeztem be, mert az jó(?) nekem.

Teliholdkor Fuss Normafa

rendezvényen volt szerencsém futni a Nike Futóklub jóvoltából. De mi is ez a "balhé"? Nos Idén a Futóklubbosok megpróbálnak -mint mindig- újítani valamit. Az tudtuk, hogy a szívügyük a futás és a saját eszközeikkel próbálnak megnyerni ennek minél több embert is. Jól bevált promócióval minden évben másként próbálnak rávenni embereket a futásra. A legnagyobb hazai szponzorált és promotált esemény az ősz elejei nemzetközi Budapest félmaraton -IAAF is jegyzi-. Idén első alkalommal a kezdő futók is megízlelhetik nem csak a "betét" futamokon ennek a nagyszerű rendezvénynek a hangulatát a Fuss Budapest Trio hármas váltóban. Így a félmaratonisták forgatagában már 7 kilométeres futni tudással is el lehet vegyülni. Természetesen akinek ez kevés az próbálkozhat párban és egyéniben is. A trióra való ráhangolódásban korlátozott létszámú FUSS eseményekkel teremti meg a hangulatot a Nike Running Hungary. Jelen esetben a Fuss Normafáról volt szó, ami sorrendben már a harmadik ilyen esemény a Fuss Városliget és Fuss Budavár után. Regisztrálni "könyörgő" levéllel lehet az Utánfutókál s a szerencsések bebocsáttatást nyertek a holdfényes közös futásra. Én is köztük lehettem. A gyülekező 18:30-ra volt meghirdetve a Budapesti Kongresszusi Központ parkolójába, ahol regisztrálás után mindenki megkapta a Nike dryfitt pólóját, kuponjait és lehetősége volt átöltözni, illetve a szokásos futócipő tesztre jelentkeznie.
Kapott ki-ki fluoreszkáló (nem nem most kivételesen nem az a flour) csövecskét attól függően zöldet vagy pirosat, hogy trió csapattag-e vagy sem. Nekem ez kicsit későn esett le, így bezöldültem, noha én gyakorlatilag egyszemélyes csapatban nyomom le a Nike félmaratont. Szépen lassan minden a helyére került és a buszok is indulásra készen álltak a rendőri felvezetésre. Akik mielőtt nekiláttak volna a megbízatásuknak még septiben végigbírságoltak vagy 6 járművet.
Szóval buszokba rendeződve felvezettek bennünket a Normafához, ahol az időjárás már nem volt olyan szép és jó. Konkrétan 20 fok alatti metsző széllel támadott parkolóban várakoztunk több mint fél órácskát a csapatunkkal. Szórványos bemelegítés után a teliholdhoz drakula, zombi, boszorkány, hulla és egyéb jelmezt magukra öltő hangulatlények szerkóit tapserősséggel értékeltük. Néhányan rövid bemelegítő futásra indultunk, mások beszélgettek, élményeket osztottak meg egymással. Lassan forgott az idő kereke, a többség dideregve, ugrándozva várta az indulást. Végre kilencet ütött az óra és a népes társaság neki iramodhatott a "hegynek" fel. Nem volt könnyű a sötétedésben botorkálni gyökereket kerülgetni, köveket átugrálni. A rutinosabbak lévén a tempó nem volt fergeteges, gyönyörködhettek az esti fényeit megvillantó főváros szépségében. Persze nem volt ilyen egyszerű az út! Ugyanmár! Hisz teliholdvolt! És a vérszomjas fenevadak zombik, vérfarkasok támadták a futókat a fák, bokrok és mindenféle tereptárgy mögül. Persze ekkor már a hidegnek nyoma sem volt, mert az emelkedő meghozta a hatását. Ahogy telt az idő egyre jobban szétázódott a társaság és csak reménykedhetünk abban -lévén a végén a létszám ellenőrzés elmaradt-, hogy senki nem vált az éji bestiák martalékává.
Feljutottunk a Libegő felső állomásához, ahonnan egy erősebb kaptatót kellett legyűrni az Erzsébet kilátónál felállított célterületig. Sokaknak ez kicsit erősnek bizonyult, de kérem úgy jó, ha változatos a futás. A célban már várt minket a felállított bulisátor, szendó + ücsi. Lassacskán az utolsó ember is megérkezett és kezdetét vette a fergeteg parti. Nem is akármilyen produkció részesei lehettünk, mert a Thriller mixére a zombik táncában vehettünk részt. Volt tombola, ahol a kis díjak elsőre, a fődíj sok bablevessel tarkítva kelt csak el. És a mulattság nem állt meg, szólt a zene, táncolt a futónép, jelezvén a futás megszállottjai bulizni is tudnak, nem is akárhogyan ám. A megfáradt Normafásokat a buszok az éjszaka folyamán folyamatosan szállították vissza a BAH csomópontra. Volt olyan is aki futva fejezte be a kis kiruccanást, mert nem várt a buszra, vagy csak kevés volt a három és fél kilométer. Mivel nekem csomagom volt és nem készültem esti futásra -nem voltam kivilágítva-, így busszal csordogáltam vissza a holdfényes éjszakában a kiindulási pontra.
Mindent egybe véve nagyon helyre is futóparty jött össze, köszönet és hála a szervezésért, igazán 5letgazdag volt a helyszín választása miként a lebonyolítás is.

Délibáb a rónaságon

igen, mert óriási hőség fogadta a temérdek sportfanatikust az E.ON nevéhez fűződő gyaloglóstúrázóskerékpározósfutós rendezvényen, melyen immáron második alkalommal próbálok szerencsét. Az idő szikrázó napsütéssel, 38 fok Celsius hőmérséklettel és nagyon erős UV értékekkel várt minket a Hortobágy. Igen most nem adja olyan könnyen magát mint a sorozat eddigi rendezvényein, most mutatja meg valódi orcáját. Gyertek csak gyertek kisütöm a zsírotok! Meglássátok úgy lesz! Mint megláttuk tényleg úgy lett.
Életem párjával és István kollégámmal az eltervezett időben érkeztünk meg. Már a parkolóban rengeteg jármű mutatta, nem csak nálunk lenne az elmeorvosoknak némi állítani valója. Szépen lecuccoltunk az árnyékba a "dísztribünön" majd hevenyészett öltözködés után kihasználtuk a gyúratási lehetőséget. Nagyon szép Fecske művház hűvösében az arra vágyók lábát átgyúrták. Nekem kicsit erőteljes volt, nyilván nem szoktam hozzá, de a vádlim azóta is fáj. Szerencsére ez nem okozott problémát a futásnál. PetiAtti folyamatosan figyelmeztetett minket, hogy csak óvatosan nem PB-t futni! A beérkezés is nagy eredmény. És hogy használjuk ki a telepített sátorban DrKelen féle ingyenes magas faktorú izzadság álló napkrémet. Mi éltünk a lehetőséggel és a 30-as géllel kezeltük bőrünket.
Volt bemelegítés is amit mi simán kihagytunk, minket a Nap melegített nem be, hanem fel.
A Startpisztolyt Kökény Bea használhatta a félmaraton indítására.
Mi szépen komótosan fogtunk neki a távnak, szokásunkhoz híven a hátsó traktusból. Vidáman kényelmes tempóban toltuk a kilométereket, futtában használva ki a frissítési lehetőségeket. Meg is állapítottuk, hogy hőség ide vagy oda, ha ezt az óvatos tempót tartjuk baj nem lehet. Fogyott a távolság, bár a szokásos ének most elmaradt, kellett a tartalék. Az EdzésOnlie-os felszerelésemnek sokan örültek s érdeklődtek milyen Nick-en lelnek meg. Alias váltottunk majd szaladtunk tovább ki-ki vérmérsékletéhez, állapotához híven. Ily módon verbalice biztattuk egymást a teljesség igénye nélkül lápiszorny, nyúl, smarcsu és sokan másokkal (ha visszajeleztek bővítem a listát). Az első kör vég még elnyomtam egy márcsakkétkörvanhátrát, de ezzel be is fejeztem a danászást, mert sem kedvem, sem erőm nem volt hozzá.
A méterek fogytak, a nap továbbra is tette dolgát s eleget tett az extrém terepfutást biztosítására szóló szerződésének. Olykor egy egy szellőcske segítette a párologtatást, de ezen kívül újabb enyh nem jött. Szépen lassan a frissítők hőmérséklete egyensúlyi állapotba jutott, elnyelvén a környezet által kibocsájtott hőenergiát. Egyre többet időztünk a frissítő állomásokon, már nem kutyafuttában tápoltunk és locsoltuk magunkra a vizet, hanem megálltunk ettünk, ittunk lihegtünk, majd haladtunk tova. A beszélgetések egyre rövidültek, tempónk csökkent. A második kör végére a mozgásom szétesett, el kezdtem dobálni a vállaimat, futásom ritmustalanná vált. Itt gondoltam először arra, hogy kellett volna mégis csak egy kis zene. Mind ezek ellenére jól bírtam, térdem nem adott vészjeleket, tempó módosításokkal szépen az előzetesen kigondolt pulzustartományon belül tudtam maradni.
Az utolsó körünk a dézsától-dézsáig futásról szólt. Minden frissítő pont után vízzel, isoitallal a kezünkben apróbb sétákat is beiktattunk. Ha a gyaloglók kocoghattak akkor mi is gyalogolhatunk egy keveset. A társainkkal a kommunikáció már csak szinte saját magunk buzdítására szolgáltak. Persze olyan álruhába bujtatva, mintha a másiknak szeretnénk erőt adni. Egyre többen adták fel a kűzdelmeket, de mi még bírtuk. Szépen rendeződött a mozgásom, próbáltam figyelni a talajfogásra, kézlendítésekre, vállfixációra. Ennek ellenére a fáradság jelei egyre fokozódtak, tempónk csökkent, de a táv javát megettük, sőt ki is izzadtuk. Az is nehezítette a dolgunk, hogy a rekkenő rónasági melegben nem igen akadt aki biztasson minket. Minden elismerésem a frissítő pontokon dolgozóké, hogy a kiszolgálásunk mellett egy egy jó szóval töltötték belénk az erőt. Az utolsó ilyen üde szigetet elhagyva éreztem, hogy meglesz, ha rosszabb is mint terveztem, de meglesz.
Ezt erősítette István is. Szinapszisaimban már érlelődött a látvány, mégis csak sikerülhet 150 percen belül beérni. Lépésről lépésre egyre közelebb a célhoz. Már hallottuk a hangosbeszélő zaját, amikor a kanyarból kiérve megpillantottuk az "arénát" Innen tényleg alig egy kilométer választott el minket a katartikus célba érkezéstől. Itt már a fák "hűvösében" a szurkolók is aktívabbak voltak a mi mosolyunk pedig őszinte. Még egy kis vízporlasztás a finis előtt, és igen!
Célba értünk! 2:29:17-es idővel.

majdnem gyógyultan

török -na nem a dzsumurdzsák féle- előre a cél felé. Remélem hogy lassan azért sikerül felpörögnöm, mert késésben vagyok önmagamhoz képest. Jövő héten Hortobágy félmaraton, ... szeptember végén pedig a maraton vár rám ismét Budapest aszfaltján. Igaz a 21km lassan kezd rutin lenni -bár minden verseny még a legrövidebb is komoly-, de a maratoni felkészüléssel jócskán le vagyok maradva. A tavalyi is éppen, hogy megvolt, de ha így nyápickodom akkor nem is tudom mi lesz. Így most ideje a húrok közé vágni a hegedűtokot, ha zenebona kell a teljesítményhez. Éppen ezért örülök a folyamatos gyógyulásnak. Igaz még fáj, de az pénteki és vasárnapi 10k-n nem zavart. A hét utolsó munkanapján könnyed (66perc) míg az utolsó napján kicsit tempósabb (56perc) tízest talpaltam. Persze az előbbi sokkal jobban esett, még vicceltem is a kollégákkal, hogy fussunk még egy kört ;-). Szó mi szó simán ment volna, de idő -kollégák részéről motiválatlanság (hisz másnapra hosszút terveztek)- híján nem fért bele a plusz köröcske. Remélem a keddi futás is jól sül el!
Go for run. Vagy run for go?

Regenerálódom

az aljas kis sérülésem után amit kosárlabdázás közben szenvedtem el. Jól ment a meccs, kifejezetten jól játszottam -magamhoz képest- de a vége felé egy támadás közben egy pattanást/reccsenést éreztem a bal csípőmben és a fájdalomtól lerogytam. Annyi is lett annak a napnak. Haza sántikáltam és rögtön jegelni, meg kencézni kezdtem a jól bevált Voltaren kenőccsel. Másnap csütörtökön kapott egy kis Bioptron lámpás kezelést is a szokásosok mellett. Persze a futást hanyagolnom kellett. Bosszantóak ezek a sérülések amik így idén hátráltatnak. Gyakorlatilag mindig közbe-közbe szól valami.
Viszont most hétfőn úgy indultam neki otthonról, hogy a Margit szigeten tolok egy laza köröcskét. Meglepetésemre ZuZu (YSKYRY csapattag) akivel a melóba menet futottam össze, szintén tervezett egy kis futást meló után. Így 1/2 5-kor együtt vágtunk neki a távnak. Gyalog ki a szigetre, majd rövid nyújtás után futottunk egy laza köröcskét.
Nem mondom, hogy nem fáj(t) a sérülésem, de még így is jól esett a könnyű mozgás.
Remélem jól gyógyulok és nem lesz gond az E-On Délibáb félmaraton júli 9-én.

Végső állomása

volt Keszthelyen a 4Run félmaratoniának. Sorrendben ez volt a sorozat 3. befejező eleme, mely során Debrecen, Szekszárd után Keszthelyen is lefutottuk a magunk 21 kilométerét, így téve teljessé a sorozatot.
Budapesttől való nagy távolsága és a "korai" kezdésre való tekintettel már szombaton megérkeztünk a helyszínre. A rajtcsomag átvétele pik-pakk megtörtént, rajtszám + rá erősített -enyhén mocskos- csip, az eseményhez tartozó -bár inkább csak vicceskedően szimbolizáló motívummal- T-shirt és a 4Run sorozat galléros pólója, no meg a szokásos szóróanyag. Kedvesen invitáltak minket az esti tésztaparty-ra a sétáló utcába. Kis pihenés a szálláson, majd tuti ami zicher mi elmentünk a Park étterembe kajálni, hisz kell a kalória ;^). Teletolt bendővel esti 1/4 8-ra érkeztünk a "TP" helyszínére, ahol kígyózóan hosszú sor fogadott minket. A helyi szpíker mindenkit nyugtatgatott, hogy van tészta dögivel nincs probléma. A sor naaaaaaaaaaaagyon lassan fogyott, de a derelye már jóval gyorsabban. Mire mi sorra kerültünk a bolonyai-t nem lehetett választani, így számomra maradt a arabiata. De a derelye meg elfogyott. Így a maradékot kezdtem majszolni ... persze végül került nekünk is derelye, de csak porcukor jutott rá. Közben a kettlebell-esek bemutatója. Megragadott az előadó lelkesedése, bár sokat nem láttam/hallottam belőle. A végén oda mentem amikor a kipróbálásra buzdítottak mindenkit. A lehetőséget ugyan elutasítottam, de pár szó beszélgetés után guggolnom kellett. Na ja, de kapásból le is lettem hurrogva, hogy rosszul csinálom. Vajon van olyan amit jól csinálok igazán, ha már guggolni sem tudok ;-). Szóval rendbe tettük -elméletben- a guggolásom és abban maradtam magammal, hogy majd téli időszakban belevágok. Az "északisarki" beszámolót nem vártuk, meg haza sétáltunk Mamócával, majd lassan eltettük magunkat másnapra. Persze árgus szemekkel figyeltem az időjárás jelentést. A jóslat szerint borult ég és valószínű eső/zivatar várt minket a verseny alatt. Reggel idejekorán ébredtem, majd vételeztem némi táplálékot a reggeliből. Nem volt az igazi futós reggeli, de abból kellett választani ami volt. Minden esetre így megspóroltunk egy korai kelést plusz 200km kocsikázást. Az időjárás hozni látszott a jóslatokat, mert habár nem volt hideg 22 C és a felhők is szépen sorakoztak, azért tuti ami ziher jól bekentem magam 35 faktoros napkrémmel abból baj nem lehet... (erre majd visszatérünk). Ücsivel, energia szelettel felszerelve indultam a "vágta" kezdő vonalához. Szépen komótosan, sehová nem rohanva. A szokásos liturgiák közepette zajlott a ráhangolás... én ittam és majszolgattam az energiaszeletemet. Ütős zenekar plusz pomponos lányok, fenékriszamisza, hm ha ez lesz út közben is a jó lesz! Laza 3x100-as ráhangolódás majd a szikrázó napsütésben start! Enyhe lejtőn erősödő napsütésben vágtunk neki a távnak. Át a parkon, le kacskaringón a Balaton partjára. Itt a 3. km körül felfordult a gyomrom -gondolom a rossz reggeli-, így futás közben egy sugárbanhányok egy lazát intermezzóval haladtam, majd az integető buzdító tábor között tova a kerékpár úton ki a közighatárig. Igazából 7,5 kilométerig jó tempót mentem. Itt jött az emelkedős rész amivel a Festetics kastély kertjét érintve fejeztük be az első körünket. Az emelkedő és a delelő felé járó Nap által 30 fok fölé melegített, szinte álló levegő okozta fáradságot a lejt menetben elkövetett száguldás miatt nem tudtam kipihenni. Így a második kör lassulással járt. Taktikai hiba. Ez van. De a második részében a futamnak voltak szép pillanatai is. Mivel a 'jó' idő füstbe ment, így jobban szemügyre vettem a vidéket.

Olimpiai maraton váltó és egyéni félmaraton

rendezvényen tisztíthatták tüdejükkel a levegőt a futás szerelmesei május 15-i vasárnap az Országház környékén és a Pesti rakpart északi részén. Ez a hagyományos rendezvény melyen a kollégákkal szoktunk indulni idegen légiósokkal kiegészülve. Idén miként tavaly egyéniben vállaltam a 21 kilométert. De sajnos (?) nem kellettem az YSKYRY csapatnak, nem én. Egy felől szomorú voltam, hiszen itt többször adtam hírt kis csapatunk eredményeiről. Más részről pedig boldog voltam, mert saját berkeinken belül is sikerült kiállítani egy teljes csapatot. De nem is egyet, hanem rögtön (szinte) kettőt. Így idén a KSH-YSKYRY és KSH-TURBÓ csapata lépett színre.
Számomra azért is érdekes volt a futás, mert még soha nem futottam két egymás utáni hétvégén versenyen ekkora távot. Persze az is érdekelt, hogy milyen időt tudok futni hegy után, mennyire visel meg a terhelés. Javít-e a hegyi táv, vagy túlzottan fáraszt? Nyilván a tavaly megkezdett projektemet -feszegessük saját határainkat- tovább folytattam.
Az időjósok nem lőtték be teljesen jól az időjárást, de ez már szinte megszokott tőlük. Erre a hétvégi vasárnapra esőt szelet, 13 fokot tippeltek. Szerencsére a 2/3-d most nem jött be, csak a váltakozó irányú időnként igen zavaró szél. Most is gondot jelentett a ruházkodás, hiszen reggeli indulásomkor 9 körül már 17 fok Celsius-ig kúszott a hőmérő. Ezért nem pakoltam hosszú alsót csak rövidet, miként technikai felsőből rövid, atléta és "szellős" hosszú került a zsákba, Ideje korán érkeztem, hogy a szuttyogós készülődésem, ráhangolódásom semmi ne zavarja meg. Végül is a teljes rövid szerelést választottam, a széldzsekivel kiegészítve. Az üresjáratban biztattam a minimaraton váltó résztvevőit, Vujity Tvrtko is visszakacsintott a célegyenesbe fordulván kicsiny babakocsiját terelgetve a cél felé. Egyre ritkultak a befutó emberek, és nőtt az YSYKYRY jelenlevő tagjainak száma. Szerencsére minden rajtszám meglelte gazdáját, így nem volt szükség vendégművészekre.
Így én is nyugodtan rajtolhattam el és futhattam a saját tempómat. Ellentétben a többiekkel nem elölről indultam, hanem szokásom szerint a bolyból. Ugyanis utálom ha lehagynak. Ennél semmi nincs demolesztálóbb és így sem csökken a tömeg hamarabb. Akkor inkább legyen az eleje lassabb majd ha ritkul a pálya akkor lehet izmozni. Szóval a 3x 7km-es kör kellett teljesíteni, mint a maratoni táv felét. Gyakorlatilag minden eseménytelen volt, attól eltekintve, hogy mindig szembe fújt a szél. Apropó időjárás.... nos reggel kinéztem 17 fok, napsütés... hosszú gatya kiszanálva ... én biztosan nem cipelem minek?. Hát annak bogárka, hogy reggel volt a legjobb idő egész nap csak romlott. Ezek ellenére rövid felsőben, gatyóban (biciklis syle) + szélkabátban álltam a rajthoz. A kabi hamar a derekam körül végezte, bár sokszor éreztem kísértést hogy visszavegyem. De végül is nem tettem, mert jól csúszott a futás. Az első kör lazán ahogy terveztem, jó lesz nekem a 2:10-es idő, elvégre nem kell "rohanni" -sicc-.

A második körre valahogy felpörögtem, és elmém apró zugában megvillant a két órán belüli futás esélye. Volt a második kör végén egy kis gixer, mert a sáv ahova tereltek tele volt rendezőkkel, fotósokkal, így nemtetszésem kifejezendő tenyerem kifelé fordítva adtam hangot nemtetszésemnek. Persze a kollégák biztatása kör mint kör nagyon jól esett. Fogytak a méterek, romlott az időjárás, fogytak a szurkolók, de a lelkesedésem nem hagyott alább. Mivel a telefonom, ami a zenét lett volna hivatott szolgáltatni, már a start előtt lemerült, így csak a szél fütyülését és cipők dobbanását hallgattam csak. Bár egy két fáradt futó talpának becsapódása borzolta idegszálaimat, a cél egyre közelebb került. Igazi meglepetés szüleim felbukkanása volt az befutóhoz közeledvén. Jól esett, hogy ilyen rossz időben is kilátogattak, hogy buzdítsanak. Jó iramban életem eddigi legjobb eredményével 1:58:33 nettó 2:00:05 bruttó idővel érkeztem célba. A frissítésként adott Erdinger alkoholmentes sör igazán jól esett. Be is hörpintettem kettőt majd némi törülközés után minden száraz rucit magamra öltve csatlakoztam a szurkolók apadó táborához. Mindenkinek jól jött a buzdítás -én már csak tudom-. Végül is KSH-YSKYRY váltója  3:35:38-al -több mint 1 kört verve a másik csapatunkra- ért célba!
GratX mindenkinek, jó volt ez a futi is!

II. Borvidék félmaraton

volt a hétvégén Szekszárd dimbes-dombos szőlő vidékén. Ez volt idén nekem sorrendben a harmadik félmaratoni távom. Ügye ebben annyi perverzió van, hogy nem síkon, hanem "hegyi" terepet is érintő útvonalon kell teljesíteni a maratoni táv felét. Igaz a "hegyi" jelzőt néhányan megmosolyogják, de sokunk arca torzult a szokatlan kaptatóktól.
Zeusz megkímélt minket a rossz időjárástól, 24-26 Celsius fokos, napsütéses helyenként gyenge szeles időben vágott neki a ~600 egyéni induló beharangozóban is "brutálisnak" ígért trappnak.

A tavalyihoz képest kissé módosult a pálya vezetése, mert nem tereltek ki a városból (annyira) minket. Az első kilométerek mondhatni sík terepen, jobbra, balra integetve vidáman, eseménytelenül zajlottak. Aki nem nézte meg a szinttérképet akár el is futhatta itt magát. Persze a rutinosak tudták, hogy a sík vidék csak a vihar előtti csendet jelenti nem pedig a nyári hajnalokban a bársonyos fűre rakódó harmat üde frissességét. Ami ezek után következett az volt ám az emelkedő barátocskáim. Én már gyakorlatilag nem is emlékeztem arra a szenvedésre amit egy éve éltem át, de ezek az emlék képek lassan visszatódultak s fel sejlett miért is mondtam magamnak, hogy nem leszek többé a "hegy" játékszere. De a kilométerekkel a lábamban no meg a 4run félmaratoni sorozat miatt nem hagytam ki ezt a szenvedést. Erős emelkedőn futottunk fel a kilátóba, melynek tetejéhez érve már égett a combom és egyre nehezebben jutottam levegőhöz. A csúcshoz közeledvén egy-egy métert bele is gyalogoltam, miközben a frissítőből nagyokat húztam. Ezek után jött egy lejtős szakasz, ahol síelős technikával "gurultam" lefelé. Na aki még nem futott hegynek le az nem tudja, mennyire fárasztó ez is. De a lejtmenetnek is egyszer vége szakad, csak azért, hogy újabb emelkedőt legyűrve jussunk fel a Csacska szurdik tetejére.

Persze a hullámvasútozás itt nem ért véget, mert még a táv harmadán sem voltunk túl. Ellenben egy erős lejt menettel és kissé nehezen futható talajjal volt idő arra, hogy rendezzük a pulzusunkat. Jó volt a szőlős birtokok között futva a gazdák buzdítását és figyelmesebbjük enyhe fröccsét fogadni. A táv felénél még a Bodri pincészet boltozatát is megcsodálhattuk mint egy 100 méteren keresztül. Ez olyan gyorsan zajlott, hogy még felocsúdni sem volt idők. Amit a lejt adott azt most vissza a veszi, mert a Porkoláb völgyet 12km környékén meg kellett mászni. Gyakorlatilag szükségvolt minden mozgósítható energiára, ezért előtte még elmajszoltam az energiaszelet maradékomat, tuti a ziher. Ennek ellenére a szakasz teteje csak gyaloglással volt bevehető számomra, mert oly módon égtek, savasodtak az izmaim, amire már régen nem volt példa. A panorámát így kitikkadva csak szinapszisaik fogták, de agyunk az oxigénhiány miatti állapot miatt nem processzálta olyan szépnek mint az valójában volt. Szerencsére ismét regenerálódós lejtmenet következett az utolsó nagy roham előtt.

Igen itt már jártunk egyszer, ez a kilátó. Ezt kellett bevenni a 1617. kilométer között. Fogyó energiával, izzó izomzattal duráltam neki magam ennek a futót próbáló emelkedőnek. Lépés lépés után lassulva, iramból veszítve, de meg immár nem állva, gyaloglássá a futást -igaz fogat összeszorítva- nem mérsékelve, méterről méterre gyűrtem le a magasságot. A tetőn egy pillanatra körbe néztem és konstatáltam, hogy van előttem egy lejtő! Uccú neki lefelé! De most már csak óvatosan. Igaz a térdem eddig nem adta a szokásos szalagfájós mutatványát (ezt a későbbiekben, pihenés után is megtartotta, jó lenne, ha ez válna szokásává). A lejtő végén viccből a 10km jelzőtábla irányába vettem az irányt a helyileg telepített szervező megrökönyödésére. Mondta "...nem arra van az út..." mire én : "Dekár!" Természetesen én örültem mint majom a farkincájának, hogy már 17km-nél járunk. Innen már csak lefelé kacskaringóban vissza a városba, ereszkedtünk. Azért a végére még egy enyhébb emelkedőt kaptunk a lábunk alá, amit én ekkor már merényletként fogtam fel, miként azt is, hogy a 21-es tábla kissé sietett, mert utána még legalább 200 méter volt hátra. Ekkorra már a szurkolók is fáradtak, mert az végő 3 kilin én buzdítottam őket szurkolása. Persze a magas labdát lecsapták és lokális rivalgással üdvözöltek a finisbe fordulva.

Végül 2:22:15-ös idővel (4 percet rontva) értem célba, csapzottan, sótól mart arccal, de boldogan!

Vivicittá (sz/f)élmaraton

Sorrendben az idei második félmaratonon vagyunk túl, azon a versenyen, amin megszerettem a futó rendezvényeket és kellő motiválást kaptam hogy futó legyek.
Bár milyen banális futó vagyok ... mondhatnám félmaratonista, mert ahhoz h. maratonista legyek a saját szememben, még egy maratoni távot kell teljesítenem. Egy lehet véletlen, kettő már nem!
Idén a tervezett 8 félmaratonból az 1/4 már meg van. Igaz 2 sekundokkal kicsúsztam a 2 órából de ez a későn kezdett hajrának (no meg az idióta pályavezetésnek) volt köszönhető.
A teljes távot István kollégával futottam. Pontosabban Ő futott velem, alkalmazkodott hozzám. Ő időben hajrázott és 2:00:00-ával rámvert.

Eddig rendben volnánk

de még koránt sem kész!
Nos meg volt az idei első megmérettetés a Civis városban, Debrecenben a 4run sorozat első félmaratoni állomásán. Időben indultunk, a leérkezés simán ment, bár a szobát még nem lehetett elfoglalni. Szerencsére a szállás gyakorlatilag a futó útvonalon volt, így 10 perces gyaloglással könnyen elérhettük. Rajtszám felvétel, miegymás... na ilyent sem láttam még, hogy az időmérő csipcsirip a rajtszámra van egy gyorskötözővel felaplikálva. Vissza a szállodába, öltözés a kölcsön kapott öltözőben és küzdelem a rajtszám futódresszre helyezésével. Igen küzdelem, mert a rajtszám anyaga hagyott némi kívánni valót maga után, mert olyan sprőd volt, hogy kis feszítésre simán szakadt. Na jó én más típushoz vagyok szokva na azt lehet nyúzni az anyag meg a biztostű hamarább enged. De a leukoplaszt mindent megold, így azzal erősítettem meg a feltűzési helyeket. Ez egyfelől baromi hülyén néz ki, viszont tart, ami nem egy utolsó szempont.Vissza a starthoz. Az úton már éreztem, hogy könnyebben is lehetett volna öltözni, de így csak a kesztyűről és a meleg sapkáról mondtam le. Még el sem indultunk máris izzadtam a napsütésben. Mindegy így legalább a szórványosan végzett és a hangosember által félbeszakított bemelegítést pótolta valamelyest. A rajt után tettünk egy kvázi kört a stadion tartánján, majd az állatkertben kacs(k)aringózva ugrottunk neki a félmaratoni távnak, ami esetünkben 4 kört jelentett a debreceni "Nagyerdő" környékén. Sajna az erdőbe nem vitt a szervezők szándéka minket, miként a szép belvárost is csak ki-ki turistaként tekinthette meg a futást követően. A futásom az első két körben még ment valahogy de jött az energiahiány. Igen megint az izmokban, mert szív-tüdő teljesen jól ment, nem volt légszomj, oldalfájás, lábnyavaja is csak jelzésként. 13 után érezhető volt a visszaesés. A megújulást az energiaszelet és a telepített zenésznövendékek sem tudták kihozni belőlem.
Ennek ellenére a 2:05:56-os eredményt szezon nyitónak nem rossz, még annak ellenére sem, hogy gyakorlatilag egész télen mentek a karbantartó futások.
Az biztos, hogy nem visel meg a két óra feletti eredmény, mert van lehetőség javítani!
Persze a Nagyerdőben a futást mégsem hagytam ki, mert hétfő reggel, miközben párom még alukált futottam egy rövid trappot. És nem értettem, miért is nem vezethetett ere a verseny útvonala... de ez valószínűleg örök homályba vész.

Következik a Vivicittá új száma a félmaraton ;^)

Alakulgat a versenynaptáram

az idei évre.
Mondhatnám éppen ideje volt elkezdeni kitűzni a célokat! Ami biztos, I. Rotary félmaraton Debrecenben és a Vivicittá félmaraton Budapesten, mert mind a kettőre érvényes -és kifizetett- nevezéssel rendelkezem. A hagyományoktól eltérően nem a Vivicittá, hanem a Rotary "félmarcsi" nyitja a sort március 12-én. Igazán jó lett volna a Péter Atti szervezte "Kaposvár dombjai" elnevezésű farsangi félmaratonnal kezdeni, de pont azon a napon indultunk síelni, így ez kimaradt. Péter -ős YSKYRY-s már el kezdte szervezni a Hivatali csapatot a KH olimpiai maraton váltóra, ahol is legalább ketten tervezzük a félmaraton abszolválását. Persze ez csak úgy lesz megvalósítható, ha az első kört együtt futjuk! Minden esetre érdekes kihívás. Eddig 4 tag már biztosnak látszik ;^). De ezen felül tervben van még az, hogy a 4run félmaraton sorozat mind a 3 állomásán rajhoz állok. Ebből Debrecen már biztos -lsd. fentebb-, a II. Borvidék félmaraton május 7-én a Keszthelyi kilométerek pedig június 5-én. Ez utóbbi sajnos konfliktusban van a budapesti Dunaparti Futógálával, de nem jöhet minden össze. Azt hiszem a Balatont választom ezen a hétvégén, no meg csábít az extra érem is! Aztán még ott van a hívogató Hortobágy félmaraton, az első nagy versenyélményem a Nike félmaraton, az őszi Spar Budapest maraton és az évzáró Intersport félmaraton is.
Szóval tervek vannak, már csak nagyobb lelkesedés kell és az, hogy a futások után ne fájjon elviselhetetlenül a talpam. Meg fejlődni is nagyon jó volna, amihez viszont komolyabb edzésfegyelem kell.

Persze a futáshoz a síelést letéve visszatértem, bár a heti 1 alkalom kevés. De azért én igyexem igyexem.

Mottó:
Csak egészség legyen, meg sok utcai futóverseny!

Futó a sípályán [offtopic]

ez volt a szlogenem előző héten az osztrák Tirol sípályáin.

Slick2000 pihi

De hogyan is keveredett egy futó ormótlan lécekre? Nos ez érdekes történet főleg úgy, hogy eddig még soha nem síeltem. De így 40 felett ideje kipróbálni új dolgokat is, így a Sítechnikával indultunk az új kihívások felé. Innsbruck-ben szálltunk meg, ahonnan nap mint nap busz transzferrel látogattunk a helyszínekre. Az első napon Slick2000 pályáin ismerkedtünk a csúszás alapjaival. Sajnos az első nap nem úgy sikerült ahogy azt mi és az oktatónk elképzelte. A Délelőtt még csak csak ment valahogy a 0-ás lankákon, még a pihenő is jól telt a szikrázó napsütésben. Viszont délutánra kezdő csoportban nem sikerült a felzárkóztatás, simán ketté szakadt a csapat. Úgy voltam vele, hogy veszek futófelszerelést és inkább futok a gyönyörű környezetben. Viszont esti megbeszélést követően másnapra rendeződött a helyzet, igaz kompromisszumokkal, de elindultunk a tanulás rögös útján. Zsuzsa aki felvállalta ezen hálátlan szerepet, pontról pontra sajátíttatta el velünk a síelés rejtelmeit. Az Axamer Linzum rövid "csákányos" felvonós pályáján a Hóekétől -melyet még ma sem tudok tisztességesen megcsinálni-, a kanyarodásokon keresztül megtanultunk alap szinten síelni. Én ugyan csúszásnak mondanám, de Zsuzsa szerint ez már síelés! És ebben az Ő szava számít.

Kis szánkó, enyhe súly...

Igazán a síelést csak a szánkóest törte meg. Igaz 2*1 órás utazással kellett megbirkóznunk oda-vissza úttal, hogy száguldhassunk egyet a lejegesedett pályán, miután magunkba döntöttük a forralt bort. A pálya végén snapsz kapsz volt ;)

Jó mulatság volt, legközelebb megint megpróbáljuk ezt a síelés "balhét"!

Lassan indul a szekér

idén, de ha egyszer lendületbe jön, akkor már nem lesz megállás. Bár a futások dokumentálása és a célok hivatalos kitűzése kissé elmarad a szokásos iramtól, attól még a háttérben a munka -értsd ezalatt a futásokat- folyik. Szóval nagyon lusta vagyok. Van az így! No de lássuk mi is történt idén.
Minden héten azért volt legalább 1 futásom, csak hogy ne szokjak el tőle. Érdekes volt a Nike futóklubosokkal a HHH futás no meg az azt követő rétesezés is. Ezen a rendezvényen futottam össze -nem kis meglepetésemre- Krisztivel, aki YSKYRY csapatot erősíti. Sajnos nem tudtam eddig minden hétvégi rendezvényen ott lenni, de ilyen az élet(em).
Érdekességként megemlítem, hogy volt/van szerencsém a TurtleSport magyarítását elkészítenem -jelenleg sajnos még nem elérhető a nagyközönségnek-. Erről annyit kell tudni, hogy egy nagyszerű alkalmazás Garmin GPS sport eszközökhöz. De itt nem állt meg az élet. Nem hiszen kihívás mindenütt! Igen a Nike Futóklubosok a nike+ oldalán Vidék versus Budapest kihívást hirdettek meg. A szépséghibája ott van, hogy csak Nike Sportband eszközzel rögzített futásokat lehet "feltolni" az oldalra. Na igen, de mink nekem egy újabb kütyü, amikor a ForeRunner 305-ös futókütyüvel maximálisan elégedett vagyok -még annak ellenére is, hogy időnként nehezen talál holdat-. De mire jó Gooooooogle? Találtam egy olyan weboldalt, ahol az órámból kimentett futások a Nike+ oldalára nike formátumban feltölthetőek. Igen! Így már csatlakozhattam a fentebb említett kihíváshoz, és szerény kilométereimmel erősítem a főváros teljesítményét! Persze itt nem álltam meg, mert csatlakoztam a kerületek közötti kihíváshoz is. Mostanra a 22. kerület 19. helyen!
Ezen kívül akadnak még tervek is! például az első verseny idén (Kaposvár dombjai sajnos síelés miatt kimaradnak) a Rotary Debreceni félmaratonja lesz. Majd az újdonságnak számító Vivicittá félmaraton is bele került a naptáramba. A Keszthelyi kilométerek -4run futósorozat része- is csábít a maratoni távjával, de még nem tudom, hogy azt vállalom-e.
Most életem első síelésére koncentrálok, ami kicsit távol áll a futástól!