futás volt pénteken. Már rég óta tudom, hogy el vagyok maradva a felkészüléssel, így péntekre 30+km-es laza hosszú futást terveztem be. Ellenben a szerdai kosárlabdázás után csütörtökre a jobb talpam a sarok alatt olyan szinten fájt, hogy nem is tudtam ráállni. Egész nap sántítottam, meg kenegettem Voltaren-nel, de annyira hogy a bicegésemtől még "bónuszként" a vádlim is jól beállt. Így estére csak a jól bevált jegelésben bízhattam. Jégzselé ki a fagyasztóból -már egy ideje vendég ott, soha nem tudhatja a sportoló-, türcsibe be, majd láb alá. Reggelre jelentősen csökkent fájdalom, persze bizonyos mozdulatokra még fájt, de meglátjuk mennyire romlik délutánra!
Romlott, de nem annyira, így István kollégámmal nekivágtunk a pénteki futásunknak, István 3 kört, én a dupláját terveztem azzal a felhanggal, hogy bármikor(!) akár az első kör közepén is abbahagyom, ha úgy hozza a sors. Már az első pár száz méteren kiderült, hogy kemény talaj most ellenség, főleg az egyenletlen része, ahol a sarok nagyot csapódik. Szerencsére a stílusomban kevéssé kap szerepet a sarokra érkezés, nem oda összpontosul a teljes becsapódás, így csak ritkán volt nyilallás. Így sima beszélgetős tempóban toltuk a három kört, de komolyabb fájdalom nem jelentkezett. István elbúcsúzott, így zenével oldottam a magányt s próbáltam ritmust találni a lassú, hosszúhoz. Ahogy szépen fogytak a kilométerek, a kicsiny kis nyillalások szaporodtak. Így az 5. köröm végén 26km-nél abbahagytam az edzést. Egyrészt örültem, mert csak kevés iso itallal +energiaszelet nélkül is maradt erőm, még egy körre, de baljós volt a fájdalom.
Most már kezd rendeződni helyzet, remélem fokozatosan javulok. Remélem rövidesen sikerült a tervezett hosszút megfutni fájdalom nélkül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése