2011. július 11., hétfő

Délibáb a rónaságon

igen, mert óriási hőség fogadta a temérdek sportfanatikust az E.ON nevéhez fűződő gyaloglóstúrázóskerékpározósfutós rendezvényen, melyen immáron második alkalommal próbálok szerencsét. Az idő szikrázó napsütéssel, 38 fok Celsius hőmérséklettel és nagyon erős UV értékekkel várt minket a Hortobágy. Igen most nem adja olyan könnyen magát mint a sorozat eddigi rendezvényein, most mutatja meg valódi orcáját. Gyertek csak gyertek kisütöm a zsírotok! Meglássátok úgy lesz! Mint megláttuk tényleg úgy lett.
Életem párjával és István kollégámmal az eltervezett időben érkeztünk meg. Már a parkolóban rengeteg jármű mutatta, nem csak nálunk lenne az elmeorvosoknak némi állítani valója. Szépen lecuccoltunk az árnyékba a "dísztribünön" majd hevenyészett öltözködés után kihasználtuk a gyúratási lehetőséget. Nagyon szép Fecske művház hűvösében az arra vágyók lábát átgyúrták. Nekem kicsit erőteljes volt, nyilván nem szoktam hozzá, de a vádlim azóta is fáj. Szerencsére ez nem okozott problémát a futásnál. PetiAtti folyamatosan figyelmeztetett minket, hogy csak óvatosan nem PB-t futni! A beérkezés is nagy eredmény. És hogy használjuk ki a telepített sátorban DrKelen féle ingyenes magas faktorú izzadság álló napkrémet. Mi éltünk a lehetőséggel és a 30-as géllel kezeltük bőrünket.
Volt bemelegítés is amit mi simán kihagytunk, minket a Nap melegített nem be, hanem fel.
A Startpisztolyt Kökény Bea használhatta a félmaraton indítására.
Mi szépen komótosan fogtunk neki a távnak, szokásunkhoz híven a hátsó traktusból. Vidáman kényelmes tempóban toltuk a kilométereket, futtában használva ki a frissítési lehetőségeket. Meg is állapítottuk, hogy hőség ide vagy oda, ha ezt az óvatos tempót tartjuk baj nem lehet. Fogyott a távolság, bár a szokásos ének most elmaradt, kellett a tartalék. Az EdzésOnlie-os felszerelésemnek sokan örültek s érdeklődtek milyen Nick-en lelnek meg. Alias váltottunk majd szaladtunk tovább ki-ki vérmérsékletéhez, állapotához híven. Ily módon verbalice biztattuk egymást a teljesség igénye nélkül lápiszorny, nyúl, smarcsu és sokan másokkal (ha visszajeleztek bővítem a listát). Az első kör vég még elnyomtam egy márcsakkétkörvanhátrát, de ezzel be is fejeztem a danászást, mert sem kedvem, sem erőm nem volt hozzá.
A méterek fogytak, a nap továbbra is tette dolgát s eleget tett az extrém terepfutást biztosítására szóló szerződésének. Olykor egy egy szellőcske segítette a párologtatást, de ezen kívül újabb enyh nem jött. Szépen lassan a frissítők hőmérséklete egyensúlyi állapotba jutott, elnyelvén a környezet által kibocsájtott hőenergiát. Egyre többet időztünk a frissítő állomásokon, már nem kutyafuttában tápoltunk és locsoltuk magunkra a vizet, hanem megálltunk ettünk, ittunk lihegtünk, majd haladtunk tova. A beszélgetések egyre rövidültek, tempónk csökkent. A második kör végére a mozgásom szétesett, el kezdtem dobálni a vállaimat, futásom ritmustalanná vált. Itt gondoltam először arra, hogy kellett volna mégis csak egy kis zene. Mind ezek ellenére jól bírtam, térdem nem adott vészjeleket, tempó módosításokkal szépen az előzetesen kigondolt pulzustartományon belül tudtam maradni.
Az utolsó körünk a dézsától-dézsáig futásról szólt. Minden frissítő pont után vízzel, isoitallal a kezünkben apróbb sétákat is beiktattunk. Ha a gyaloglók kocoghattak akkor mi is gyalogolhatunk egy keveset. A társainkkal a kommunikáció már csak szinte saját magunk buzdítására szolgáltak. Persze olyan álruhába bujtatva, mintha a másiknak szeretnénk erőt adni. Egyre többen adták fel a kűzdelmeket, de mi még bírtuk. Szépen rendeződött a mozgásom, próbáltam figyelni a talajfogásra, kézlendítésekre, vállfixációra. Ennek ellenére a fáradság jelei egyre fokozódtak, tempónk csökkent, de a táv javát megettük, sőt ki is izzadtuk. Az is nehezítette a dolgunk, hogy a rekkenő rónasági melegben nem igen akadt aki biztasson minket. Minden elismerésem a frissítő pontokon dolgozóké, hogy a kiszolgálásunk mellett egy egy jó szóval töltötték belénk az erőt. Az utolsó ilyen üde szigetet elhagyva éreztem, hogy meglesz, ha rosszabb is mint terveztem, de meglesz.
Ezt erősítette István is. Szinapszisaimban már érlelődött a látvány, mégis csak sikerülhet 150 percen belül beérni. Lépésről lépésre egyre közelebb a célhoz. Már hallottuk a hangosbeszélő zaját, amikor a kanyarból kiérve megpillantottuk az "arénát" Innen tényleg alig egy kilométer választott el minket a katartikus célba érkezéstől. Itt már a fák "hűvösében" a szurkolók is aktívabbak voltak a mi mosolyunk pedig őszinte. Még egy kis vízporlasztás a finis előtt, és igen!
Célba értünk! 2:29:17-es idővel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése