Négy hét

, igen már csak ennyi van vissza életem legnagyobb megmérettetéséig. Remélem sikerülni fog a 42195 méter teljesítése és a célba érkezést sírás nélkül ki fogom bírni. Na igen szép lenne, ha csak a könnyeimmel kellene küzdenem abban a pillanatban. De addig még előttem van az egy hét múlva esedékes Nike félmaraton, ahol igazán lesz lehetőségem felmérni az erőnlétemet. Még vegyes érzelmek kavarognak bennem a taktikát illetően. Minden esetre szép lenne, ha ismét két órán belül tudnám magam mögé utasítani a távot. Tatai minimaratonon úgy érzem megvillantottam oroszlán körmeimet, kérdés, hogy ezek mikor villannak meg legközelebb.

[álmodozás be]

Igazán jó lenne, ha sikerülne a két órán belüli félmarcsi, mert az erőt adna. De még jobb lenne, az álom időn belül (4:40) sikerülne a maratoni távot minden baj nélkül teljesíteni.

[álmodozás ki]

Én biztosan azon vagyok, hogy álmaim valóra váljanak.

Egy ki plusz érdekesség lehet az is, hogy a Futanettől kaptam egy ingyen nevezési lehetőséget a Spar Futónap 3,5 vagy 7 km-es számára. Kicsiny párocskámban elültettem a lehetőséget, mint jó kertész tavasszal a palántát, hogy Ő is részese lehetne az örömömnek azzal, hogy él a lehetőséggel s nevez a 3,5-es futásra. Meglátjuk mi lesz.

Azt tudom, hogy nagyon nehéz lesz a teljes táv teljesítése. Jól jönne, ha az útvonalon lennének hozzám közel álló segítők, akik a pálya széléről közvetítenék felém az energiáikat.

De sok sajnos a feltételes mód. Majd 26-án mindennek pont kerül a végére. Ami biztos a táv nem adja ingyen a sikert, de én is mindent megteszek ami tőlem telik, még akkor is, ha a felkészülésem jobb és eseménytelenebb is lehetett volna. De hátrább az agarakkal, nagy pofával könnyen nagyot lehet esni. S bármennyire is rutin lehet a félmaraton, most arra koncentrálok, majd csak utána emelem izzadt orcámat a magasabb célok felé.

Mottó:

Hit nélkül nem lehet komoly célokat elérni, s bennem dobogó szív mellet hittel teli lélek búvik meg, mely új utakra hív.

Hullám völgy után

még mélyebbre hullottam ami maga a hullámszakadék. Nem és nem megy ez jelenleg. Mintha minden ellenem és a felkészülés ellen dolgozna. Ma is futhattam volna még 2 kört, de a huszoneggyel pont kifújt a lelkesedésem. Ilyen az élet. Nem elég, hogy küzdök az allergiával, még olyan buta hibákat is vétek melyeket már rég óta nem. Miket is? Nos a karom belső részét szinte véresre dörzsöltem futás közben, jó pár napba fog telleni míg annyira gyógyul, hogy ne legyen fájdalmas az érintése. Pedig a hosszúk előtt be szoktam volt kenni legott biz-basszal, hogy ne dörzsölődjön ki. Hiába vágtam le a pólóm ujját nem segített. Szerencsére a bimbajam nem érte károsodás ... öröm az ürömben. Na igen ÜRÜM de milyen hát FEKETE ÜRÖM meg PARLAGFŰ merre járok ... Csak tudnám hova megy a sok 1% a parlagfű mentesítés ürügyén.... lecsó on!

Azért volt megint egy kis haszna a mihaszna gyengélkedésemnek, mert igaz a Nike futóklub kártyám nem készült el, de legalább megint kaptam egy jó tanácsot, arra nézve, miért érzem (nem csak szubjektumom hanem objektívosz kronometrosz is ezt támasztja alá), hogy lassulok. Nos a válasz az, hogy kellene az izmoknak, no meg a lelkemnek némi plusz inger, valamilyen más edzésforma keretében. Az való igaz, hogy még mindig a monoton futások jelentik gerincét a felkészülésemnek, de azért be-be iktatok egy-egy iramjátékos megoldást is. De kéne egy jó kis hegyi futás is .... hm vágyom a hegyekbe ... Borvidék hhmmmm. De amit feltétlenül ki fogok próbálni az a Fogasvég-Erzsébet kilátó-Fogasvég passzus ;^) addig is gogogogogogo

Banzáááááááj!

Huszonhat

kilométert tudtam csak a kedd kora reggeli futás alkalmával kisajtolni magamból. Kicsit elkeserített, de mint minden magában hordozta a tudás anyagot. Eléggé őrült vállalkozás volt részemről 2 azaz kettő jokikúrttal plussz egy csomag lóreggelttel nekiállni a heti hosszúmnak. Hiába majszoltam el az új energiaszeletemet szépen beosztva, nem éreztem értelmét a maradék 2 kili teljesítésének. Délig tartó lendület! Lópikula. De íme az elemzésem.
Megint azt a taktikát próbáltam követni, ami a korábbi hosszúimon bevált: "lassan", alacsony pulzussal, egyenletes tempóban futni. A tervezett 28km első fele ment mint a karikacsapás, gond nélkül dolgozott az összes fogaskerék, 6 perc körüli átlagkiliket nyomtam. Besoroltam egy másik futó mögé, és nyugodt tempóban vertem a kilométereket, egyiket a másik után. Idő közben a levegő is el kezdett melegedni a Napocska pedig tette a dolgát szépen kacsingatott lefelé az égboltról, mosolyt csalva izzadságtól cserzett arcomra. A gondjaim korábban kezdődtek mint eleddig valaha. Már a 18. kilcsinél kezdtem érezni az energia hiányt és a kitűzött tempót is nehezen voltam képes tartani. Lehet, hogy az volt a hiba, nem fogadtam el mélypontnak, mert ragaszkodtam a már-már megszokott 24 körüli leüléshez. De inkább az a valószínű, hogy ilyen távnak dőreség joghurtos reggelivel nekifogni és az a kevéske szénhidrát is csak adalékként működik. Mint az autóba hiába töltesz oktánszám javítót, ha nincs benne üzemanyag mit sem ér, ha nincs mit katalizáljon. Szóval folyamatosan romlottam, bár a részidőkön nem, csak belsőleg volt érezhető. Külső szemlélődő maximum az utolsó két kilométeren vehette észre, hogy itt bizony baj van/lesz. Nyilván az energia hiányból fakadólag izmaim sem funkcionáltak mint ahogy elvártam. De még a "szívem" hajtott tovább és tovább. Nyilván a kitűzött 28 meg lehetett volna, de az eszem behúzta a kéziféket és leállította a küzdelmet. Utólag is azt mondom, a döntés helyes volt, hiszen ilyen állapotban simán befigyelhetett volna valamilyen sérülés, ami igazán nem hiányzik, hisz' a bokám sem tökéletes még s nem is várhatok gyors javulást sem, mert folyamatosan terhelve van.
Legyen ez intő példa mindenkinek, illen kevéske reggelivel ekkora távnak ne vágjatok neki. Nekem is csak 14km-re volt elegendő, a többit az elfogyasztott energiaszelet és a szívem húzta be.

Ez így nem lesz jó

, mármint a felkészülés... megint hullámvölgyben vagyok. Nem hittem volna, hogy ilyen tetők és völgyek lehetnek. 5:13-as átlag a Tatai Minimaratonon 14 kilométeren az tető, de amit most nyomok az a mély. Itt nem az iramjátékos futásról van szó mert az olyan amilyen. Bár ebben nincs túl sok viszonyításom, mert mindig másként csinálom ;^), ellenben a péntekin (mármint szigeti futáson) igazán enervált voltam, nem kicsit nagyon :( .

[dohogás be]

Arról nem beszélve, hogy a szigetre való bejutás az horror, és a sok &#@¤ß$Łł bringás akik nem veszik észre magukat cikáznak ott, ahol nem lehet. Mondjuk 1-1 mert én meg itt Budatétényben futásra használom a bringasávot eléggé el nem ítélhető módon. Bár én vagyok annyira kulturált (na erre többen hevesen tiltakoznának), ha látom a kerékpáron nyargalót, akkor szépen félre állok. husssss. De az, hogy a szigeten harcolnom kell a futópályán azért, hogy hol egy elszabadult kutyát, cammogó nyuggert /bocsi;)/, andalgó, egymás manduláját nyelvel vizsgáló (pfuuujjjjj de undorító vagyok) szerelmes párokat, tarangáló gyerkőcöket kerülgetve futhassak az már több a soknál. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ez katasztrófa. Persze vannak jó fejek, akik hallják hogy egy őrült (mondjuk én) nyargalna a rekortán pályán, simán félre állnak, sőt még elnézést is kérnek. Sajna belőlük van kevesebb. Ahogy nő a látogatók száma úgy csökken az IQ. Bár mostanában viccesre veszem az "Úgy repülnék de szárnyam az nincs!" felkiáltással rebbentem szét a tilosban járókat.

[dohogás ki]

Szóval gyenge vagyok...

Ma pedig azidőjáráshogyrohadnameg. Na az volt ami megakadályozta a hosszú futásomat. Pedig ma délutánra megint egy 28-as csörtét terveztem. De a durva vihar lefújta ezt az edzést.

Sebaj, holnap reggel újra nekifutok....

Mottó:

"...Nem adom fel, míg nem robbanok szét,

Míg akad 1 kerék...."

/LGT: Nem adom fel/

Tata a vizek városa

ahonnan életem párja való. Mióta futok többször mentünk úgy család látogatóba, hogy na majd ma sort kerítünk arra, hogy fussunk (fussak) egy jót Tata nevezetessége, az Öreg tó körül. De ez valahogy ez soha sem sikerült, hiába utaztattam a cipőimet. Nem gondoltam volna, hogy végül egy verseny hozza meg ezt a lehetőséget, de így lett. Ilyen módon 2010.08.07-én indultam a XXVII. Tatai Minimaraton rendezvényen. Ezen a héten sajnálatos módon apróbb sérülés miatt nem tudtam egyetlen egy futó edzést sem beiktatni, így nem is tudhattam, hogy hogyan fog működni a bokám. Mivel normális járás közben már nem fájt, így abban reménykedtem, nem lesz komolyabb probléma futás közben sem.

És valóban ezzel nem volt. Ezzel, de miért is legyen tökéletes egy verseny? Nos úgy tűnik ez az év nem kegyeli a versenyeket, vagy csak engem? Hm nem tudom. De most az időjárás volt ami fenyegetett. Kérdezték is párom szülei, hogy mi lesz a esik az eső? Természetesen (?) azt mondtam: Mi lenne? futunk és nem csak az izzadság fogja hűteni testünket :D . Viszont olyan technikai malőrt követtem el ami alapjaiban rengette meg az elképzeléseimet a verseny taktikáját illetőleg. Olyan "zseni" voltam, hogy a feltöltött ForeRUnner-emet nem ellenőriztem indulás előtt és valamilyen misztikus módon bekapcsoláskor a "Telep feszültség túl alacsony" figyelmeztetést dobot, majd nemes egyszerűséggel átadta magát a megérdemelt pihenésnek. Gondolom az történhetett, hogy amikor hét elején (boka sérülést nem látván előre) bepakoltam a cuccomat, valahogy bekapcsolódhatott a készülék és jól lemerítette magát. Érdekes módon nem lettem ideges, lakonikusan tudomást vettem a nem változtatható tényen, lecsatoltam az órám és a pulzusmérőt, átadtam párocskámnak akinek szikrákat szórt a szeme, mert gyömöszkélhette be a táskájába. Majd célhoz álltam. Az eső ekkor már próbálgatta erejét, de már késő volt, mert a felsorakoztunk a rajthoz. Az utolsó pillanatban megszabadultam az esőkabimtól, mert melegnek ítéltem, majd a rajt eldördülésekor még idejében felhúztam a térdgumimat a helyre és elrajtoltunk. A nagyhang (ígyen hívom a szpíkert) korábban közölte a verseny létszámot hétszázakárhány, 564+172 futó másfél perc alatt vette a rajtot. Nekiiramodtunk az ekkor már szemerkélő esőben a távnak, ami pont a fele eddigi maxi távomnak. Aszfaltozott úton ügettünk egy kis 2 kilis kört majd a kiinduló pont felé, hogy rátérhessünk az Öregtó körnek. Az első és a célt kivéve utolsó mérőponton 11:47-es kocogó idővel toltam. Persze pontos időről ekkor még nem tudtam, csak az érzéseimre hagyakozhattam, no meg arra, mennyien mentek el mellettem. Szokás szerint a hátsó traktusból indultam, mert nem jó erősen bekezdeni, azzal csak magammal tolok, ki, ha nincs kellően ellazulva az izomzatom. Szóval rátértünk a tó körüli útra amikor Eső anyánk kinyitotta a csapot és jól rákezdett. Szerencsénkre ekkor a fölöttünk átívelő szép korú fák jelentősen csökkentették az égi áldást. Persze ettől még a betonnal, aszfalttal borított út még jól csúszott.

A táv 4. kilométerétől a talaj megváltozott, ott hagytuk a biztos aszfaltot, és a köves, esőtől áztatott pocsolyákkal és dagonyás sárfoltokkal tarkított murvás, kavicsos, földes gyalogúton róttuk tovább. Az eső meg erősödött, amikor a kör felénél lehettünk a visszaúton az ismét keményebb, de töredezett aszfalt úton, nyílt terepen közvetlenül az Öregtó mellett felerősödő szélben nyomattuk. Ekkor éreztem azt, hogy ideje kicsit ritmust váltani, mert kezdtem fázni az átázott, izzadt ruhámban és erős szembe szélben. Hát megnyomtam, jól esett... sorra hagytam magam mögött futótársaimat. Király volt, hogy nem kell törődnöm semmivel, nincs kontroll, a fülembe meg BeshOdrom húzta. Kellett ez a száguldás. Hasonlót éreztem, mint Generaly 10-es második felében. A felfokozott lendület 2 kilométerig tartott, majd átálltam egy még mindig tempós iramra. Cseke felé vettük az irányt, itt már túl jártunk a tízen, de lendületem még volt. Elnyomtam az ISOstar energiaszelet felét (a második fele még meg van amikor ezeket a sorokat vésem), kortyoltam a futóvízemből majd átadtam magam az utolsó szakasznak. Körül belül 2 volt hátra amikor megkérdeztem egy mellettem futótól, hogy időben hol járunk. A válaszból azt szűrtem le rövid fejszámolással, hogy meglepően jó időt futok. Innen kezdve kedélyesen elcsevegtünk a befutóig. Igen tudtam beszélgetni, kicsit lihegősen, de nem volt megterhelő! Kiderült, hogy szintén budapesti Margitszigeti futóval dumcsiztam, aki Nike félmaratonra készül, nem semmi 16 kilis részidővel. Ő is élvezi a futást. Na persze csak így lehet ;). De az igazi meglepetés a befutón ért, az idő eredmény igazán imponáló volt. Az utólagos befutó lista alapján 1:13:14 alatt 5:13-as átlaggal nyomtam. Ez azt jelenti, kellett volt 5 alatti szakasznak is lennie bőven, hogy ez kijöhessen!

[dohogás be]

Ez után jött a sorban állás a csipleadás, plakett, póló átvétel nevű horrormány. Több mint fél órát álltunk sorba vizesen. Ez nem volt méltó a rendezvényhez! brrrrrrr!! és megint csak brrrr. Sárga lapos figyelmeztetést ér, no meg az is, hogy kisebb méretű pólókból csak limitált szám volt. Így többeknek csak XL, XXL, és XXXL-es póló jutott. Könyörgöm!! nem hordókirályok indultak, látott már valaha futót aki a pólókat megrendelte? ÁááH! Ébresztő nem az első rendezvény! A frissítő pontok száma elegendő volt, de sajnálatos módon csak vízzel lehetett frissülni. Nekem nem hiányzott, mert elég volt amit vittem magammal, de ez a táv azért elkívánt volna mást is!

[dohogás ki]

Mindegy, ettől függetlenül bírtam, jól bírtam nem zavart a sérülésem sem.

Mivel nem volt semmilyen kontrollom, csak saját érzéseim így a mottó kicsit kiragadva a szöveg környezetből:

"...Now all the boys are after me, and that's the way it's gonna be.

I'm running free yeah, I'm running free.

I'm running free yeah, Oh I'm running free."

/Iron Maiden: Running free/

áááááááááá

na azért ennyire nem fáj, de a szerdai kosárlabdán szerzett sérülésem ismét hátráltat. Kezdem megszokni ezeket a kihívásokat, mostanában a felkészüléseim nem felhőtlenek a mérőponti versenyekre. Még az a szerencse, hogy szombaton Tatán megrendezendő minimaraton a maga 14 kilométerével remélem még így is leküzdhető lesz. Az a fránya talajfogás Ferkó lában, na az okozta a húzódást a jobb bokámban. Így sajnálatos módon a mai átmozgató edzést ki kellett hagyni. A régi nóta, inkább alul mint túledzett ... hát ilyen akadályoknál túledzettségről szó nem lesz. Örülök, ha olyan állapotban leszek a maratonra, hogy teljesíteni tudom a távot. Brrrr leírva egyre félelmetesebb 42195 méter. De legalább most már bírom a 2/3-át. CSODA mondom csoda! Vagy nem is? Csak elszántság? Meglátjuk!
Szombatig addig is marad nekem a jegelés, kencézés és bizakodás a gyors javulásban....

28 kilométer

(órám szerint 28130m) újra letudva! Persze ez megint csak apró lépés a cél irányába, de most legalább nem jött közbe égi háború ami az előző alkalommal tette lehetlenné azt, hogy egy iramban tegyem a polcra ezt a távot is. De most sikerült, egy technikai megállással (nyamvadt kavicsot kellett kiszednem a cipőmből). A teljesített idő gykorlatilag megegyezett a korábbival 2:55:08 amiben volt egy extra pihenő (villámtól kergetve), így szép eredménynek mondhatom.
Taktika megint az volt, hogy az egész távot egyenletes tempóban és pulzussal kell teljesíteni. Ez sikerült. A kezdetektől fogva az igen visszafogott 6:15-6:25 perc/km tempóval 150-es pulzussal futottam. Igazából két dologhoz tartottam magam, tartani a pulzust és nem esni 6:30-as kiliátlag fölé. A félmaratoni távig nem volt semmi probléma (a már említett kavicskát kivéve) simán tartható volt a tempó. Az energiaszeletem 1/2-ét ekkora már megettem, és a futóvizemmel is jól álltam. Nem volt oldal szúrás, hátfájás, izmok derekasan végezték dolgukat és készen álltak arra a távra amit elterveztem. A holtpont megint a 24-es kilométerkőnél jött, de 6:30-at így tartani tudtam, csak keményen mint a vidia.... A táv végeére azért jól kifárdtam, főleg, hogy az utsó rész kiscsit rosszul sikerült. Elfogyott minden amit vittem magammal, folyadék, energiaszelet. Az biztos nem sok maradt bennem, de ebben fázisban ez érthető is, vagy nem? Amit viszont érzek, hogy fejben dől el, 28 km-re készültem és az ment is, legközelebb többre megyek ;)
A végén Nike futóklubos történethez is csatlakoztam, próbáltam tanácsot kérni, mit futó stílus, levegővétel stb. Amit ismét megerősítettek, hogy az az edzés mennyiség amit én végzek a maratoni távhoz kevés lehet. Bár ezt mondták a 1/2 maratonra is, majd meglátjuk. Ami biztos keményebbre kell venni a figurát.