Már (időnként) gyorsabban

mint a fővárosi közlekedés.

No de mi is ez az orcátlan kijelentés? Hát szóval úgy történt, hogy az edzéseim száma és lehetősége csökkenni kezdett s ebből fakadóan simán kicsúsztam a kétórás félmaratoni időből. Persze ez önmagában még nem is jelentene semmit, de hullafáradtra futottam magam mostanában értékelhető eredmény nélkül. Ezért fordult meg a fejemben, hogy otthonom és a munkahelyem közötti távolságot futva tegyem meg. Anno első félmaratonom előtt nyomtam ezt le... Az akkori útvonal cca 17km-es volt, de a mostani kicsit módosítottan pont 16km-re sikeredett.

Az első próbálkozásom a "csak befutok dolgozni" előző héten kedden reggel rekkenő hőségben kevés alvás után történt. Hát -kollégám szavajárásával élve- úgymond kiolvadt a biztosíték. Már az első kilométerek után pulzusom elszállt, noha nem nyomtam nagy tempót. Így is beértem 1:48 alatt. Persze ezek a futások függnek a forgalomtól, lámpáktól, de nem is ez a lényeg, hanem a mozgás. Kitikkadás meg is volt arra a napra. Persze kollégáim osztották az észt, de ez engem mit sem érdekelt.
Erre a hétre is hasonlót terveztem. Kedd úgyis délutános vagyok akkor nosza fussunk be.
Hétfőn még tömegközlekedéssel be is vittem a másnapi váltós cucc (egy részét, amit meg otthon hagytam azt beszereztem kínaiban). délután irány haza. Nos a haza utam háztól házig több mint 2 órát emésztett fel, a szokásos 50-60 perchez képest. Így várakozva tekintettem a mai nap elébe. Vajon mit tudok kihozni egy kánikulainak nem nevezhető reggelen magamból?!
Nos 1:33-as idővel ütöttem meg az előző heti eredményt ami egy átlagos tömegközlekedéshez képest csak alig fél órácskával rosszabb.

két órán kívül

teljesítettem már megint a félmaratoni távot, ezúttal a K&H Olimpiai maraton váltón ismét egyéni indulóként. Úgy tűnik ebben az évben az igazán jó eredmények váratnak magukra. Szó se róla nem vagyok türelmetlen, de jól esne látni egy kis fejlődést is, hiszen az igazi látványos fejlődés az elő évet követően volt, azóta stagnálok.

OFF/ Nyugdíjpénztári panama!

Hát kedves olvasók olyan gyomrost kaptam, hogy a 2 szigetkört is 2:03-on kívül tudtam teljesíteni, mert test-lélek-elme szoros egységet alkot és az elmém most kicsit ki van ütve.
Végül is, mivel a kormányzati döntés ellehetetlenítette az örökös átirányítással a magánnyugdíj pénztári 2 pillért, így ezen erő hatására végül is visszatértem az állami rendszerbe ez év tavaszán.
Az AEGON nyugdíjpénztár ennek hatására bejelentette, hogy megszünteti a magánnyugdíj üzletágát.
több mint 10 éves rendszeres utálás után mégis volt pofájuk 0 ft-os reálhozamot kihozni. Az azért is érdekes, mert évről évre verték a mellüket, hogy infláció feletti hozamot (reál) realizáltak. Ugyan olyan kondíciókkal rendelkező kollégámnak tavaly fél milla környékén fizettek reálhozamot. Nos egy év alatt ezt sikerült eltapsikolni az én számlámról.
Így gyakorlatilag igaza lett Orbánéknak, hogy a nyugdíjpénztárak meglopják az embereket.
Tartsuk szem előtt azt, hogy AEGON a legnagyobb és "legjobban" prosperáló intézmények közé tartozott/tartozik. Mégis hogy lehet az, hogy egy év alatt a 10 évnyi felhalmozott reálhozamot sikerült kinullázni.
Hogy is lehet ez, mikor a megmaradt pénztárak tudtak reálhozamot fizetni.

Nos íme az én összeesküvés elméletem:
Az itt leírtakat (egyenlőre) bizonyítani nem tudom, mert sem eszközöm, sem pedig hatalmam nincs.

K1: Hogyan lehet az, hogy a legnagyobb megmaradt pénztár ilyen rosszul teljesített?
V1: Sehogyan!
K2: Akkor mégis mi történt?
V2: Tulajdonképpen a pénztár azzal a zseniális lépéssel, hogy a kormány bejelentése után úgy döntött, megszünteti (és nem összevonja) a magán-nyugdíjpénztári szolgáltatását, ügyes lehetőséget biztosított a rossz befektetések fájdalom mentes kivezetésére és így a veszteség államra illetve MNYP tagokra való hárítására.
Az történt ugyanis, hogy az cég összes üzletágának befektetési kalapjából könyvelési bravúrral a veszteségesek a MNYP üzletágra lettek könyvelve, így a reálhozamokból lettek azok refinanszírozva.
Ez az aktus amivel a megmaradó üzletágak befektetései sikeresek lettek ellenben az cégnek több hasznot nem hozó MNYP-t még az uccsó pillanatban még jól lehúzták.

Még egy gondolat: Az eddig jól prosperáló, magát így is hirdető üzletág hogy teljesíthetett így alul amikor az idei helyzet jobb volt mint a krízis mélypontján... Nos ezt ki ki találja ki!

Így a tétel áll ... nem fogok belenyugodni ... és minden követ megmozgatok az igazamért...
Aki akar keressen meg.. szövetségben az erő!

Keszthelyi kilométerek

másodszor is teljesítve.
Qtyafuttában az eseményről:

Keszthelyi rendezvény nem a napokban kezdte a pályafutását, a szervezők igyekszenek a futók kedvében járni. Idén is olyan volt a pálya vonala, hogy a "legfőbb" nevezetességek láthatóak legyenek, mint a Festetits kastély parkja és a Balaton part is.

Én ez alkalommal másodjára vágtam neki a Keszthelyi kilométerek félmaratoni távjának. A távolság és a korai kezdés miatt kicsiny családommal már szombaton érkeztük és elszállásoltuk magunkat  a tóparton. 

Idén a rendezvény központja a város főterén kapott helyet, miként a sok kiállító is. Már már vásári forgatagnak is tűnhetett a sok kiállító sátor, ahol mindenféle felszereléshez juthatott a futó.

A szombat esti tésztaparty gördülékenyen ment, gyakorlatilag sorban állás nélkül juthattunk a túrós tésztánkhoz. Ez nagy előre lépés, hisz tavaly több órát kellett a tápra várni. Igaz akkor a választékok kavalkádja fogadta a korán érkezőket, de ez mit sem ért, mert a konyha nem bírta az iramot. Itt eről szó sem volt, pikk-pakk ment minden. Jól is esett mellé a kis söröcske is, bár ez nem volt része a csomagnak.

 Maga a verseny pontosan indult útjára. Az első kilométeren -miként a hátsó alakzatból indultam- kicsit lassan haladtam előre, mert tömeg nem engedett. De ahogy fogyott a távolság, úgy lazult a tömeg is. Éreztem, hogy nem ma fogom futni életem legjobbját, de reménykedtem egy jobb futásban. Kicsit elszámítottam magam, de az etalon két órából alig több mint 5 perccel kicsúszva értem célba, jól kifutva magam.
Úgy tűnik ez az év ilyen lesz, küzdelem a távolsággal és magammal. Hát igen a futások hiánya mással nem pótolható.

Őrület, hogy mik mennek

ebben az országban! De a fővárosunk Budapest sem marad el a nagyszerű ötleteivel.
Igen puffogok, mert felkúrták az agyam, pontosan azok akiknek munkaköri kötelessége lenne, hogy a sportolást az egészséges életmódot támogassák. De nem a nagyságos, nagyseggű, zsíros agyú politikusoknak most az utcai futórendezvények szúrtak szemet. Nem tagadom a profi szervezőknek ez valóban bevételt jelent, hisz ők ebből (is) élnek. Ugyanakkor hány amatőr sportolónak adnak az ilyen rendezvények lehetőséget arra, hogy felmérjék hol tartanak, hogy hasonszőrűekkel találkozzanak, élményeket szerezzenek, inspirációt kapjanak és persze adjanak.
Ha nincs ilyen rendezvény akkor talán mostanra verném a 110 kilót is és II. típusú cukorbetegsében szenvednék, ha ezt nem is az biztos,, hogy hó mint hó költeném a pénzt a vérnyomás gyógyszerre.
Persze lehet futni nem csak versenyen, de a versenyek, a rendezvények adják a sót az ételhez, vagy a desszertet a vacsorához s nem utolsó sorban a motivációt azoknak a gyenge jellemeknek mint amilyen én is vagyok.
Hova tovább faterom is teljesen kiakadva mondta amikor találkoztunk, noha Ő maga soha nem futott egyetlen métert sem ilyen vagy hasonló rendezvényen. Igazából mindig csak a "kárvallott" közlekedők között volt.

Csak azt tudnám hogyan is képzeni a(z általam már nem annyira) tisztelt képviselő testület illetve a beterjesztő amit gondolt. A fejlett nyugati nagyvárosok (és persze fővárosok) mennyit költenek a tömegsportok támogatására (százalékosan) és mennyit szeretett fővárosunk?
Egy ilyen rendezvény miatt keletkezik-e nagyobb dugó, mint egy normális hétköznapon?
És végül: mi a jó veretes, retkes bélféregért nem húzza már ki a fejét a seggéből az ilyen ember?
Ja és MONNYONLE!

uff!

Lassú, gyors, gyors

na nem lassú, hanem további gyors, azaz sprint kinn a szigeten.
Úgy esett, hogy a péntek 13-i 13-as elmaradt, mert akivel futottam volna passzolt. No meg Ildit sem akartam magára hagyni, s ha már így esett, akkor ideje volt beváltani az ígértemet. Bár Ő két kört kívánt futni, de ebben most nem lettem partnere mert egy önző állat vagyok. Ezen kívül pedig ígértem neki gyorsító edzéseket, mert ezzel a tempóval az álma a félmaraton nem fog megvalósulni rendezvényen a szintidő miatt.
Így szépen kisétáltunk a szigetre és toltunk egy ultra lassú 42 perces kört. Ami arra jó volt, hogy kicsit átmozgassuk magunkat és Ildi pulzusa se szálljon el. Nyújtottunk egy kicsit.
Ezek után jött a fekete leves a 10x100 (mint utóbb kiderült 75) méteres sprint. Úgy ám, ami a csövön kifért. Mondtam hogy ha nem bírja hagyjon ki egy ciklust. De ő kemény volt és becsülettel végig tolta. Hát ért annyit mint egy plusz laza kör ... és rám is rám fért mert ezeket az edzéseket nem szeressem.

Megjegyzem semmit ciki nincs a lassú futásban, nem is degradáló módban írtam.

Utólag kiderült hogy Fleki kolléga is kint járt a szigeten ... ha tudtam volna, őt is meghajtom....

Éljen a futás! No meg Samu!

Vivicittá sz/félmaraton

mint évadkezdő rendezvény. Bár a naptáramban az egy héttel korábbi II. Rotary félmaraton debreceni futása volt az első, de saját magam védelmében erről az utolsó pillanatban lemondtam. Így maradt évkezdetnek a Vivicittá, mely megalapozta futó pályafutásom. Melynek 6 kilométerén dőlt el futósorsom.
Pár szó arról. milyen előérzésekkel indultam neki a távnak. Mivel ez volt idei leghosszabb futásom, túl nagy elvárásom nem volt. Egy sima futás, biztos célba érkezés 2 óra körüli idővel. Április 1-i időpontot figyelembe véve félbe beretvált fejjel tisztelegtem a napnak. Már az öltözék kiválasztása is problémás volt, mert nem akartam hinni a "nagyhideg" előrejelzésnek, így a téli cucc a szekrényben maradt, miként a kesztyű is. És valóban nem is lett volna hideg, ha a 40-60 km/h-s szél nem figyelt volna be... Így amit csak tudtam magamra vettem. Mint a hagyma.... rétegesen ;). Még a széldzseki is felkerült. Igaz a második kilométeren a derék körül végezte. A szélcsendes helyen kifejezetten melegem volt, míg ahol a szél szabadon támadhatott, ott még kicsi t fáztam is. De vissza az elejére.

Itt debütált a szigorú rajtzóna project, mely szerint mindenki csak a rajtszámán feltüntetett zónába sorolhatott be, amit a rendezők próbáltak szigorúan betartatni. Így nem indulhattam a szokásos végéről, mert nekem a 3-as zóna dukált. Így magányosan vágtam neki a távnak. A szokásos futóövet a frissítéses palackokkal, otthon hagytam, amit volt néhány pont ahol kicsit bántam. Normál iramban haladtam, bár éreztem már az elején, hogy ebből sem lesz ma egyéni csúcs (PB), sőt még a 2 óráért is meg kell erőltetnem magam. De a hangulat jó volt s nem sietem. Mind ezek ellenére a pulzusom kicsit elszaladt. Már pedig ez nem jó jel. A táv fogyott, hol előrébb, hol pedig hátrébb voltam a tömegben.
Viszont az útvonalban kifejezetten tetszett, hogy 1/3-át a város utcáin tettük meg. Még az alagútat is bevettük. A pesti rakparton aztán jött a fekete leves durva, hideg szembeszél formájában. 12km körül az ismerős térdszalag balhé is beköszönt. A szél sokat kivett belőlem, így nem sikerült a 2 órán belüli célba érkezés. Igaz 2:03:00 kezdésnek nem rossz. Nincs mese gyorsító edzésekkel kell operálnom a fejlődéshez.

Első be nem fejezett verseny

a hétvégi Debrecen városához kötött Rotary félmaraton. Pontosabban el sem kezdett. Hosszas vívódás után döntöttem úgy. tegnap este, hogy ezt a versenyt kihagyom. Nem azért mert nem voltam rá felkészülve, hanem egészségem védelmében. Pedig már mindent összekészítettem, cipő, felszerelés ott figyelt a táskában. De a torok fájásom vödörnyi gyógyszer hatására sem enyhült. Mivel ismerem az ilyen jellegű tünet lefolyását, így pontosan tudom, mi következik, ha nem alszom ki a betegséget. Mivel az elkövetkezendő héten pihenés nem igen játszik, így az utolsó pillanatban döntöttem a versenyen való indulás feladása mellett. Tudtam, hogy mára a szép idő láttán bánni fogom az egészet, de ésszel kellett dönteni.
Nem baj, jön a bolondos Vivicittá félmaraton Budapesten.

Vigyázz jövök.... (remélem)

Fut csak nem blogol

, mert élete eddigi legnagyobb kincsével van elfoglalva...
Tapsonyi Samu Ábel