Végre

megint futás ami (nem) kis endorfint termelt ma bennem. Hosszú kihagyás után megint futottam egy laza 10-est, azaz pontosan 11470 métert, de milyen környezetben? Nos a Kelenföldi megújult Kopaszi-gát környékén. Igen, ott ahol gyerekként oly sokat játszottunk, bringáztunk és futottunk a halőr elöl. Nekem anno tetszett a dzsumbi jellege, de a mostani látványtól leesett az állam. Faterék mondták, hogy szép lett, meg minden, meg van tartán pálya. Így hát most megnéztem magamnak.
Fateréktól úgy másfél kilométerre van a déli bejárata, ami futás bemelegítésnek elegendő. Bár kissé macerás a kereszteződéseken átverekedni magam. A környezet szép, a tartán pálya pedig téglavörös, ahogy kell. Ellenben a hossza, hm, nos nevetségesen rövid. De ahogy láttam nem csak nekem, hanem annak a több tíz futónak is akik (velem ellentétben) rendszeres vendégei a létesítménynek. Viszont a többi rész nagyon szép környezetben található és ezen a hideg őszi délután jól futható volt. Tetszett a változatos talaj, térkő, fű, tartán, kavics, fapalló. Igazán szép időt töltöttem ma délután itt. És végre megint jól eső futásom volt a csípős hideg ellenére is.

Pihenés és készülődés

ami az utóbbi időben osztályrészemül jutott. Mivel úgy éreztem, hogy nem tenne rosszat egy kis lazítás és sajnálatosan az allergiám is kiújult, így egy kicsit lazítottam a nagy hajtás után. Hiszen mint írtam, a készültségem kicsit alacsony volt a nagy megmérettetéshez, de ennek ellenére jól teljesítettem. Hiába regenerálódtam gyorsan, még is nagyon jól esett az egy hét pihenő. Igaz a hét vége felé már lelkiismeret furdalás félé támadt, hogy lazulok. Természetesen nem szeretnék túlságosan leereszteni, mert folytatnám a megkezdett futó életemet. Lassan készülgetek már a novemberi Balaton félmaratonra. Időt még nem tűztem ki, de természetesen jó lenne személyes csúcsot javítani.
Idő közben rá kellett döbbennem, hogy az időről időre felvetődő gondolat, mely szerint saját futócsippem (ChampionChip) legyen nem elvetélt gondolat. Eddig az tartott vissza, hogy az alkalmankénti 500Ft spórolás bagatel, hisz' a személyi eszköz ára 7500Ft. Viszont most a maraton után elfelejtettem visszavinni ami egy ezres deficitet hozott. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem kell a verseny végén "vergődni" a cipőfűzéssel, sorban állással majd a visszakapott pénz "hovahelyezésével" sem. Így most már a saját chip mér majd ;^).
Persze ha már benn jártam a FutaNetben, begyűjtöttem a futás jubileumi évének alkalmából meghirdetett játékok emlékérmeit.
Bibibíííí nekem már van 100év és 100km érmem!
Most az összes futós emlékérmem itt figyel az asztalukon és gyönyörködöm bennük! YEEEE!
Csak úgy megjegyzem, hogy a maratoni emlékek meg-meg rohannak amikor a futás útvonalára tévedek.

Nincs megállás

még a maratoni táv lefutása után sem. Bár mostanság nem a futás körül jár minden gondolatom, bár ez így természetes! De nem, nem hagyom abba, mert -remélem- az életem részévé vált a futás. Igen bár ezt beismerni nem könnyű, de most már ez van. Persze ez nem olyan "kamingót" s nem is szörnyű teher, de végre beismertem. Oszt költök is rendesen erre a hobbira majd lehet, hogy év végén csinálok egy összesítést, vagy nem.
Szóval nem maradtak abba a terveim, mert még idén hátra van az Intersport Balaton Félmarcsi. Kérdezhetnétek, hogy mi ez a visszalépés, hiszen lehetne Maratont is futni, Igen ám, de csak 3 darabban, 1/3 + 1/6 + 1/2 maraton konstellációban. Mivel tavaly is a felet futottam, így idén is erre vállalkozom, mert "jó" az nekem. Reméljük az idővel -itt ki ki gondoljon amit akar- kapcsolatban a legjobbakat. Szóval most lassan kezdhetek készülni erre a rendezvényre. Igen! készülni kell rá, mert minden verseny, rendezvény megérdemli azt, hogy komolyan vegyük. Hogy is mondják? alázattal kell tekinteni minden távra. Bár ez banálisan hangzik, mert nekem tényleg 10 kilométernél kezdődnek a távok.... most már. De egyenlőre nem akarok maratoni távnál nagyobbat futni. Aztán ahogy örexem meglátjuk mennyire hülyülök meg.
De azt tudom, érzem, hogy a futás megváltoztatta az életem... nem is kicsit. De élvezem! Főleg a futó rendezvényeket!
Csak megjegyzem, hogy Gabi kollegina a Spar futónap alkalmával sikeresen lefutott a maratonkát (3.5km)! Gratula neki! Ha már itt tartok, lassan tervezem a jövő évi "feladatokat", mert az idei szépen alakul(t).
Ja majd' el felejtettem megemlíteni a szombati futást, ami igaz csak egy mezei tízes volt, de nagyon jól esett -szerencsére nem az eső-. Simán lazán, ment volna több is, de éhes lettem!

Fussatok ti is, hátha rákaptok!

Maraton után

is volt némi történés...

Ügye valahol ott maradt abba a történet, hogy kissé nedvesen beértem életem leghosszabb futásán a maratonon itthon Budapesten. Miután a nyakamba akasztották a teljesítésért járó emlékérmet s a vállamra borították az esemény és fő szponzor emblémájával nyomott nylont és kezembe nyomták a befutó csomagot, végre szemtől szembe találtam magam az útvonalon serényen szurkoló segítőimmel. Nagy volt az öröm és a lapogatás. Majdnem kicsordult a könnyem. Jöttek a gratulációk, ölelések, puszik és a szülinapi köszöntők is. Igaz kicsúsztunk a 2 hétből de kit érdekel? Szóval már itt záporoztak a kérdések:
-Milyen volt?
-Volt-e holt pont?
-Hogy érzem magam?
-Mi lesz a következő?
....
Csak kapkodtam a fejem, és a közös fotó azokkal akiknek olyan sokat köszönhetek! Az eredmény egy szeletét biztosan. Szerveződőben volt egy kis összeröffenés, de félénken kérdezték, hogy kibírnék-e egy kis  időt valamilyen helyen velük?
Hogy kibírnék-e? hát persze! milyen kérdés? A legnagyobb örömmel!
Persze minden meg volt szervezve, kivéve az, hogy hova megyünk...
Először a leadott csomagot kellett visszaszerezni, ami azért volt nehéz, mert a kontroll matrica fele leázott a rajtszám hátuljáról, de azért még emlékeztem az 1910-es számra, no meg megismertem a cókmókomat is. Ekkor már kezdtem fázni, mit fázni vacogni! Izmaim is lemerevedtek. Mondom én nyújtani, nyújtani, nyújtani! De ez most elmaradt, melynek következményeit pár napig "bírtam" cipelni. Nos Átázva, átfázva Mónika és Pitya hajlékának fürdőében forró zuhanyt vettem és végre száraz ruhába bújhattam. Eddigre megvolt a "hely" valami "Arriba" a körúton. Mire oda értünk szinte mindenki ott volt a szurkolók közül. Erzsi és Lackó olyannyira átázott, hogy már a célba sem tudtak jönni, így most is hiányoztak. Ezen felül Ildi, Zsolt és gyerekek szintén passzoltak, de a többiek ott voltak és vártak megérkezésünkre. Én annyira ki voltam hűlve, hogy lilák voltak a körmeim. De nem ez volt az egyetlen problémám, hanem az, hogy a kajáért sorba állva szédülni kezdtem, nem kicsit, úgyszólván az ájulás kerülgetett. Az járt a fejemen, jó ég mi van , ha ez futás közben kap el. Én bírálom szóban azokat akik összeesnek a versenyek alatt, most majd jól megkapom! De pillanat, hiszen simán végig futottam, és a befutás óta már eltelt több mint 1 óra. Jaaa, esett le, mi amit nem tettem... hát persze, annyira izgatott lettem a szurkolói tömeg miatt, hogy nem ettem, ittam, ettem, ittam, ettem, ittam mint szoktam. Vércukor kifutva, vérnyomásom a padló alatt, naná, hogy elsötétedett minden. Így nyomtam magamba a kaját, cukros italt és válaszoltam a kérdésekre és köszöntem mindenkinek mindent. Jobban is lettem, pillanatok alatt, és kezdtem szépen felmelegedni. Jól dumcsiztunk, fülig ért a szám, hogy ilyen barátaim vannak!
Ki is osztottam magamban néhány díjat:
Ildi, Anna, Ákos, Zsolt: A legnagyobb szurkolói család
Erzsi, Lackó: A legátázottabb szurkolói csapat
Ági, Navidad: A legviccesebb szurkolók (unájkum+kolbi)
Mónika, Pitya: A legnagyobb transzparens gyártók + legjobb rigmus készítők
Zsuzsi, Mazso: A legmesszebbi buzdítók
Orsika: A legtöbb ponton szurkoló és legtöbb km-t tekerő mobil szurkoló
Petya: A legkésőbb érő
Fater: A legjobb utánpótlás szállító
Anita: A LEG!

Végre otthon!
Bár kissé furcsán mert izmaim merevek és fájnak, ráadásul a jól ismert térdszalag problémám is kiújult. Így pár napig furcsán tudtam csak járni, de mindez hamar gyógyult, javult. Szóval maradandó csak az élmény és emlék lesz ebből a futásból!