visz a lában

én pedig megyek a szívem után. Igen így is jellemezhetném a mai futásomat, ami kicsiny regeneráló futás volt. És nem utolsó sorban rávezetés a még nagyobb távolságokhoz. Hogy pontosan mennyi és mikor lesz az még a jövő zenéje, csak 1 biztos 2010.09.26 42195m!

Nem nem emfaktoriális az em azaz m az métert jelent. Ennyi ugyanis a maratoni táv. Hú basszus leírva sem semmi! Na a lényeg, hogy a 28 kilim utáni napon egy fergetegesen nagy kosárlabda "edzésen" 3+3 vettem részt és a kis izom merevségemen kívül semmi nem hátráltatott. Irtózatosan kihajtottam magam, de nagyon nagyon jól esett. Miként a másnapi úszás is. Remélem ez is állandósulni fog, már mint az úszás. 1000 méter azaz 30 hossz a 33 1/3-os medencében. Utána szauna és lazítás az élmény fürdőben. Meg tudnám szokni; és meg is fogom, vagy nem akarom megszokni, jelentsen csak élményt, mint annyi minden más az életben. Mai futás ismét zene mentes volt, pedig időnként jól jött volna az energia. Persze nem csak reggelivel kellett volna kimennem délután 4 kor, mert az energia szelet amit próbaként hozattam nem pótolja a nem étkezést. Viszont próba kép rehabilitáltam a Triax 11-es 1000km feletti csukámat, hogy érezze a törődést. Persze kíváncsi voltam miként működik. És működik, bár az újabb jobb. De jó érzés volt a régi társammal futni a mai tízest, amit 56 perc alatt toltam le. Puhasága, párnázottsága, tompítása már nem a régi, pontosabban a kilométerek feledésébe vész, de még ilyen rövidebb távok simán vállalhatóak benne, így nem kell száműznöm a "munkás cipők" közé. Még rangjában van és ez így van jól.

Villám még mindig félelmes

és én is lassabb vagyok nála. Bár a gondolatom sebesebb, de az mit sem ér. De hogy az ördögben jön ez ide? A válasz pedig nagyon egyszerű, a kulcsszó felkészülés. Igen még mindig az a fránya első maraton a cél. És motiválandó magam, már a nevezésemet is megtettem. Így a kerék forog, tétek megtéve, már csak a szerencsében és az elvégzett no meg az elvégzendő munkában (de inkább a munkában) van a hitem. Ennek fényében lefutottam életem eddigi leghosszabb távját 28 kilométert! Nem is akármilyen körülmények között, 6,24-es átlaggal úgy, hogy amennyiben időm engedte volna bírtam volna még egy ötöst. De azt legközelebbre hagyom! Ami biztos, hogy alázattal, de elszántan fogtam bele ebbe a menetbe Készültem a frissítővel, bár ekkora útra nem lehet kellő mennyiséget vinni. És energia utánpótlásról sem feledkeztem meg, beáldoztam az utolsó előtti PowerBar szeletemet. Mit mondjak nem volt hátrány hogy vittem magammal ilyen mannát is. A kitartásra szükségem is volt, mert olyan zuhét kaptam a nyári kedd késő délutánjában, amit sokáig emlegetni fogok. Nyomattam a nyugodt <155 pulzusos nyugodt futást amikor el kezdett az eső esni, Sapkám véd, felsőm átizzadt semmi vész. De fokozatosan zivatarrá erősödött az égi áldás. Aggódni kezdtem a nem vízhatlan telefonom ami egyben zene forrás is épségért, ezért egy nagyobb falevélbe csomagoltam az aláhulló eső elleni védekezés képpen. Órám, szívritmus mérőm és sport fülesem elvileg bírják ezt a fajta vízterhelést, melyről most empirikus bizonyságot is nyerhettem. Ami viszont a tapadós ruhán és a karimámon lebucskázó vízesésen kívül nagyon kellemetlen volt, az a tocsogóssá ázott cipellőm. Minden lépésnél csak úgy spriccolt belőle a víz ami belefolyott és áztatta zoknim, lábam. De kemény voltam és én futottam tovább és tovább. A zuhi csepergéssé szelídült és a cipőből is kipumpálta futómozgásom a vizet, sőt, még mezem is száradni kezdett. De az időtündér nem ilyen sorost szánt nekem és még jobban rákezdett. Büszke vagyok és harcos, ezt a 8 km-t még lenyomom, ha a fene megeszi azt a bizonyos ikertestvérét azaz a fenét akkor is. Ekkor már az Árpád-híd alatti fordulónál a kollégák menedéket kerestek de én nyomtam tovább. Kicsit perverznek éreztem, hogy kezdtem élvezni a hűs esőben, viharossá fokozódó szélben a futást, de így van ha valakit elkap a gépszíj. Ellenben az elém mintegy pár száz méterrel bevágó villám átértékelésre serkelt. Szégyen szemre visszafordultam és én is a híd alatt kerestem átmeneti menedéket az elektromos kisülések elöl. Amíg vártam kiöntöttem a csukámból és szépen lassan kicsavartam a mezemből, zoknimból és egyéb ruhadarabjaimból a vizet és vártam az égi háború enyhülését. nem egész negyed óra múltán lemerevedett izmokkal ismét nekiveselkedtem hogy a távot teljesítsem. És sikerült, büszke voltam a testemre, elmémre. Meg is köszöntem izmaimnak, tüdőmnek, és minden szervemnek a derekas helytállást. Ha így haladok és nem futom el magam, akkor tartható lesz a kitűzött cél! Addig is még hátra van augusztusban a Tatai Minimaraton a maga 14 kilométerével és a Nike félmaraton szeptember elején.

Huj huj hajrá, csak ne adjam fel ;)

Zene nélkül mit érek én

kezdhetném a fújni a sláger dallamát, mert voltam olyan "ügyes" és nem vittem magammal a sport fülesemet. Így hosszú idő után zene nélkül zenei támogatás nélkül futottam a szigeten. Eleinte inspriráló volt a régi újdonság, de 7 km után éreztem hiányát. Előny volt, hogy tudtam olyan dolgokra is figyelni amit a zene gyakran elnyom. Megfigyelhettem, az Orosz csapat érkezését. Valhonna ide kerülő !Brazil! szürkolók rögtönzött zenés felvonulását. De hogy ők milyen UFÓ-val tévedtek erre azt nem tudom. Nem éreztem - mint zenés futásaim során sokszor - a disszharmóniát a futás és a zene között, így szabadon tudtam a ritmusommal játszani. Viszont a 8. kilométertől mégis hiányt éreztem. Ennek ellenére - bár ezen magam is meglepődtem - nagyon jó 10-est futottam, noha az első 1,5 km-es szakasz nem volt ideális lámák, és a a szigeti bevezető miatt. Utána jött egy sima levezető kilcsi a döglesztő melegben ;). Hát konkrétan xarrá izzadtam magam, még az alsómból is csöpögött a víz. Kis séta és a OCS melletti ivókút megcsapolását követő 1 km kocogás vissza a Hivatalba beiktatva egy kis emelkedő futást. Nagyjából ennyi volt. Persze kevesebb mint a terv volt, mert szerettem volna futni egy laza húszast de időzavarba kerültem, hiszen mikor rohadjon le a rendszer, ha nem akkor, amikor
1.) lejárt a munkaidőm 1 órával,
2.) futni kívánok (na jó nem kívánok de kellik) /itt jegyzem meg hogy az angol have és must milyen szépen lenne használható/

Csattanóként otthon a kipakoláskor azért kiderült, mégis csak magammal vittem a sport fülest.
Éljenek a bénák.

Újabb lépéssel közelebb

kerültem az idei nagy álmom, a (Spar) maraton lefutásának teljesüléséhez. Még pedig azzal, hogy az EON délibáb félmaratont teljesítettem a szombati rekkenő hőségben a hortobágyi rónaság terep viszonyai között két óra tíz perces idővel. Hol vannak már a tavalyi űridők? A 2 órán belüli 21 kilométerek? Nos ezek úgy tűnik lassan az idő homályába vesznek, de ez másodlagos, hiszen csak egy lépcsőfokot jelent. Úgy érzem, hogy a kihagyások, amiket sajnos a gonosz betegségek melyek az idén az utóbbi 10 éves kimaradt betegségek vírusos torokgyulladás egyenlőre csak lappangó és belobbant szakaszok váltakozásával büntetnek, indokolják az eredményeket. Most már kezd a félmaratoni táv is olyanná szelídülni ami viszonylag könnyen teljesíthetővé válik és rendszeresen futható, még csökkentett felkészülési szakaszokkal is.
De most kezdődik a neheze, már ami a felkészülést illeti, mert be kell pótolni a kiesett edzéseket oly módon, hogy nem terheljem túl magam, legyek felkészült, de semmi esetre sem lehetek túledzett. Hiszen az olyan fáradságot és energia hiányt jelent ami kudarcra ítéli a futót. Sérülésre pedig semmi szükségem nincs.