szán csusszan tova,
De ni ki lohol ott, hol a hó még oly puha?
Nem más az ki újra úton,
TamsA, ki merészvolt ahhoz,
hogy mínuszban is újra cipőt húzzon!
És igen, végre vége a kényszerű szünetnek és ismét csatára készen állok. Ma futottam életem leghidegebb etapját -4 fokban, jó hideg szélben. És élveztem! persze nem a metsző szelet a pofámba vágó jégforgácsot, hanem a futást magát. Nem mondom a 10 kilométer végén jött a ki köhécselés, de így jár az aki nem tudja az orrát használni a levegő vételre tisztességesen. Pedig cserpákból méretes nőtt a fejemre, mégis valahogy a levegő nem jön teljes sávszélességgel. Ezért a számmal bővítem a beömlést tüdőm irányába.
Ez ilyen, de számomra az igazi lényeg, hogy nem vesztettem a sebességemből, ami kicsit meg is lepett, hisz úgy indultam neki, lesz ami lesz a Budatény-Budafok-Budatétény etapot a csekély 10.120 métert majd csak magam mögött tudom. És valóban így lett, noha malőrrel indultam, mert nem vittem magammal bevetésre a zenét (ez lett volna az első alkalom, hogy zenével futok) és az erre a távra rendszeresített Sió VitaTigrisemet. Most vagy öregszem, vagy túl izgatott voltam attól a ténytől, hogy ismét lábamon tudhatom hű társamat a kilométerek alatt, a jó Triax csukámat. Nem is tudom. Az biztos, hogy kissé furcsa volt az aszfaltra rakodott hol ilyen, hol olyan állagú hó-latyak-jég-mittoménmi dolgokon úgy futni, hogy ne essek, el az elrugaszokodásokkor, megérkezésekkor, ugyanakkor értelmes tempóban fogyjon a táv is. De sikerült és még csak nem is terhelt meg annyira. Bár a térdem megint "beszólt" de még kezelhető volt. Legközelebb majd jobban oda figyelek a melegítésnél és kencézésnél rá!
Tehát hajrá! illéri előre csak előre!
